Az ember a mindentudó Isten előtt
139 1A karvezetőnek. Dávid zsoltára.Uram, te megvizsgáltál és ismersz engem,
tudod, ha leülök és ha fölkelek.
Messziről ismered gondolataimat,
szemmel tartod akár járok-kelek, akár pihenek.
Előre ismered minden utamat.
Még nyelvemen sincs a szó,
és te már érted egészen, Uram.
Minden oldalról körülveszel engem,
és fölöttem tartod kezedet.
Oly nagy, oly csodálatos nekem ez a tudás:
ésszel föl sem érhetem!
Hová mehetnék lelked elől,
hová bújhatnék színed elől?
Ha fölmennék az ég magasába, te ott vagy,
ha alászállnék az alvilágba, jelen vagy.
Ha felölteném a hajnal szárnyát,
s a tenger szélső határára szöknék,
ott is a te kezed vezetne,
és jobbod tartana engem.
Mondhatnám: »Borítson be a sötétség,
s váljon éjszakává köröttem a fény«,
de neked nem sötét a sötétség,
s az éj mint a nappal, oly világos előtted.
Fény és sötétség közt neked nincs különbség.
Hiszen te formáltad bensőm,
s anyám méhében te szőtted a testem.
Dicsőítlek téged, mert olyan csodálatosan alkottál,
és tudom jól, milyen csodálatos minden műved!
15 Létem nem volt titokban előtted,
amikor a föld ölén rejtve formálódtam.
Még alakot sem nyertek tagjaim és szemed már látott engem.
Könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam:
napjaim már eltervezted,
mielőtt egy is eltelt volna belőlük.
Milyen tiszteletreméltók előttem gondolataid, Istenem,
milyen hatalmas a számuk!
Megszámlálnám őket, de számosabbak a homokszemeknél,
s ha végükre is érnék, még mindig csak nálad tartanék.
19 Bárcsak megsemmisítenéd a gonoszokat, Istenem,
és eltávolítanád tőlem a vérszomjas embereket,
akik gonoszul beszélnek:
hiába kelnek föl ellened.
Ne gyűlöljem, Uram azokat, akik gyűlölnek téged,
ne utáljam ellenségeidet?
Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket,
ellenségeim lettek.
Vizsgálj meg Istenem és ismerd meg szívemet;
tégy próbára és ismerd meg utaimat,
lásd, vajon a gonoszok útján járok-e,
és vezess az örökkévalóság útján engem.
Jegyzetek
139,1 Egy hitvalló, tanító költemény. A fogság után íródott. Egy bölcs elmélkedése a mindentudó és mindenütt jelenlévő Istenről, a vele való kapcsolatról (fogság alatti vagy fogság utáni).
139,1 „Megvizsgál” és „ismer”: a héberben használt szó nem egy emberrel vagy tárggyal való tárgyilagos, távolságtartó foglalkozást jelent, hanem elkötelezett, érzelmi odafordulást.
139,15 Arra a (mítoszokból ismert) gondolatra céloz, hogy a földanya szülte az embert (vö. Ter 2,7: Isten földből formálta az embert), a zsoltáros azonban ezt a születést is Istenre vezeti vissza. Életünk minden napja és a napok futása őbenne van eltervezve.
139,19 Ez a rész nem jól illeszkedik az előzőkhöz. Megfogalmazza a könyörgő ima tulajdonképpeni okát. Egy üldözött panaszkodik, Isten oldalára áll, és a gyűlöletet hasonlóval viszonozza (ius talionis, Lev 24,19-20; Mt 5,38-48).