A gondviselő Isten
11 1A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Az Úrban bízom én. Hogyan mondhatjátok nekem:
»Menekülj a hegyekbe, mint a veréb!
Mert íme a bűnösök kifeszítették az íjat,
a húrra illesztették nyilaikat,
hogy lenyilazzák a sötétben az egyenes szívűeket.
Ha semmibe sem veszik végzéseidet,
mit tehet akkor az igaz?«
Szent templomában van az Úr,
áll az egekben az Úr trónusa.
A szegényre tekint a szeme,
az emberek fiait vizsgálja pillantása.
Megvizsgálja az Úr az igazat s az istentelent;
Saját lelkét gyűlöli, aki szereti a gonoszságot.
Parazsat és kénkövet hullat a bűnösökre,
és szélvihar lesz kelyhük osztályrésze.
Mert igaz az Úr s az igazságot kedveli,
az igazak láthatják majd arcát.
Jegyzetek
11,1 Bizalom-ének, amely a fogság előtti időkben keletkezett. Először két ellentétes képpel ábrázolja az emberi bölcsességet, aztán az isteni bölcsességet. Az emberi bölcsesség egy szempillantás alatt eltűnik, ravaszságon és a gonosz megtapasztalásán alapul. A barátok tanácsa, amit a bajbajutottnak adnak, az életét talán megmenti, de az önbecsülését nem: jószándékú, de helytelen tanács. Az isteni bölcsesség ellenben azt tanácsolja: bízni. Isten érvényre fogja juttatni igazságát.