A száműzöttek vágyakozása Sion után
137
1 Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett,
és sírtunk, amikor Sionra gondoltunk.
A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket,
mert énekszót kívántak tőlünk,
akik foglyul ejtettek minket:
»Zengjetek dalt nekünk Sion dalaiból«,
mondták, akik elhurcoltak minket.
Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét
idegen földön?
Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem,
bénuljon meg a jobb kezem!
Ragadjon a torkomhoz a nyelvem,
ha rólad meg nem emlékezem,
ha nem tartom Jeruzsálemet
legfőbb örömömnek!
7 Emlékezzél meg, Uram, Edom fiairól,
Jeruzsálemnek arról a napjáról,
amikor ők ezt mondták: »Rontsátok le! Rontsátok le,
egészen az alapjáig!«
Babilon leánya, te nyomorult,
boldog, aki megfizet neked
rajtunk elkövetett tetteidért!
Jegyzetek
137,1 Közösségi siratóének. A babiloni fogságban keletkezett (Kr. e. 586-538), később bekerült a fogság utáni közösség istentiszteletébe.
137,1 A Tigris és az Eufrátesz folyóvizeinél (rituális mosakodás!) összegyűlnek a száműzöttek, siratják a templomot és Jeruzsálem lerombolt városát.
137,7 Vö. 109,6-20 Átkot mond az edomiakra, akik Jeruzsálem bevételekor Babilon szövetségesei voltak (vö. Ez 35,1-15) és Bábelre.