Az istenfélőket megáldja az Úr
112
1 ALLELUJA!
Boldog az az ember, aki az Urat féli,
és nagy tetszését leli parancsaiban!
Utóda hatalmas lesz a földön,
áldott lesz az igazak nemzedéke.
Dicsőség és gazdagság lesz házában,
és igazsága mindörökre megmarad.
Világosságként ragyog fel a sötétségben az igazaknak
az irgalmas, a kegyes, az igaz.
Jó annak az embernek, aki könyörül és kölcsönt ad,
aki a törvény szerint intézi dolgait,
mert az soha meg nem inog.
Örökké emlékezetben marad az igaz,
rossz hírtől nem kell félnie.
Erős a szíve, bízik az Úrban,
rendületlen a szíve, nem fél,
amíg le nem nézheti ellenségeit.
Osztogat, adakozik a szegényeknek;
igazsága örökre megmarad,
hatalma dicsőségesen emelkedik.
Látja a bűnös és bosszankodik,
fogát csikorgatja és emészti magát.
A bűnösök kívánsága meghiúsul.
Jegyzetek
112,1 Alfabétikus tanító költemény a késő fogság utáni időkből (vö. 111,1-10). Feltehetően ugyanaz a szerzője, mint a Zsolt 111-nek. A zsoltáros a hívő embert jellemzi: olyan, aki jelen van mind Isten, mind a felebarát számára. Ez az egyetlen zsoltárhely, ahol ez a két követelmény ilyen közvetlenül, egyetlen parancsban fogalmazódik meg (vö. Mt 22,36-39).