Isten, a hívek öröksége
16 1Miktám, Dávidtól.Óvj meg engem, Uram, mert tebenned van reményem!
2 Mondom az Úrnak: »Te vagy az én Istenem,
nagyobb javam nincsen nálad.«
3 A szentekben, a jeles férfiakban, akik a földön vannak,
bennük van minden gyönyörűségem.
Sok gyötrődése van azoknak,
akik más istenek után futkosnak.
Nem veszek részt véres áldozataikban,
nevüket sem veszem ajkamra.
Az Úr az én örökségem és kelyhem osztályrésze:
te adod vissza örökségemet.
A mérőzsinór pompás részt juttatott nekem,
valóban pompás nekem az én örökségem.
Áldom az Urat, aki értelmet adott nekem,
veséim még éjjel is figyelmeztetnek engem.
Szüntelenül az Úr van szemem előtt,
meg nem ingok, hisz ő áll jobbomon.
Ezért örvend a szívem és ujjong a nyelvem,
sőt testem is reménységben pihen:
Mert nem hagyod az alvilágban lelkemet,
s nem engeded, hogy szented romlást lásson.
Megmutatod nekem az élet útját,
az öröm teljességét színed előtt,
és a gyönyörűséget jobbodon mindörökké.
Jegyzetek
16,1 Bizalom-ének, amelyet egy fogság utáni hívő közösség énekelt. Megvallja Istent, aki földi életének „örökrésze” és irányítója, és akitől a síron túli életben való részesedést reméli. Az igaz határozottan Isten mellett döntött (1-4), ennek köszönheti élete boldogságát (5-8).
16,2 A héber szöveg nem egészen érthető, valószínűleg hibás.
16,3 A „szenteken” a hívőket kell érteni.