63 (62). ZSOLTÁR. VÁGYAKOZÁS ISTEN UTÁN
63 (Dávid zsoltára, amikor Júda pusztájában tartózkodott.) Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld. Téged keres tekintetem a szent sátorban, hogy erődet és dicsőségedet megláthassam. Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked. Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem. Lelkem eltelik veled, mint zsírral és velővel, s a szám ujjongó örömmel mond dicséretet. Fekhelyemen rólad elmélkedem, éjjel virrasztva feléd száll a lelkem. Valóban, te lettél gyámolom, szárnyad oltalmában vigadozom. Lelkem hozzád ragaszkodik, jobbod szilárdan tart engem. Akik meg akarják rontani életem, azok lekerülnek a földnek mélyébe, kiszolgáltatva a kard hatalmának és zsákmányul a sakáloknak. A király azonban Istenben örül, s mind dicsekszik majd, aki rá esküdött, de a hazugok ajka elnémul örökre.
Minden zsoltár...
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150