Kis türelmet
18 (17). ZSOLTÁR. A KIRÁLY GYŐZELMI ÉNEKE
18 (A karvezetőnek – Dávidnak, az Úr szolgájának zsoltára. Ennek az éneknek szavait az Úrnak énekelte, miután az Úr kimentette ellenségeinek és Saulnak a kezéből.) Így szólt: Szeretlek, Uram, erősségem, [te megmentesz az erőszaktól]. Az Úr menedékem, váram, szabadítóm. Istenem, sziklám, hozzá menekülök. Védőpajzsom, üdvösségem záloga, mentsváram, akit magasztalok. Az Úrhoz kiáltok és biztonságban vagyok elleneimtől. Körülvettek a halál örvényei, Beliál hullámai rémítettek, az alvilág kötelékei körülfontak, a halálos hurkok rám csapódtak. Kínomban az Úrhoz kiáltottam, Istenemhez emeltem szavam. Ő meghallotta hangomat szent templomából, panaszom elért a füléhez. Akkor megingott a föld és megremegett, a hegyek alapjai megrendültek, (remegés fogta el őket lángoló haragjától.) Lehelete füstölgő felhő volt, szájából pusztító tűz lövellt, [izzóvá tette a parazsat]. Lehajtotta az egeket és leszállt, lába sötét felhőn nyugodott. Kerubtól hordozva szállt tova, a szelek szárnyán suhant. Köntöse: sötétség, amely körülfogta, öltözéke: sötét víz, sűrű felhő. Az előtte járó fényességből jégeső és izzó parázs tört elő. Mennydörgésben szólt az Úr az égből, a Magasságbeli hallatta szavát. Kilőtte nyilait és szétszórta ellenségeit, villámot lövellt és eltiporta őket. Akkor megnyíltak a tenger mélységei, a föld alapjai felszínre kerültek: a fenyegetésedtől, Uram, leheletednek haragos zúgásától. Kinyújtotta kezét a magasból és felém nyúlt, kimentett a vizek mélyéről. Elragadott ádáz ellenségeimtől, gyűlölőimtől, akik erősebbek nálam. A veszély napjaiban rám támadtak, de az Úr védelmemre kelt. Kivezetett a szabadba, szabadulást hozott, mert szeretett. Így viszonozta az Úr igaz voltomat. Megjutalmazott, mert tiszta a kezem. Hiszen az Úr útjait követtem, nem fordultam el Istenemtől. Minden parancsát szem előtt tartottam, törvényét soha el nem utasítottam. Vétek nélkül jártam színe előtt, a bűntől távol tartottam magam. Így viszonozta az Úr igaz voltomat, mert látta, hogy tiszta a kezem. Jósággal közeledsz a jóhoz, az igazhoz igaz vagy. A tisztával tisztán bánsz, a hamissal azonban hamis módra. A leigázott népnek szabadulást hozol, a gőgös tekintetet megalázod. Igen, te vagy világosságom, Uram, Istenem, te megvilágítod sötétségemet. Veled bástyákat ostromlok, Istenemmel falakat ugrok át. Isten útja egyenes, az Úr szavát a tűz kipróbálta, pajzsa ő mindenkinek, aki nála keres menedéket. Ki az Isten, ha nem az Úr? Ki a szikla, ha nem a mi Istenünk? Isten felövezett erővel, feddhetetlenné tette utamat. Lábam gyorssá tette, mint a szarvas lábát, biztos magaslatra vezetett fel. Kezemet harcra tanította, s hogy karom acélhúrt feszítsen, azt parancsolta. Üdvösséged pajzsát adtad nekem. [jobbod erősen tartott], jóságod naggyá tett engem. Lépteim alá széles utat adtál, lábam nem botladozott. Üldöztem ellenségeimet s utolértem őket, nem tértem vissza, míg meg nem semmisültek. Lesújtottam őket, s nem keltek föl többé, a lábam alatt összeroskadtak. A harcra felöveztél bátorsággal, ellenfeleimet alám aláztad. Ellenségeimet megfutamítottad, s akik gyűlöltek, azokat semmivé tettem. Kiáltottak, de nem jött szabadító, hívták az Urat, de nem hallotta meg szavuk. Én pedig szétvertem őket, mint a szél a port, s mint az utca sarát, letapostam őket. Kiragadtál a lázongó tömegből, és a népek fejévé tettél. A népek, amelyeket nem ismertem, szolgáim lettek, és első szavamra engedelmeskedtek. Az idegenek fiai kegyemet kerestek, az idegenek fiai elsápadtak félelmükben, s remegve jöttek elő váraikból. Éljen az Úr, áldott legyen az én sziklám, dicsőség üdvöm Istenének! Isten, aki elégtételt adott nekem, aki a népeket meghódoltatta előttem. Te, aki haragos ellenfeleimtől megmentettél s az erőszak emberétől elragadtál. Ezért áldalak, Uram, a népek előtt, dicsőséget zengek nevednek. Hiszen nagy győzelmet adtál királyodnak, kegyes voltál fölkentedhez, Dávidhoz és nemzetségéhez, mindörökké.