90 (89). ZSOLTÁR. AZ EMBER MULANDÓSÁGA
90 (Mózesnek, az Isten emberének imája.) Uram, te voltál menedékünk nemzedékről nemzedékre, mielőtt a hegyek kiemelkedtek, mielőtt a föld és a világ kialakult. Isten, te öröktől fogva vagy, s örökké! Te a halandót ismét porrá teszed. Így szólsz: „Emberek fiai, térjetek oda vissza!” Mert ezer év előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt. Vagy annyi, mint egy éjjeli őrállás. Hamar elragadod őket, olyanok, mint a reggeli álom, mint a sarjadó fű: reggel kihajt, kizöldül, estére lekaszálják és elszárad. Valóban semmivé leszünk haragod előtt, megzavarodunk neheztelésedtől. A szemed elé állítottad bűneinket, arcod világosságában látod vétkeinket. Minden napunk haragodban múlt el, éveinket egyetlen sóhajként éltük át. Éveinknek száma legföljebb hetven, s ha erősek vagyunk, eljutunk nyolcvanig. Ebből is a legtöbb betegség, hiú fáradozás; gyorsan elszállnak, hamar végük szakad. Ki mérheti föl haragod erejét, ki fél eléggé haragod hevétől? Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére! Fordulj felénk újra, Uram! Miért késel oly soká? Légy irgalmas szolgáidhoz, üdíts fel minket irgalmaddal, hogy ujjongjunk és örüljünk ezentúl minden nap. Vidíts fel a napokért, amelyeken próbára tettél, az évekért, amelyekben nyomorogtunk. Nyilvánítsd ki művedet szolgáidnak, s gyermekeik előtt tárd fel dicsőséged! Az Úr jósága virrasszon fölöttünk, őrizd meg a kezünk munkáját!
Minden zsoltár...
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150