Kis türelmet
38 (37). ZSOLTÁR. IMA SZÜKSÉG IDEJÉN
38 (Dávid zsoltára, emlékezésre.) Ne fenyíts meg, Uram, haragodban, ne büntess engem felindulásodban! Mert nyilaid belém hatolnak, és kezed rám nehezedik. Nincs erő testemben, mivel haragszol rám, s mert vétkeztem, nincs épség csontomban. Fejem fölött túlontúl összecsapott a bűn, és hatalmas teherként rám nehezedik. Sebeim mérgesek, üszkösek balgaságom miatt. Törődött vagyok, meggörnyedtem, s naphosszat szomorúan járok. Ágyékomban emészt a gyulladás, testemben semmi sem ép többé. Elgyöngültem és levert vagyok, szívem fájdalmában felzokogok. Uram, kívánságom világos előtted, sóhajtásaim nem maradnak rejtve. Szívem remeg, erőm elhagy, szememből kialszik a fény. Barátaim, rokonaim elfordulnak nyomorúságomtól, s akik közel voltak, távol maradnak. Csapdát vetnek, akik életemre törnek, pusztulással fenyegetnek, akik vesztemet akarják, s fondorlattal hálóznak be folyvást. De már nem is hallom, olyan vagyok, mint a süket, olyan lettem, mint a néma, aki nem nyitja ki száját. Olyan lettem, mint aki nem hall többé, akinek szájában nincs több felelet. De mert benned bízom, Uram, te meghallgatsz, Uram és Istenem! Azt mondom: „Ne mulassanak rajtam, ne nevessenek, ha botlik a lábam.” Valóban közel vagyok a pusztuláshoz, s a fájdalom nem hagy el soha. Ezért beismerem vétkemet, és bánkódom bűnöm miatt. De hatalmasok, akik ok nélkül bántanak, és sokan vannak, kik jogtalanul gyűlölnek. A jót rosszal viszonozzák nekem, s megtámadnak, mert az igazságot keresem. Uram, ne hagyj magamra, Istenem, ne maradj távol tőlem! Siess segítségemre, Uram, üdvösségem!