Kis türelmet
(10.)
10 Uram, miért vagy oly messze? Miért rejtőzöl el a szükség idején? A gonosz hetvenkedik, a szegény meg retteg, rászedve a cseltől, amit az kieszelt. A bűnös dicsekszik kedvteléseivel, a rabló káromkodik, az istentelen semmibe veszi az Urat: „Haragja fenn a magasban, bosszút nem áll, Isten nincs!” – ez minden gondolata. Mivel útjai mindig sikeresek, s ítéleteid túl messzinek tűnnek neki, gúnyolja összes ellenfelét. Így beszél szívében: „Nemzedékeken át nem ingok meg soha.” Átkot szór és nem éri baj, szája álnoksággal és hazugsággal tele, nyelve alatt romlás és gazság rejtőzik. A nádba bújva les, hogy az ártatlant orvul megölje, szeme a szegényt fürkészi. Úgy bújik meg a lesen, mint az oroszlán a sűrűben: várja, hogy ráronthasson a védtelenre, megragadja és hálójába húzza a szegényt. Figyel, rejtőzik, a földre lapul, s a gyenge áldozatul esik hatalmának. Ezt mondja szívében: „Isten elfelejtett, elfordította tekintetét, nem látja, mit teszek.” Kelj fel, Uram, ó Istenem, emeld föl kezed, ne feledd el a szenvedőt! Miért vetheti meg a gonosz az Istent? Miért mondogatja szívében: „Úgysem áll bosszút!”? De te látsz, ismersz jajszót és szükséget, és mindent a kezedben tartasz. A szegény rád bízza magát, az árvának te vagy gyámola. Törd el a bűnösnek, az álnoknak karját, torold meg gonoszságát, hadd szűnjön meg élni! Az Úr király örökre. Országából eltűntek a pogányok. A szegények kívánságát meghallgattad, Uram, megerősítetted szívüket. Figyelmedet feléjük fordítottad. Az árvának és elnyomottnak igazságot szerzel, hogy az ember, a földből alkotott, ne rettegjen többé soha.