142 (141). ZSOLTÁR. AZ ÜDVÖZLET IMÁJA
142 (Tanítóköltemény Dávidtól, amikor a barlangban volt – ima.) Hangos szóval kiáltok az Úrhoz, hangos szóval könyörgök az Úrhoz! Kiöntöm előtte panaszomat, feltárom előtte gondjaimat. Ha aggódás tölti is el lelkem, te mégis ismered útjaimat. Az útra, amelyen haladok, titokban csapdát állítottak. Ha jobbra tekintek és nézem: nincs senki, aki törődnék velem. Sehol egy hely, ahol menedéket lelnék, senki, aki gondolna életemre. Uram, hozzád kiáltok és mondom: te vagy menedékem, osztályrészem az élők országában. Halld meg panaszom, mert nagy a nyomorúságom. Ments meg az üldözőktől, akik hatalmasabbak nálam. Vezess ki börtönömből, s akkor hálát adok nevednek. az igazak körém gyűlnek, mivel jót tettél velem.
Minden zsoltár...
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150