39 (38). ZSOLTÁR. AZ EMBER KICSISÉGE
39 (A karvezetőnek Jedutuntól – Dávid zsoltára.) Így szóltam: „Megmaradok utaimon, nehogy vétkezzem nyelvemmel. Csukva tartom számat, amíg előttem áll az istentelen.” Csendes lettem, néma és hallgattam, szerencséje miatt sajgott bennem a szív. A szívem égett bensőmben, lelkemen végigcsapott a láng; akkor megoldódott a nyelvem: „Uram, add tudtomra végemet, napjaim számával ismertess meg, s tudni fogom, mily mulandó vagyok. Lám, néhány arasznyira szabtad napjaimat, színed előtt életem a semmihez hasonlít. Minden ember olyan, mint a fuvallat, az ember elenyészik, mint az árnyék. Olyan a vagyona is, amit gyűjtött, mint a fuvallat, s nem tudja, ki örökli majd.” Most tehát mit várhatok, Uram? Reményem egyedül benned van. Szabadíts meg minden bűnömtől, ne szolgáltass ki a gúnyolódó eszteleneknek! Most elhallgatok, többé ki nem nyitom számat, mert te akartad így. Vedd le rólam csapásaidat, mert elveszek kezed hatalmától. Te megrovod az embert, bünteted a bűnöst, ami kedves neki, azt elveszted, mintha a moly enné. Minden ember olyan, mint a fuvallat. Hallgasd meg, Uram, imámat, figyelj könyörgésemre, ne zárkózz el síró szavam elől! Előtted csak jövevény vagyok, zarándok, mint az őseim mind. Vedd le rólam szemedet, hogy egyszer még föllélegezzem, mielőtt elmegyek és többé nem leszek!
Minden zsoltár...
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150