Kis türelmet
55 (54). ZSOLTÁR. AZ ÜLDÖZÖTT IMÁJA
55 (A karvezetőnek, húros hangszerre – Dávid tanítókölteménye.) Figyelj imádságomra, Uram, ne zárkózz el könyörgésem elől! Fordulj felém és hallgass meg! A félelem hajszol, az ellenség zaja és a gonoszok lármája megzavar. Mert bajt hoznak rám, bőszülten támadnak. A szívem remeg bensőmben, és halálfélelem környékez. Félelem, aggódás kerít hatalmába, és borzalom tölt el. Így szólok: „Bárcsak szárnyam volna, mint a galambnak, akkor elrepülnék és megnyugodnék.” Igen, szeretnék elfutni messze innét, kedvem szerint a pusztában laknék. Sietve kerestem vihartól, széltől védett menedéket, Uram, a rohanó ár és nyelvük zaklatása ellen. Hiszen a városban csak viszályt és erőszakot látok. Nappal és éjjel körbejárnak a város falain, belül erőszak és gonoszság tanyázik. Belsejében álnokság lakik, az utcákon nem szűnik a zsarolás és csalás. Ha csak ellenségem gyalázna, azt még elviselném. Ha csak az fordulna ellenem, aki gyűlöl, elbújnék előle. De te voltál az, aki társam vagy, te lettél ellenségem, akiben megbíztam, akivel az Isten házában bensőséges barátságra léptem. Eméssze meg őket a nyugtalanság, lepje meg őket a halál! Élve kerüljenek a sírba, mert ahol ők vannak, ott van a gonoszság házaikban! Én azonban Istenhez kiáltok, az Úr megment engem. Panaszkodom és sóhajtozom színe előtt este, reggel, délben, és meghallgatja szavam. Békében menti meg lelkemet azoktól, akik bántanak. Mert sokan vannak ellenem. Isten engem meghallgat, őket megalázza: ő, aki örökké uralkodik; mivel nem térnek meg, s nem ismerik az istenfélelmet. Ki-ki barátja ellen emeli kezét, és megszegi adott szavát. Arca olyan sima, mint a vaj, de szívében háborút forgat. Látszatra beszéde enyhítő olaj, de a valóságban kivont éles kard. Bízd gondjaidat az Úrra, ő majd megerősít, nem hagyja, hogy az igaz meginogjon! Te pedig, Istenem, taszítsd le őket mind az örvény kútjába. A vérengző és csaló emberek éveik felét sem érik meg. De én, Uram, tebenned bízom.