A BŰNÖS VAKSÁGA, ISTEN JÓSÁGA
36 (A karvezetőnek – Isten szolgájától, Dávidtól.) Az álnok ember szívét gonoszság uralja, szeme előtt nincs istenfélelem. Azzal ámítja magát bensőleg, hogy bűnét senki föl nem fedi és el nem ítéli. Szájának beszéde gonoszság és csalás, megszűnt okosat gondolni és tenni a jót. Fekvőhelyén gazságról álmodik, a rossz úton marad, a bűntől nem irtózik. Uram, irgalmad fölér az égig, hűséged a felhőkig. Igazságosságod, mint Isten hegyei, ítéleteid, mint a tenger mélye, Uram, embernek, állatnak, te vagy éltetője. Milyen drága a te kegyelmed, Uram! Az emberek fiai menedéket találnak szárnyad árnyékában. Házad javaiból jóllakatod, és megitatod örömöd patakjából. Tenálad van az élet forrása, a te fényedben látjuk a világosságot. Jóságod tartsa meg, kik tisztelnek téged, a tiszta szívűeket őrizd meg hűségedben! Gőgös lába ne taposson rám, és bűnös keze ne mutasson ajtót! Lám, a gonoszok összeesnek, a földre buknak s többé már föl sem kelnek.
Minden zsoltár...
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150