13
Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és a Nigernek is nevezett Simeon, a kürénéi Lukiosz és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul.
Egyszer, amikor ünnepelték az Urat, és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: „Engedjétek át Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre rendelem őket!”
Akkor, miután böjtöltek, imádkoztak, és rájuk tették kezüket, elbocsátották őket.
Ők tehát a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusra. Amikor Szalamiszba értek, a zsidók zsinagógáiban hirdették Isten igéjét. Mint segítőtárs János is velük volt. Miután bejárták az egész szigetet, eljutottak Paphoszig, és ott találkoztak egy Barjézus nevű zsidó varázslóval és álprófétával. Ez közel állt Sergius Paulus prokonzulhoz, aki bölcs ember volt. Magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta Isten igéjét. De Elimász, a varázsló – ezt jelenti ugyanis a neve – szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. Saul vagy más néven Pál Szentlélekkel telve rászegezte tekintetét, és így szólt: „Te mindenféle ravaszsággal és csalással teli ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem hagysz fel azzal, hogy elferdítsd az Úr egyenes újait? Most íme, az Úr keze rajtad: megvakulsz, nem látod a napot egy bizonyos ideig!” Abban a pillanatban homály és sötétség szállt rá, és botorkálva kereste, hogy vezessék. Akkor a prokonzul, látva a történteket, hívő lett, mert lenyűgözte az Úr tanítása.
Pál és társai elhajóztak Paphoszból, és eljutottak a pamphüliai Pergébe. János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a pizidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába, és leültek. A Törvény és a Próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk:
– Testvérek, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok!
Pál felállt, kezével intett, és így beszélt:
– Izraelita férfiak és ti istenfélők, halljátok! Ennek a népnek, Izraelnek az Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és felemelt karral kivezette őket onnét. Aztán mintegy negyven esztendeig türelemmel viselte őket a pusztában. Miután Kánaán földjén hét népet elpusztított, örökségül adta nekik azoknak a földjét. Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott egészen Sámuel prófétáig. Ekkor királyt kértek maguknak. Isten Sault, Kís fiát, egy Benjámin törzséből való férfit adott nekik negyven esztendőre. Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, aki mellett így tanúskodik: Megtaláltam Dávidot, Jessze fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat. Az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek ígérete szerint üdvözítőül Jézust. Az ő eljövetele előtt hirdette János Izrael egész népének a bűnbánat keresztségét. Amikor János bevégezte pályafutását, így szólt: „Mit gondoltok, ki vagyok? Nem én vagyok az! Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani.”
Testvérek, Ábrahám nemzetségének fiai, és a közöttetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett. De Jeruzsálem lakói és vezetőik nem ismerték fel őt, és a próféták szavait, amit minden szombaton felolvasnak, azáltal teljesítették be, hogy elítélték. Bár semmiféle halálos bűnt nem találtak benne, azt kérték Pilátustól, hogy végeztesse ki. Amikor véghezvitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették. De Isten feltámasztotta őt a halálból, és több napon át megjelent azoknak, akik Galileából együtt mentek föl vele Jeruzsálembe, és akik most tanúi a nép előtt. Mi is hirdetjük nektek az örömhírt az atyáknak tett ígéretet illetően. Ezt – ahogy meg van írva a második zsoltárban is: Fiam vagy te, ma nemzettelek – Isten nekünk, az ő gyermekeiknek teljesítette be, amikor feltámasztotta Jézust. Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és hogy többé nem tér vissza a romlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett szent és megbízható ígéreteket. Ezért másutt is így szól: Nem engeded, hogy Szented romlást lásson. Ami Dávidot illeti, ő a maga nemzedékében Isten akarata szerint szolgált, aztán meghalt, és atyái mellé temették, tehát romlást látott. De akit Isten feltámasztott, az nem látott romlást.
Tudjátok meg tehát, testvérek: őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát; és mindabból, amiből Mózes Törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz. Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, ami megmondatott a próféták által: Lássátok, ti gúnyolódók, csodálkozzatok, és semmisüljetek meg, mert napjaitokban olyasmit viszek véghez, amit akkor sem hisztek el, ha valaki elmagyarázza nektek.
Amint kifelé mentek, kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról. Miután szétoszlott a gyülekezet, sok zsidó és istenfélő prozelita követte Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében. A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét. Amikor a zsidók meglátták a sokaságot, elteltek irigységgel, és becsmérlő szavakkal mondtak ellene Pál beszédének. Ekkor Pál és Barnabás bátran így szólt:
– Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét. Mivel azonban elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: A pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösség légy a föld végső határáig.
Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és mindazok hívővé lettek, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje pedig terjedt az egész tartományban. De a zsidók ellenük hangolták a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit. Üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és elűzték őket a területükről. Ők pedig lerázták ellenük a port lábukról, és Ikóniumba mentek. Öröm és a Szentlélek töltötte el a tanítványokat.
Ők tehát a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusra. Amikor Szalamiszba értek, a zsidók zsinagógáiban hirdették Isten igéjét. Mint segítőtárs János is velük volt. Miután bejárták az egész szigetet, eljutottak Paphoszig, és ott találkoztak egy Barjézus nevű zsidó varázslóval és álprófétával. Ez közel állt Sergius Paulus prokonzulhoz, aki bölcs ember volt. Magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta Isten igéjét. De Elimász, a varázsló – ezt jelenti ugyanis a neve – szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. Saul vagy más néven Pál Szentlélekkel telve rászegezte tekintetét, és így szólt: „Te mindenféle ravaszsággal és csalással teli ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem hagysz fel azzal, hogy elferdítsd az Úr egyenes újait? Most íme, az Úr keze rajtad: megvakulsz, nem látod a napot egy bizonyos ideig!” Abban a pillanatban homály és sötétség szállt rá, és botorkálva kereste, hogy vezessék. Akkor a prokonzul, látva a történteket, hívő lett, mert lenyűgözte az Úr tanítása.
Pál és társai elhajóztak Paphoszból, és eljutottak a pamphüliai Pergébe. János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a pizidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába, és leültek. A Törvény és a Próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk:
– Testvérek, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok!
Pál felállt, kezével intett, és így beszélt:
– Izraelita férfiak és ti istenfélők, halljátok! Ennek a népnek, Izraelnek az Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és felemelt karral kivezette őket onnét. Aztán mintegy negyven esztendeig türelemmel viselte őket a pusztában. Miután Kánaán földjén hét népet elpusztított, örökségül adta nekik azoknak a földjét. Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott egészen Sámuel prófétáig. Ekkor királyt kértek maguknak. Isten Sault, Kís fiát, egy Benjámin törzséből való férfit adott nekik negyven esztendőre. Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, aki mellett így tanúskodik: Megtaláltam Dávidot, Jessze fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat. Az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek ígérete szerint üdvözítőül Jézust. Az ő eljövetele előtt hirdette János Izrael egész népének a bűnbánat keresztségét. Amikor János bevégezte pályafutását, így szólt: „Mit gondoltok, ki vagyok? Nem én vagyok az! Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani.”
Testvérek, Ábrahám nemzetségének fiai, és a közöttetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett. De Jeruzsálem lakói és vezetőik nem ismerték fel őt, és a próféták szavait, amit minden szombaton felolvasnak, azáltal teljesítették be, hogy elítélték. Bár semmiféle halálos bűnt nem találtak benne, azt kérték Pilátustól, hogy végeztesse ki. Amikor véghezvitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették. De Isten feltámasztotta őt a halálból, és több napon át megjelent azoknak, akik Galileából együtt mentek föl vele Jeruzsálembe, és akik most tanúi a nép előtt. Mi is hirdetjük nektek az örömhírt az atyáknak tett ígéretet illetően. Ezt – ahogy meg van írva a második zsoltárban is: Fiam vagy te, ma nemzettelek – Isten nekünk, az ő gyermekeiknek teljesítette be, amikor feltámasztotta Jézust. Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és hogy többé nem tér vissza a romlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett szent és megbízható ígéreteket. Ezért másutt is így szól: Nem engeded, hogy Szented romlást lásson. Ami Dávidot illeti, ő a maga nemzedékében Isten akarata szerint szolgált, aztán meghalt, és atyái mellé temették, tehát romlást látott. De akit Isten feltámasztott, az nem látott romlást.
Tudjátok meg tehát, testvérek: őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát; és mindabból, amiből Mózes Törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz. Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, ami megmondatott a próféták által: Lássátok, ti gúnyolódók, csodálkozzatok, és semmisüljetek meg, mert napjaitokban olyasmit viszek véghez, amit akkor sem hisztek el, ha valaki elmagyarázza nektek.
Amint kifelé mentek, kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról. Miután szétoszlott a gyülekezet, sok zsidó és istenfélő prozelita követte Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében. A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét. Amikor a zsidók meglátták a sokaságot, elteltek irigységgel, és becsmérlő szavakkal mondtak ellene Pál beszédének. Ekkor Pál és Barnabás bátran így szólt:
– Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét. Mivel azonban elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: A pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösség légy a föld végső határáig.
Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és mindazok hívővé lettek, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje pedig terjedt az egész tartományban. De a zsidók ellenük hangolták a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit. Üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és elűzték őket a területükről. Ők pedig lerázták ellenük a port lábukról, és Ikóniumba mentek. Öröm és a Szentlélek töltötte el a tanítványokat.