11
Meghallották az apostolok és a Júdeában lévő testvérek, hogy a pogányok is befogadták Isten igéjét.
Amikor Péter fölment Jeruzsálembe, a zsidó származású hívők megrótták:
– Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.
Ekkor Péter sorjában beszámolt a történtekről:
– Joppe városában voltam, és imádkoztam, amikor elragadtatásban látomást láttam. Valami nagy lepedőhöz hasonló szállt le a négy sarkánál fogva aláeresztve az égből, egészen elibém. Döbbenten bámultam, és láttam benne a föld négylábú állatait, vadakat, csúszómászókat és az ég madarait. Aztán hangot hallottam, amely így szólt hozzám:
„Kelj föl, Péter, öld meg, és egyél!” Én azonban így szóltam: „Semmi esetre sem, Uram, mert kétséges eredetű vagy tisztátalan még soha nem volt a szájamban.” De másodszor is megszólalt a hang az égből: „Amit Isten tisztának tekint, azt ne tartsd tisztátalannak!” Ez háromszor így történt, azután az egész újra fölemelkedett az égbe. És íme, abban a pillanatban három férfi állt meg a ház előtt, ahol voltam; Caesareából küldték őket hozzám. A Lélek pedig azt mondta nekem, hogy habozás nélkül menjek velük. Velem jött ez a hat testvér is, akikkel bementünk annak az embernek a házába. Ő pedig elbeszélte nekünk, miként látta, amint az angyal megáll a házában, és ezt mondja neki: „Küldj el Joppéba, és hívd át a Péternek is nevezett Simont, aki olyan igéket hirdet majd neked, amelyek által házad népével együtt üdvözülsz.” Amikor pedig beszélni kezdtem, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogy ránk is kezdetben. Ekkor visszaemlékeztem az Úr szavára:
„János – szokta mondani – vízzel keresztelt, titeket azonban Szentlélekkel fognak megkeresztelni.” Ha tehát Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy Istent akadályozzam?
Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, és dicsőítették Istent: „Íme, a pogányoknak is megadta Isten az életre vezető megtérést!”
Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és kürénéi férfi is, akik Antiókhiába érve a görögöknek is hirdetni kezdték az Úr Jézust. Velük volt az Úr keze, úgyhogy sokan hittek, és sokan megtértek az Úrhoz. Eljutott ennek a híre a jeruzsálemi egyházhoz, és elküldték Barnabást Antiókhiába. Amikor megérkezett, és látta Isten kegyelmét, megörült, és – mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel – buzdította mindnyájukat, hogy teljes odaadással maradjanak hűek az Úrhoz. Nagyon sokan csatlakoztak az Úrhoz. Ezután Tarzuszba ment, hogy megkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába. Egy teljes esztendeig dolgoztak együtt a gyülekezetben, és nagyon sokakat tanítottak. A tanítványokat Antiókhiában nevezték először keresztényeknek.
Ezekben a napokban Jeruzsálemből próféták jöttek Antiókhiába. Egyikük, név szerint Agabosz felállt, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Claudius idejében. A tanítványok pedig elhatározták, hogy anyagi lehetőségeik szerint segélyt küldenek a Júdeában lakó testvéreknek. Ezt meg is tették. Barnabás és Saul keze által küldték el a vénekhez.
– Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.
Ekkor Péter sorjában beszámolt a történtekről:
– Joppe városában voltam, és imádkoztam, amikor elragadtatásban látomást láttam. Valami nagy lepedőhöz hasonló szállt le a négy sarkánál fogva aláeresztve az égből, egészen elibém. Döbbenten bámultam, és láttam benne a föld négylábú állatait, vadakat, csúszómászókat és az ég madarait. Aztán hangot hallottam, amely így szólt hozzám:
„Kelj föl, Péter, öld meg, és egyél!” Én azonban így szóltam: „Semmi esetre sem, Uram, mert kétséges eredetű vagy tisztátalan még soha nem volt a szájamban.” De másodszor is megszólalt a hang az égből: „Amit Isten tisztának tekint, azt ne tartsd tisztátalannak!” Ez háromszor így történt, azután az egész újra fölemelkedett az égbe. És íme, abban a pillanatban három férfi állt meg a ház előtt, ahol voltam; Caesareából küldték őket hozzám. A Lélek pedig azt mondta nekem, hogy habozás nélkül menjek velük. Velem jött ez a hat testvér is, akikkel bementünk annak az embernek a házába. Ő pedig elbeszélte nekünk, miként látta, amint az angyal megáll a házában, és ezt mondja neki: „Küldj el Joppéba, és hívd át a Péternek is nevezett Simont, aki olyan igéket hirdet majd neked, amelyek által házad népével együtt üdvözülsz.” Amikor pedig beszélni kezdtem, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogy ránk is kezdetben. Ekkor visszaemlékeztem az Úr szavára:
„János – szokta mondani – vízzel keresztelt, titeket azonban Szentlélekkel fognak megkeresztelni.” Ha tehát Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy Istent akadályozzam?
Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, és dicsőítették Istent: „Íme, a pogányoknak is megadta Isten az életre vezető megtérést!”
Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és kürénéi férfi is, akik Antiókhiába érve a görögöknek is hirdetni kezdték az Úr Jézust. Velük volt az Úr keze, úgyhogy sokan hittek, és sokan megtértek az Úrhoz. Eljutott ennek a híre a jeruzsálemi egyházhoz, és elküldték Barnabást Antiókhiába. Amikor megérkezett, és látta Isten kegyelmét, megörült, és – mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel – buzdította mindnyájukat, hogy teljes odaadással maradjanak hűek az Úrhoz. Nagyon sokan csatlakoztak az Úrhoz. Ezután Tarzuszba ment, hogy megkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába. Egy teljes esztendeig dolgoztak együtt a gyülekezetben, és nagyon sokakat tanítottak. A tanítványokat Antiókhiában nevezték először keresztényeknek.
Ezekben a napokban Jeruzsálemből próféták jöttek Antiókhiába. Egyikük, név szerint Agabosz felállt, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Claudius idejében. A tanítványok pedig elhatározták, hogy anyagi lehetőségeik szerint segélyt küldenek a Júdeában lakó testvéreknek. Ezt meg is tették. Barnabás és Saul keze által küldték el a vénekhez.