4
Még beszéltek a néphez, amikor odajöttek a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok.
Felháborodtak ugyanis azon, hogy tanítják a népet, és Jézus példájával hirdetik a halálból való feltámadást.
Letartóztatták őket, és mivel már este volt, őrizetbe vették őket a következő napig.
De azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hívők lettek. A férfiak száma mintegy ötezerre emelkedett.
Másnap összegyűltek Jeruzsálemben a vezetők, a vének és az írástudók; Annás, a főpap, Kaifás, János, Alexandrosz és a főpapi család valamennyi tagja. Középre állították és vallatták őket:
– Miféle erővel vagy kinek a nevében tettétek ezt?
Ekkor Péter Szentlélekkel telve így szólt hozzájuk:
– Népünk vezetői, Izrael vénei! Ha minket ma egy beteg emberen gyakorolt jó tett felől vallattok, hogy mitől gyógyult meg, tudjátok meg valamennyien Izrael egész népével együtt, hogy a Názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, s akit Isten feltámasztott a halálból! Ez az ember általa áll előttetek egészségesen. Ő az a kő, amelyet ti, építők, elvetettetek, s amely sarokkővé lett. Nincs üdvösség senki másban, ugyanis nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülnünk rendeltetett.
Amikor látták, milyen bátran beszél Péter és János, és megtudták, hogy írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Felismerték őket, hogy Jézussal voltak. Mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem tudtak mondani ellenük. Felszólították őket, hogy menjenek ki a nagytanács elől, és így tanakodtak egymás között:
„Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Mert hogy látványos csoda történt általuk, az Jeruzsálem minden lakója számára nyilvánvaló, és nem tagadhatjuk. De hogy tovább ne terjedjen a dolog a nép körében, fenyítsük meg őket, hogy többé ne beszéljenek az ő nevében egyetlen embernek se!” Miután behívták őket, megparancsolták nekik, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében.
Péter és János azonban így válaszolt nekik: „Igaz dolog Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre? Ítéljétek meg magatok! Mi nem tehetjük, hogy ne beszéljünk arról, amit láttunk és hallottunk.”
Mivel a népre való tekintettel nem találták módját, hogy megbüntessék őket – ugyanis a történtek miatt mindenki dicsőítette Istent –, ismételt fenyegetés után szabadon bocsátották őket. Az az ember, akin a gyógyításnak ez a csodája történt, több mint negyvenéves volt.
Amint szabadon bocsátották őket, elmentek övéikhez, és elmondták mindazt, amit a főpapok és a vének mondtak nekik. Amikor ezt meghallották, egy szívvel Istenhez emelték hangjukat, és így szóltak: „Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. Te mondtad atyánknak, Dávidnak, a te szolgádnak ajkával a Szentlélek által: »Miért zúdultak fel a pogányok, és miért terveznek hiábavalóságot a népek? Fölkeltek a föld királyai, és a fejedelmek összegyűltek az Úr ellen és Felkentje ellen.« Így igaz, ebben a városban valóban összegyűltek szent Szolgád, Jézus ellen, akit fölkentél: Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével, hogy végrehajtsák mindazt, amit erőd és akaratod előre elrendelt, hogy megtörténjék. Most pedig, Urunk, tekints fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy fogyhatatlan bátorsággal hirdessék igédet! Nyújtsd ki kezed, hogy gyógyítások, jelek és csodák történjenek szent Szolgád, Jézus neve által!” Amint így könyörögtek, megremegett a hely, ahol együtt voltak. Mindannyian elteltek Szentlélekkel, és bátran hirdették Isten igéjét.
A hívők egész sokasága egy szív, egy lélek volt. Senki sem mondott a vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt. Az apostolok nagy erővel tettek tanúságot az Úr Jézus feltámadásáról, és mindnyájukon nagy volt a kegyelem. Senki nem szűkölködött közöttük, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták, az eladott javak árát elhozták, és letették az apostolok lába elé, s azután szétosztották mindenkinek szükséglete szerint. József, egy ciprusi származású levita – akinek az apostolok a Barnabás nevet adták, ami azt jelenti, „a vigasztalás fia” – szintén eladta a földjét, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.
Másnap összegyűltek Jeruzsálemben a vezetők, a vének és az írástudók; Annás, a főpap, Kaifás, János, Alexandrosz és a főpapi család valamennyi tagja. Középre állították és vallatták őket:
– Miféle erővel vagy kinek a nevében tettétek ezt?
Ekkor Péter Szentlélekkel telve így szólt hozzájuk:
– Népünk vezetői, Izrael vénei! Ha minket ma egy beteg emberen gyakorolt jó tett felől vallattok, hogy mitől gyógyult meg, tudjátok meg valamennyien Izrael egész népével együtt, hogy a Názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, s akit Isten feltámasztott a halálból! Ez az ember általa áll előttetek egészségesen. Ő az a kő, amelyet ti, építők, elvetettetek, s amely sarokkővé lett. Nincs üdvösség senki másban, ugyanis nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülnünk rendeltetett.
Amikor látták, milyen bátran beszél Péter és János, és megtudták, hogy írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Felismerték őket, hogy Jézussal voltak. Mivel látták, hogy velük együtt ott áll a meggyógyult ember is, semmit sem tudtak mondani ellenük. Felszólították őket, hogy menjenek ki a nagytanács elől, és így tanakodtak egymás között:
„Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Mert hogy látványos csoda történt általuk, az Jeruzsálem minden lakója számára nyilvánvaló, és nem tagadhatjuk. De hogy tovább ne terjedjen a dolog a nép körében, fenyítsük meg őket, hogy többé ne beszéljenek az ő nevében egyetlen embernek se!” Miután behívták őket, megparancsolták nekik, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében.
Péter és János azonban így válaszolt nekik: „Igaz dolog Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre? Ítéljétek meg magatok! Mi nem tehetjük, hogy ne beszéljünk arról, amit láttunk és hallottunk.”
Mivel a népre való tekintettel nem találták módját, hogy megbüntessék őket – ugyanis a történtek miatt mindenki dicsőítette Istent –, ismételt fenyegetés után szabadon bocsátották őket. Az az ember, akin a gyógyításnak ez a csodája történt, több mint negyvenéves volt.
Amint szabadon bocsátották őket, elmentek övéikhez, és elmondták mindazt, amit a főpapok és a vének mondtak nekik. Amikor ezt meghallották, egy szívvel Istenhez emelték hangjukat, és így szóltak: „Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. Te mondtad atyánknak, Dávidnak, a te szolgádnak ajkával a Szentlélek által: »Miért zúdultak fel a pogányok, és miért terveznek hiábavalóságot a népek? Fölkeltek a föld királyai, és a fejedelmek összegyűltek az Úr ellen és Felkentje ellen.« Így igaz, ebben a városban valóban összegyűltek szent Szolgád, Jézus ellen, akit fölkentél: Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével, hogy végrehajtsák mindazt, amit erőd és akaratod előre elrendelt, hogy megtörténjék. Most pedig, Urunk, tekints fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy fogyhatatlan bátorsággal hirdessék igédet! Nyújtsd ki kezed, hogy gyógyítások, jelek és csodák történjenek szent Szolgád, Jézus neve által!” Amint így könyörögtek, megremegett a hely, ahol együtt voltak. Mindannyian elteltek Szentlélekkel, és bátran hirdették Isten igéjét.
A hívők egész sokasága egy szív, egy lélek volt. Senki sem mondott a vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt. Az apostolok nagy erővel tettek tanúságot az Úr Jézus feltámadásáról, és mindnyájukon nagy volt a kegyelem. Senki nem szűkölködött közöttük, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták, az eladott javak árát elhozták, és letették az apostolok lába elé, s azután szétosztották mindenkinek szükséglete szerint. József, egy ciprusi származású levita – akinek az apostolok a Barnabás nevet adták, ami azt jelenti, „a vigasztalás fia” – szintén eladta a földjét, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.