21
Miután elbúcsúztunk tőlük, útnak indultunk, és egyenes irányban haladva Kószba érkeztünk. Másnap Rhodoszba, onnét pedig Patarába.
Ott találtunk egy Föníciába induló hajót. Beszálltunk, és elhajóztunk.
Miután Ciprust megpillantottuk, és bal kéz felől elhagytuk, Szíria felé tartottunk, és Tiruszban kötöttünk ki, mert a hajó ott tette ki rakományát.
Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen föl Jeruzsálembe.
A hét elmúltával elindultunk, hogy folytassuk utunkat. Valamennyien feleségükkel és gyermekeikkel a városon kívül is elkísértek bennünket. Ott a tengerparton letérdeltünk és imádkoztunk.
Ezután elbúcsúztunk egymástól. Mi hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek otthonukba.
Hajóutunk Tiruszból Ptolemaiszban ért véget. Köszöntöttük a testvéreket, és egy napig náluk maradtunk. Másnap elindultunk, és megérkeztünk Caesareába. Betértünk Fülöp evangélista házába, aki a hét közül való volt, és nála maradtunk. Volt négy hajadon leánya, akik próféták voltak. Több napon át ott tartózkodtunk, miközben lejött Júdeából egy Agabosz nevű próféta. Odajött hozzánk, levette Pál övét. Megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta:
– Így szól a Szentlélek: „Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg majd a zsidók Jeruzsálemben, és a pogányok kezébe adják.”
Amikor ezt hallottuk, a helybeliekkel együtt arra kértük, hogy ne menjen föl Jeruzsálembe. De Pál így felelt:
– Miért sírtok, és miért szomorítjátok szívemet? Ami engem illet, kész vagyok nemcsak arra, hogy megkötözzenek, hanem arra is, hogy Jeruzsálemben meghaljak az Úr Jézus nevéért.
Mivel nem hagyta magát meggyőzni, azt mondtuk: „Legyen meg az Úr akarata!”, és elhallgattunk.
E napok után összekészülődtünk, és felmentünk Jeruzsálembe. Velünk jött néhány caesareai tanítvány is, akik elvezettek egy régi tanítványhoz, a ciprusi Mnázonhoz, hogy az ő vendégei legyünk. Amikor Jeruzsálembe értünk, örömmel fogadtak bennünket a testvérek.
Másnap Pál eljött velünk Jakabhoz, ahol a vének is valamennyien jelen voltak. Köszöntötte őket, majd részletesen elbeszélte, mit tett Isten a pogányok között az ő szolgálata által. Amikor ezt hallották, dicsőítették Istent, aztán így szóltak hozzá:
– Látod, testvér, milyen sokan vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a Törvényért. Rólad pedig azt hallottuk, hogy Mózestől való elszakadásra tanítod a pogányok között élő zsidókat, és azt mondod, hogy ne metéljék körül fiaikat, és hogy ne a zsidó szokás szerint éljenek. Mi tehát a helyzet? Egészen biztosan megtudják, hogy itt vagy. Tedd, amit mondunk! Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek. Vedd őket magad mellé, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást, és vállald a költségeiket, hogy megnyírathassák a fejüket! Így megtudja mindenki, hogy semmi sem igaz abból, amit hallott, hanem magad is a Törvényt megtartva élsz. A pogányokból lett hívőkkel pedig már levél útján közöltük határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól és a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól.
Akkor Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat. Másnap velük együtt megkezdte a tisztulási szertartást, majd bement a Templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le tisztulásuk napjai, ameddig mindegyikükért bemutatják az áldozatot.
Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsia provinciából való zsidók meglátták a Templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták, és így kiáltoztak: „Izraelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép ellen, a Törvény ellen és a Szent Hely ellen tanít mindenütt mindenkit! Sőt még görögöket is behozott a Templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet!” Néhányan ugyanis látták vele korábban a városban az efezusi Trophimoszt, és azt hitték, hogy Pál bevitte a Templomba.
Felbolydult az egész város. A nép összeszaladt. Pált megragadták, kivonszolták a Templomból, és a kapukat azonnal bezárták. Amikor már azon voltak, hogy megölik, jelentés érkezett a helyőrség parancsnokához, hogy egész Jeruzsálem lázong. Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor meglátták a parancsnokot és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését. Amint a parancsnok odaért, letartóztatta, és megparancsolta, hogy verjék kettős bilincsbe. Aztán kérdezősködött, hogy ki ez, és mit követett el. De a tömeg összevissza kiáltozott. Mivel tehát a zajongás miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy vigyék az erődbe. Amikor a lépcsőhöz ért, a katonáknak kellett Pált vinniük a megvadult tömeg miatt. Ugyanis az egész sokaság követte, és ezt kiáltozta: „Halál rá!”
Amikor már éppen be akarták vinni az erődbe, Pál így szólt a parancsnokhoz:
– Mondhatok neked valamit? Az megkérdezte:
– Tudsz görögül? Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki nemrégiben fellázított és a pusztába vezetett négyezer szikáriust?
Pál ezt mondta:
– Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Kilikia nem jelentéktelen városának polgára. Kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez!
Miután megengedte, Pál a lépcsőkön állva intett kezével a népnek, és amikor nagy csend lett, héber nyelven így szólt:
Hajóutunk Tiruszból Ptolemaiszban ért véget. Köszöntöttük a testvéreket, és egy napig náluk maradtunk. Másnap elindultunk, és megérkeztünk Caesareába. Betértünk Fülöp evangélista házába, aki a hét közül való volt, és nála maradtunk. Volt négy hajadon leánya, akik próféták voltak. Több napon át ott tartózkodtunk, miközben lejött Júdeából egy Agabosz nevű próféta. Odajött hozzánk, levette Pál övét. Megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta:
– Így szól a Szentlélek: „Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg majd a zsidók Jeruzsálemben, és a pogányok kezébe adják.”
Amikor ezt hallottuk, a helybeliekkel együtt arra kértük, hogy ne menjen föl Jeruzsálembe. De Pál így felelt:
– Miért sírtok, és miért szomorítjátok szívemet? Ami engem illet, kész vagyok nemcsak arra, hogy megkötözzenek, hanem arra is, hogy Jeruzsálemben meghaljak az Úr Jézus nevéért.
Mivel nem hagyta magát meggyőzni, azt mondtuk: „Legyen meg az Úr akarata!”, és elhallgattunk.
E napok után összekészülődtünk, és felmentünk Jeruzsálembe. Velünk jött néhány caesareai tanítvány is, akik elvezettek egy régi tanítványhoz, a ciprusi Mnázonhoz, hogy az ő vendégei legyünk. Amikor Jeruzsálembe értünk, örömmel fogadtak bennünket a testvérek.
Másnap Pál eljött velünk Jakabhoz, ahol a vének is valamennyien jelen voltak. Köszöntötte őket, majd részletesen elbeszélte, mit tett Isten a pogányok között az ő szolgálata által. Amikor ezt hallották, dicsőítették Istent, aztán így szóltak hozzá:
– Látod, testvér, milyen sokan vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a Törvényért. Rólad pedig azt hallottuk, hogy Mózestől való elszakadásra tanítod a pogányok között élő zsidókat, és azt mondod, hogy ne metéljék körül fiaikat, és hogy ne a zsidó szokás szerint éljenek. Mi tehát a helyzet? Egészen biztosan megtudják, hogy itt vagy. Tedd, amit mondunk! Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek. Vedd őket magad mellé, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást, és vállald a költségeiket, hogy megnyírathassák a fejüket! Így megtudja mindenki, hogy semmi sem igaz abból, amit hallott, hanem magad is a Törvényt megtartva élsz. A pogányokból lett hívőkkel pedig már levél útján közöltük határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól és a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól.
Akkor Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat. Másnap velük együtt megkezdte a tisztulási szertartást, majd bement a Templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le tisztulásuk napjai, ameddig mindegyikükért bemutatják az áldozatot.
Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsia provinciából való zsidók meglátták a Templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták, és így kiáltoztak: „Izraelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép ellen, a Törvény ellen és a Szent Hely ellen tanít mindenütt mindenkit! Sőt még görögöket is behozott a Templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet!” Néhányan ugyanis látták vele korábban a városban az efezusi Trophimoszt, és azt hitték, hogy Pál bevitte a Templomba.
Felbolydult az egész város. A nép összeszaladt. Pált megragadták, kivonszolták a Templomból, és a kapukat azonnal bezárták. Amikor már azon voltak, hogy megölik, jelentés érkezett a helyőrség parancsnokához, hogy egész Jeruzsálem lázong. Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor meglátták a parancsnokot és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését. Amint a parancsnok odaért, letartóztatta, és megparancsolta, hogy verjék kettős bilincsbe. Aztán kérdezősködött, hogy ki ez, és mit követett el. De a tömeg összevissza kiáltozott. Mivel tehát a zajongás miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy vigyék az erődbe. Amikor a lépcsőhöz ért, a katonáknak kellett Pált vinniük a megvadult tömeg miatt. Ugyanis az egész sokaság követte, és ezt kiáltozta: „Halál rá!”
Amikor már éppen be akarták vinni az erődbe, Pál így szólt a parancsnokhoz:
– Mondhatok neked valamit? Az megkérdezte:
– Tudsz görögül? Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki nemrégiben fellázított és a pusztába vezetett négyezer szikáriust?
Pál ezt mondta:
– Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Kilikia nem jelentéktelen városának polgára. Kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez!
Miután megengedte, Pál a lépcsőkön állva intett kezével a népnek, és amikor nagy csend lett, héber nyelven így szólt: