14
Ugyanez történt Ikóniumban. Bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy beszéltek, hogy a zsidók és a görögök közül is igen sokan lettek hívővé.
Azok a zsidók azonban, akik nem fogadták el a tanítást, a testvérek ellen tüzelték a pogányokat.
Elég sok időt töltöttek ott, és bátran szóltak, bízva az Úrban, aki tanúságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jelek és csodák történjenek kezük által.
A város népe megoszlott. Némelyek a zsidók pártján, mások az apostolok pártján voltak.
Végül a pogányok és a zsidók vezetőikkel együtt arra a döntésre jutottak, hogy bántalmazzák és megkövezik őket.
Ők azonban megtudták ezt, és elmenekültek Lükaónia városaiba, Lüsztrába, Derbébe és a környékre,
és ott hirdették az örömhírt.
Lüsztrában élt egy beteg lábú ember, aki születésétől fogva képtelen volt lábra állni és járni. Hallgatta Pál beszédét. Ő rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt:
„Állj egyenesen a lábadra!” Ekkor ő talpra ugrott, és járt. A sokaság, látva, mit tett Pál, lükaóniai nyelven így kiáltott: „Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!”
Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig, mivel ő vitte a szót, Hermésznek. A városfalon kívüli Zeusz-templom papja bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni. Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, megszaggatták a ruhájukat, a tömeg közé futottak, és így kiáltottak:
– Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az örömhírt hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget és a földet teremtette, meg a tengert és mindent, ami bennük van. Az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útját járja. Mindazonáltal nyilvánvalóvá tette jelenlétét, amikor jót tett veletek: a mennyből esőt adott és termést hozó időket; bőven adott táplálékot és a szívetekbe örömöt.
Ezekkel a szavakkal is csak nagy nehezen tudták lebeszélni a tömeget arról, hogy áldozatot mutasson be nekik.
Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek. A maguk pártjára állították a tömeget, úgyhogy Pált megkövezték, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték. Amikor azonban körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba.
Másnap Barnabással együtt Derbébe ment. Miután ebben a városban is hirdették az örömhírt, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lüsztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel „sok nyomorúságon át kell bemennünk Isten országába”. Miután a helyi egyházakban elöljárókat neveztek ki, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak, akiben bizakodtak. Azután Pizidián áthaladva Pamphüliába mentek. Miután Pergében hirdették az igét, lementek Attaleiába. Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnét egykor Isten kegyelmébe ajánlva útra indították őket a most bevégzett munkára. Amikor megérkeztek, összehívták az egyházat, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat vitt véghez velük Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. Hosszabb ideig a tanítványokkal maradtak.
Lüsztrában élt egy beteg lábú ember, aki születésétől fogva képtelen volt lábra állni és járni. Hallgatta Pál beszédét. Ő rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt:
„Állj egyenesen a lábadra!” Ekkor ő talpra ugrott, és járt. A sokaság, látva, mit tett Pál, lükaóniai nyelven így kiáltott: „Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!”
Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig, mivel ő vitte a szót, Hermésznek. A városfalon kívüli Zeusz-templom papja bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni. Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, megszaggatták a ruhájukat, a tömeg közé futottak, és így kiáltottak:
– Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az örömhírt hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget és a földet teremtette, meg a tengert és mindent, ami bennük van. Az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útját járja. Mindazonáltal nyilvánvalóvá tette jelenlétét, amikor jót tett veletek: a mennyből esőt adott és termést hozó időket; bőven adott táplálékot és a szívetekbe örömöt.
Ezekkel a szavakkal is csak nagy nehezen tudták lebeszélni a tömeget arról, hogy áldozatot mutasson be nekik.
Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek. A maguk pártjára állították a tömeget, úgyhogy Pált megkövezték, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték. Amikor azonban körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba.
Másnap Barnabással együtt Derbébe ment. Miután ebben a városban is hirdették az örömhírt, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lüsztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel „sok nyomorúságon át kell bemennünk Isten országába”. Miután a helyi egyházakban elöljárókat neveztek ki, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak, akiben bizakodtak. Azután Pizidián áthaladva Pamphüliába mentek. Miután Pergében hirdették az igét, lementek Attaleiába. Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnét egykor Isten kegyelmébe ajánlva útra indították őket a most bevégzett munkára. Amikor megérkeztek, összehívták az egyházat, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat vitt véghez velük Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. Hosszabb ideig a tanítványokkal maradtak.