19
Amíg Apolló Korintusban volt, Pál a szárazföldön keresztül Efezusba érkezett. Itt talált néhány tanítványt,
és így szólt hozzájuk:
– Megkaptátok a Szentlelket, amikor hívők lettetek?
– Azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek – válaszolták.
– Akkor hogyan keresztelkedtetek meg? – kérdezte.
– János keresztségével – válaszolták ezek.
Pál így szólt:
– János a bűnbánat keresztségével keresztelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.
Amikor ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. Amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak. Ezek a férfiak összesen mintegy tizenketten voltak.
Eljárt a zsinagógába, és három hónapon keresztül bátran beszélt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket Isten országának dolgairól. Amikor azonban egyesek ellenálltak, és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket. Magával vitte a tanítványokat is, és mindennap Türannosz iskolájában tanított. Ez két éven át így volt, úgyhogy Ázsia provincia valamennyi lakója – zsidók és görögök egyaránt – hallhatták az Úr igéjét. Isten rendkívüli csodákat vitt véghez Pál keze által, úgyhogy még az általa használt kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és ők meggyógyultak, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük.
A vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak fölött kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: „Jézus által, akit Pál hirdet, parancsolok nektek!” Egy bizonyos Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz lélek azonban így válaszolt nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” Erre a gonosz lélektől megszállott ember rájuk ugrott, és oly erővel gyűrte le valamennyit, hogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból. Tudomására jutott ez mindenkinek Efezusban – zsidóknak és görögöknek egyaránt –, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét. A hívők közül is sokan eljöttek, és nyilvánosan megvallották efféle mesterkedéseiket. 19Sokan azok közül, akik varázslást űztek, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették őket. A könyvek értékét ötvenezer ezüstpénzre becsülték.
Az Úr igéje hatalmasan terjedt és erősödött.
Ezek után Pál elhatározta, hogy Makedónia és Akhaia érintésével Jeruzsálembe megy. Ezt mondta:
„Miután ott voltam, Rómát is meg kell látnom.” Két segítőtársát, Timóteust és Erasztoszt Makedóniába küldte, ő pedig egy ideig Ázsia provinciában maradt.
Abban az időben nem csekély zavargás támadt az „Út” körül. Egy Démétriosz nevű ötvös – aki ezüstből készült Artemisz-templomokat gyártott, és ezáltal nem csekély keresethez juttatta a mestereket – összehívta őket és a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk:
– Férfiak, tudjátok, hogy ez a munka jólétünk alapja. De látjátok és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efezusban, hanem szinte egész Ázsia provinciában nagy tömeget nyert meg és vezetett félre, mondván, hogy amiket emberkéz alkot, azok nem istenek. Nemcsak az a veszély fenyeget, hogy mesterségünket rossz hírbe hozzák, hanem az is, hogy a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát semmibe veszik, és így csorbát szenved annak dicsősége, akit egész Ázsia provincia és az egész földkerekség tisztel.
Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: „Nagy az efezusiak Artemisze!”
A zűrzavar kiterjedt az egész városra. Megragadták a makedón Gaiust és Arisztarkhoszt, Pál útitársait, és egy akarattal a színházba rohantak. Pál az összegyűlt nép közé akart menni, de a tanítványok nem engedték. A provincia néhány magas rangú tisztségviselője a barátja volt; ezek üzentek neki, és kérték, hogy ne menjen el a színházba. Ott ezalatt mindenki összevissza kiabált, mert a gyűlés zűrzavarba fordult, és a legtöbben azt sem tudták, miért gyűltek össze. A tömegből néhányan tájékoztatták Alexandroszt, akit a zsidók küldtek előre.
Alexandrosz kezével intve védőbeszédet akart mondani az összegyűlt nép előtt, de mihelyt fölismerték, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört fel mindenkiből:
„Nagy az efezusiak Artemisze!” És ezt kiabálták mintegy két órán keresztül.
Miután a főhivatalnok lecsendesítette a tömeget, így szólt:
– Efezusi férfiak, van-e olyan ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa az őrizője a nagy istennő, Artemisz templomának, és az ő égből leszállt szobrának? Mivel ezt senki sem vitathatja, nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot! Idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók, és nem is káromolják a mi istennőnket. Ha tehát Démétriosznak és a vele tartó mestereknek panaszuk van valaki ellen, vannak törvényszékek, és vannak prokonzulok. Perlekedjenek azok előtt! Ha pedig ezenkívül van valami kívánságotok, azt törvényesen összehívott népgyűlésen lehet intézni. Mert már így is az a veszély fenyeget, hogy lázadással vádolnak a mai nap miatt; nincs ugyanis semmiféle ok, amivel meg tudnánk magyarázni ezt a csődületet.
Ezeket mondva feloszlatta a gyűlést.
– Megkaptátok a Szentlelket, amikor hívők lettetek?
– Azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek – válaszolták.
– Akkor hogyan keresztelkedtetek meg? – kérdezte.
– János keresztségével – válaszolták ezek.
Pál így szólt:
– János a bűnbánat keresztségével keresztelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.
Amikor ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. Amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak. Ezek a férfiak összesen mintegy tizenketten voltak.
Eljárt a zsinagógába, és három hónapon keresztül bátran beszélt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket Isten országának dolgairól. Amikor azonban egyesek ellenálltak, és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket. Magával vitte a tanítványokat is, és mindennap Türannosz iskolájában tanított. Ez két éven át így volt, úgyhogy Ázsia provincia valamennyi lakója – zsidók és görögök egyaránt – hallhatták az Úr igéjét. Isten rendkívüli csodákat vitt véghez Pál keze által, úgyhogy még az általa használt kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és ők meggyógyultak, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük.
A vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak fölött kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: „Jézus által, akit Pál hirdet, parancsolok nektek!” Egy bizonyos Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz lélek azonban így válaszolt nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” Erre a gonosz lélektől megszállott ember rájuk ugrott, és oly erővel gyűrte le valamennyit, hogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból. Tudomására jutott ez mindenkinek Efezusban – zsidóknak és görögöknek egyaránt –, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét. A hívők közül is sokan eljöttek, és nyilvánosan megvallották efféle mesterkedéseiket. 19Sokan azok közül, akik varázslást űztek, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették őket. A könyvek értékét ötvenezer ezüstpénzre becsülték.
Az Úr igéje hatalmasan terjedt és erősödött.
Ezek után Pál elhatározta, hogy Makedónia és Akhaia érintésével Jeruzsálembe megy. Ezt mondta:
„Miután ott voltam, Rómát is meg kell látnom.” Két segítőtársát, Timóteust és Erasztoszt Makedóniába küldte, ő pedig egy ideig Ázsia provinciában maradt.
Abban az időben nem csekély zavargás támadt az „Út” körül. Egy Démétriosz nevű ötvös – aki ezüstből készült Artemisz-templomokat gyártott, és ezáltal nem csekély keresethez juttatta a mestereket – összehívta őket és a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk:
– Férfiak, tudjátok, hogy ez a munka jólétünk alapja. De látjátok és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efezusban, hanem szinte egész Ázsia provinciában nagy tömeget nyert meg és vezetett félre, mondván, hogy amiket emberkéz alkot, azok nem istenek. Nemcsak az a veszély fenyeget, hogy mesterségünket rossz hírbe hozzák, hanem az is, hogy a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát semmibe veszik, és így csorbát szenved annak dicsősége, akit egész Ázsia provincia és az egész földkerekség tisztel.
Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: „Nagy az efezusiak Artemisze!”
A zűrzavar kiterjedt az egész városra. Megragadták a makedón Gaiust és Arisztarkhoszt, Pál útitársait, és egy akarattal a színházba rohantak. Pál az összegyűlt nép közé akart menni, de a tanítványok nem engedték. A provincia néhány magas rangú tisztségviselője a barátja volt; ezek üzentek neki, és kérték, hogy ne menjen el a színházba. Ott ezalatt mindenki összevissza kiabált, mert a gyűlés zűrzavarba fordult, és a legtöbben azt sem tudták, miért gyűltek össze. A tömegből néhányan tájékoztatták Alexandroszt, akit a zsidók küldtek előre.
Alexandrosz kezével intve védőbeszédet akart mondani az összegyűlt nép előtt, de mihelyt fölismerték, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört fel mindenkiből:
„Nagy az efezusiak Artemisze!” És ezt kiabálták mintegy két órán keresztül.
Miután a főhivatalnok lecsendesítette a tömeget, így szólt:
– Efezusi férfiak, van-e olyan ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa az őrizője a nagy istennő, Artemisz templomának, és az ő égből leszállt szobrának? Mivel ezt senki sem vitathatja, nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot! Idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók, és nem is káromolják a mi istennőnket. Ha tehát Démétriosznak és a vele tartó mestereknek panaszuk van valaki ellen, vannak törvényszékek, és vannak prokonzulok. Perlekedjenek azok előtt! Ha pedig ezenkívül van valami kívánságotok, azt törvényesen összehívott népgyűlésen lehet intézni. Mert már így is az a veszély fenyeget, hogy lázadással vádolnak a mai nap miatt; nincs ugyanis semmiféle ok, amivel meg tudnánk magyarázni ezt a csődületet.
Ezeket mondva feloszlatta a gyűlést.
Jegyzetek
19,19 Attikai ezüstdrachma. Az összeget egy napszámos 137 év alatt kereste volna meg.