22
– Testvérek és atyák, hallgassátok meg védekezésemet, amelyet most hozzátok intézek!
Mikor hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban elcsendesedtek.
– Zsidó ember vagyok – mondta –, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban nevelkedtem Gamáliel lábánál. Az atyák Törvényének szigora szerint nyertem oktatást, s a Törvény buzgó követője voltam, amint ma ti is mindnyájan azok vagytok.
Ezt az „utat” pedig halálra üldöztem. Megkötöztem és őrizetbe adtam férfiakat és nőket. Ezt a főpap és a vének mind tanúsítják rólam. Kaptam tőlük leveleket is, s úgy mentem el Damaszkuszba a testvérekhez, hogy az ottaniakat is megkötözve Jeruzsálembe hozzam, hogy megbüntessék őket.
Történt azonban, hogy útközben, amikor közeledtem Damaszkuszhoz, déltájban hirtelen nagy világosság ragyogott köröskörül az égből. Földre rogytam, és hangot hallottam, amely így szólt hozzám:
„Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Én pedig így feleltem: „Uram, ki vagy?” Ő azt válaszolta: „Jézus vagyok, a Názáreti, akit te üldözöl.” Akik velem voltak, látták ugyan a világosságot, de nem hallották annak a hangját, aki velem beszélt. Erre ezt mondtam: „Mit tegyek, Uram?” Az Úr pedig ezt mondta nekem: „Kelj fel, és menj Damaszkuszba! Ott majd megmondják neked mindazt, amit tenned kell.”
Mivel azonban a ragyogó fény miatt nem láttam, kísérőim kézen fogva vezettek, s így értem Damaszkuszba. Egy bizonyos Ananiás nevű, a Törvény szerint élő, jámbor férfi, akiről az ott lakó zsidók mind jó véleménnyel vannak, fölkeresett, és mellém állva ezt mondta nekem: „Saul testvér, láss!” Abban a pillanatban megláttam őt. Ő pedig ezt mondta: „Atyáink Istene előre kijelölt téged, hogy megismerd akaratát, meglásd az Igazat, halld az ő hangját. Az ő tanúja leszel minden ember előtt azokról a dolgokról, amiket láttál és hallottál.
Most pedig miért késlekedsz? Kelj föl, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, és hívd segítségül az Ő nevét!”
Amikor később visszatértem Jeruzsálembe, és a Templomban imádkoztam, elragadtatásba estem.
Láttam őt, s ő ezt mondta nekem: „Siess, menj ki gyorsan Jeruzsálemből, mert nem fogadják el rólam szóló tanúságtételedet!” Én ezt mondtam:
„Uram, hisz tudják, hogy én voltam az, aki börtönbe zárattam és a zsinagógákban megverettem a benned hívőket. Amikor pedig Istvánnak, a te tanúdnak vérét ontották, ott álltam, helyeseltem azt, és őriztem gyilkosainak ruháját.” De ő ezt mondta nekem: „Menj, mert én messzire küldelek téged, a pogányok közé.”
Eddig a mondatig hallgatták, de ekkor így kezdtek kiáltozni: „Töröld el a föld színéről az ilyet! Nem szabad élnie!”
Egyre kiáltoztak, eldobálták ruháikat, és port szórtak a levegőbe. A parancsnok elrendelte, hogy vigyék az erődbe, és meghagyta, hogy korbáccsal vallassák ki, hogy megtudja, miért üvöltöznek így ellene. Amikor szíjakkal lekötötték, ezt mondta Pál az ott álló századosnak:
– Szabad római polgárt ítélet nélkül megkorbácsolnotok?
Amikor ezt meghallotta a százados, a parancsnokhoz ment, és jelentést tett neki:
– Mit akarsz tenni? Hiszen ez az ember római polgár!
Erre a parancsnok odament, és megkérdezte tőle:
– Csakugyan római polgár vagy?
– Igen – mondta.
A parancsnok erre így válaszolt:
– Én nagy összegért szereztem meg ezt a polgárjogot.
– Én pedig már benne születtem – mondta Pál.
Ekkor azonnal félreálltak mellőle azok, akik vallatni akarták. A parancsnok is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgárt bilincseltetett meg.
Másnap aztán meg akarta tudni, hogy valójában mivel vádolják a zsidók. Levetette tehát bilincseit, és megparancsolta, hogy jöjjenek össze a főpapok és az egész nagytanács. Ekkor lehozatta Pált, és eléjük állította.
Mikor hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban elcsendesedtek.
– Zsidó ember vagyok – mondta –, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban nevelkedtem Gamáliel lábánál. Az atyák Törvényének szigora szerint nyertem oktatást, s a Törvény buzgó követője voltam, amint ma ti is mindnyájan azok vagytok.
Ezt az „utat” pedig halálra üldöztem. Megkötöztem és őrizetbe adtam férfiakat és nőket. Ezt a főpap és a vének mind tanúsítják rólam. Kaptam tőlük leveleket is, s úgy mentem el Damaszkuszba a testvérekhez, hogy az ottaniakat is megkötözve Jeruzsálembe hozzam, hogy megbüntessék őket.
Történt azonban, hogy útközben, amikor közeledtem Damaszkuszhoz, déltájban hirtelen nagy világosság ragyogott köröskörül az égből. Földre rogytam, és hangot hallottam, amely így szólt hozzám:
„Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Én pedig így feleltem: „Uram, ki vagy?” Ő azt válaszolta: „Jézus vagyok, a Názáreti, akit te üldözöl.” Akik velem voltak, látták ugyan a világosságot, de nem hallották annak a hangját, aki velem beszélt. Erre ezt mondtam: „Mit tegyek, Uram?” Az Úr pedig ezt mondta nekem: „Kelj fel, és menj Damaszkuszba! Ott majd megmondják neked mindazt, amit tenned kell.”
Mivel azonban a ragyogó fény miatt nem láttam, kísérőim kézen fogva vezettek, s így értem Damaszkuszba. Egy bizonyos Ananiás nevű, a Törvény szerint élő, jámbor férfi, akiről az ott lakó zsidók mind jó véleménnyel vannak, fölkeresett, és mellém állva ezt mondta nekem: „Saul testvér, láss!” Abban a pillanatban megláttam őt. Ő pedig ezt mondta: „Atyáink Istene előre kijelölt téged, hogy megismerd akaratát, meglásd az Igazat, halld az ő hangját. Az ő tanúja leszel minden ember előtt azokról a dolgokról, amiket láttál és hallottál.
Most pedig miért késlekedsz? Kelj föl, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, és hívd segítségül az Ő nevét!”
Amikor később visszatértem Jeruzsálembe, és a Templomban imádkoztam, elragadtatásba estem.
Láttam őt, s ő ezt mondta nekem: „Siess, menj ki gyorsan Jeruzsálemből, mert nem fogadják el rólam szóló tanúságtételedet!” Én ezt mondtam:
„Uram, hisz tudják, hogy én voltam az, aki börtönbe zárattam és a zsinagógákban megverettem a benned hívőket. Amikor pedig Istvánnak, a te tanúdnak vérét ontották, ott álltam, helyeseltem azt, és őriztem gyilkosainak ruháját.” De ő ezt mondta nekem: „Menj, mert én messzire küldelek téged, a pogányok közé.”
Eddig a mondatig hallgatták, de ekkor így kezdtek kiáltozni: „Töröld el a föld színéről az ilyet! Nem szabad élnie!”
Egyre kiáltoztak, eldobálták ruháikat, és port szórtak a levegőbe. A parancsnok elrendelte, hogy vigyék az erődbe, és meghagyta, hogy korbáccsal vallassák ki, hogy megtudja, miért üvöltöznek így ellene. Amikor szíjakkal lekötötték, ezt mondta Pál az ott álló századosnak:
– Szabad római polgárt ítélet nélkül megkorbácsolnotok?
Amikor ezt meghallotta a százados, a parancsnokhoz ment, és jelentést tett neki:
– Mit akarsz tenni? Hiszen ez az ember római polgár!
Erre a parancsnok odament, és megkérdezte tőle:
– Csakugyan római polgár vagy?
– Igen – mondta.
A parancsnok erre így válaszolt:
– Én nagy összegért szereztem meg ezt a polgárjogot.
– Én pedig már benne születtem – mondta Pál.
Ekkor azonnal félreálltak mellőle azok, akik vallatni akarták. A parancsnok is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgárt bilincseltetett meg.
Másnap aztán meg akarta tudni, hogy valójában mivel vádolják a zsidók. Levetette tehát bilincseit, és megparancsolta, hogy jöjjenek össze a főpapok és az egész nagytanács. Ekkor lehozatta Pált, és eléjük állította.