17
Miután áthaladtak Amphipoliszon és Apollónián, Tesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak.
Pál szokása szerint elment hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írásokból kiindulva. Kifejtette és bizonyította nekik, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halálból, és hogy „a Messiás az a Jézus, akit én hirdetek nektek”. Néhányan hívőkké lettek közülük, és csatlakoztak Pálhoz és Sziláshoz. Hasonlóképpen igen sok istenfélő görög is, valamint számos előkelő asszony. Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet toboroztak, és felizgatták a várost. Jázón házához vonultak, és a népgyűlés elé akarták vezetni őket. Mivel nem találták őket, Jázónt néhány testvérrel együtt a városi vezetők elé vonszolták, és így kiáltoztak: „Itt is megjelentek, akik az egész világot felforgatják! Jázón befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mert azt mondják, hogy van más király: Jézus.” Felizgatták a tömeget és a városi vezetőket, akik ezt hallották. Amikor azonban óvadékot kaptak Jázóntól és a többiektől, szabadon engedték őket.
A testvérek még aznap éjjel elküldték Pált Szilással együtt Bereába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába. Ezek a zsidók nyitottabbak voltak, mint a tesszalonikaiak. Előítélet nélkül fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. Sokan közülük hívők lettek. Hasonlóképpen az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen. De amint megtudták a tesszalonikai zsidók, hogy Pál Bereában is hirdeti Isten igéjét, odajöttek, s ott is felizgatták és megzavarták a tömeget. A testvérek azonnal továbbküldték Pált a tengerpartra. Szilás és Timóteus azonban ott maradt. Kísérői egészen Athénig Pállal tartottak, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilás és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá.
Miközben Pál Athénban várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. Nap mint nap beszélt, vitába szállt a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélőkkel, a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitába szállt vele. Egyesek ezt mondták: „Mit akarhat mondani ez a fecsegő?” Mások meg – mivel Jézus és a feltámadás örömhírét hirdette – így beszéltek: „Úgy látszik, idegen istenségek hirdetője.” Ekkor megfogták, az Areioszpagoszra vitték, és így szóltak:
– Megtudhatjuk, mi ez az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert, amint halljuk, bámulatos dolgokkal hozakodsz elő. Szeretnénk megérteni, hogy miről is van szó.
Az athénieknek és a bevándorolt idegeneknek ugyanis a legkedvesebb időtöltésük az volt, ha valami újdonságot mondhattak vagy hallhattak. Pál ekkor kiállt az Areioszpagosz közepére, és így szólt:
– Athéni férfiak, látom, hogy módfelett vallásosak vagytok, mivel járván a várost megnéztem szentélyeiteket, s találtam egy olyan oltárt is, amelyikre ez volt felírva: „az ismeretlen istennek”. Nos, akit ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Isten, aki a világot teremtette, és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szolgálja emberkéz, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. A teljes emberi nemzetséget is egy őselemből teremtette, hogy lakják a föld egész felszínét. Meghatározta idejüket és lakóhelyük határait azért, hogy keressék Istent, hátha utána tapogatózva megtalálhatják, nincs is messzire ugyanis egyikünktől sem, hiszen őbenne élünk, mozgunk és létezünk, ahogy néhány költőtök is mondta: „Bizony, az ő háza népe vagyunk.” Mivel Isten háza népe vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy aranyhoz, ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. A tudatlanság korszakait elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. Ezért elrendelt egy napot, amikor majd igazságos ítéletet mond az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, és akit mindenki előtt igazolt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.
Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig ezt mondták: „Erről majd máskor is meghallgatunk.” Ezzel Pál eltávozott körükből. Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívő lett. Köztük Areopagita Dénes, egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is.
Pál szokása szerint elment hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írásokból kiindulva. Kifejtette és bizonyította nekik, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halálból, és hogy „a Messiás az a Jézus, akit én hirdetek nektek”. Néhányan hívőkké lettek közülük, és csatlakoztak Pálhoz és Sziláshoz. Hasonlóképpen igen sok istenfélő görög is, valamint számos előkelő asszony. Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet toboroztak, és felizgatták a várost. Jázón házához vonultak, és a népgyűlés elé akarták vezetni őket. Mivel nem találták őket, Jázónt néhány testvérrel együtt a városi vezetők elé vonszolták, és így kiáltoztak: „Itt is megjelentek, akik az egész világot felforgatják! Jázón befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mert azt mondják, hogy van más király: Jézus.” Felizgatták a tömeget és a városi vezetőket, akik ezt hallották. Amikor azonban óvadékot kaptak Jázóntól és a többiektől, szabadon engedték őket.
A testvérek még aznap éjjel elküldték Pált Szilással együtt Bereába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába. Ezek a zsidók nyitottabbak voltak, mint a tesszalonikaiak. Előítélet nélkül fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. Sokan közülük hívők lettek. Hasonlóképpen az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen. De amint megtudták a tesszalonikai zsidók, hogy Pál Bereában is hirdeti Isten igéjét, odajöttek, s ott is felizgatták és megzavarták a tömeget. A testvérek azonnal továbbküldték Pált a tengerpartra. Szilás és Timóteus azonban ott maradt. Kísérői egészen Athénig Pállal tartottak, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilás és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá.
Miközben Pál Athénban várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. Nap mint nap beszélt, vitába szállt a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélőkkel, a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitába szállt vele. Egyesek ezt mondták: „Mit akarhat mondani ez a fecsegő?” Mások meg – mivel Jézus és a feltámadás örömhírét hirdette – így beszéltek: „Úgy látszik, idegen istenségek hirdetője.” Ekkor megfogták, az Areioszpagoszra vitték, és így szóltak:
– Megtudhatjuk, mi ez az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert, amint halljuk, bámulatos dolgokkal hozakodsz elő. Szeretnénk megérteni, hogy miről is van szó.
Az athénieknek és a bevándorolt idegeneknek ugyanis a legkedvesebb időtöltésük az volt, ha valami újdonságot mondhattak vagy hallhattak. Pál ekkor kiállt az Areioszpagosz közepére, és így szólt:
– Athéni férfiak, látom, hogy módfelett vallásosak vagytok, mivel járván a várost megnéztem szentélyeiteket, s találtam egy olyan oltárt is, amelyikre ez volt felírva: „az ismeretlen istennek”. Nos, akit ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Isten, aki a világot teremtette, és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szolgálja emberkéz, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. A teljes emberi nemzetséget is egy őselemből teremtette, hogy lakják a föld egész felszínét. Meghatározta idejüket és lakóhelyük határait azért, hogy keressék Istent, hátha utána tapogatózva megtalálhatják, nincs is messzire ugyanis egyikünktől sem, hiszen őbenne élünk, mozgunk és létezünk, ahogy néhány költőtök is mondta: „Bizony, az ő háza népe vagyunk.” Mivel Isten háza népe vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy aranyhoz, ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. A tudatlanság korszakait elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. Ezért elrendelt egy napot, amikor majd igazságos ítéletet mond az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, és akit mindenki előtt igazolt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.
Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig ezt mondták: „Erről majd máskor is meghallgatunk.” Ezzel Pál eltávozott körükből. Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívő lett. Köztük Areopagita Dénes, egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is.