26
Agrippa erre így szólt Pálhoz:
– Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére.
Akkor Pál fölemelte a kezét, és védőbeszédet mondott:
– Szerencsésnek tartom magam, Agrippa király, hogy mindazok ellen, amikkel a zsidók vádolnak, ma előtted védekezhetem, mert te kiváló ismerője vagy a zsidók minden szokásának és vitás kérdéseinek. Kérlek tehát, hallgass meg türelemmel! Ifjúkorom óta leélt életemet, melyet kezdettől fogva népem körében és Jeruzsálemben töltöttem, minden zsidó ismeri. Mivel kezdettől fogva ismernek, tanúsíthatják, ha akarják, hogy mint farizeus vallásunk legszigorúbb irányzata szerint éltem. Most is a miatt a reménység miatt állok itt törvényszék előtt, amelyet Isten atyáinknak ígért. Ennek teljesülését reméli, éjjel-nappal állhatatosan szolgálva Istennek, tizenkét törzsünk is. E reménység miatt vádolnak engem a zsidók, Agrippa király. Miért tartjátok hihetetlennek, hogy Isten feltámasztja a halottakat?
Korábban magam is úgy gondoltam, hogy mindent meg kell tennem a Názáreti Jézus neve ellen.
Jeruzsálemben ezt meg is tettem. A szentek közül sokakat börtönbe zárattam, miután a főpapoktól felhatalmazást kaptam. Amikor pedig halálos ítéletükről volt szó, én is erre szavaztam. Zsinagógáról zsinagógára járva gyakran megfenyítettem, így akartam káromlásra kényszeríteni őket. Annyira haragudtam rájuk, hogy még idegen városokban is üldöztem őket.
Amikor éppen ez ügyben a főpapok felhatalmazásával és megbízásából Damaszkuszba mentem, útközben déltájban azt láttam, ó, király, hogy az égből a nap fényénél ragyogóbb világosság ragyog körül engem és kísérőimet. Mindannyian földre rogytunk, s ekkor hangot hallottam, amely héber nyelven így szólt hozzám: „Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod!”
Én ezt mondtam: „Ki vagy, Uram?” Az Úr ekkor így szólt: „Én Jézus vagyok, akit te üldözöl. De kelj föl, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy mostantól szolgájává és tanújává tegyelek azoknak a dolgoknak, amiket láttál, és amiket meg fogok mutatni neked. Megszabadítalak téged a néptől és a pogányok közül, akik közé küldelek, hogy megnyisd szemüket, s hogy a sötétségből a világosságra, a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, s elnyerjék a bűnök bocsánatát, és az örökrészt azok között, akik a bennem való hit által megszentelődtek.”
Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, hanem először Damaszkuszban, azután Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak Istenhez, és cselekedjenek a megtéréshez méltóan. Ezért fogtak el engem a zsidók a Templomban, és ezért akartak megölni. De mivel Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és tanúságot teszek kicsinyek és nagyok előtt egyaránt, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: a Messiásnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.
Amikor ezekkel a szavakkal védekezett, Festus hangosan felkiáltott:
– Bolondokat beszélsz te, Pál! A sok tudomány esztelenségbe visz!
Pál azonban így válaszolt:
– Nem beszélek bolondokat, kegyelmes Festus, hanem igaz és józan szavakat szólok. A király, akihez bátran szólok, tud ezekről. Nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami eldugott helyen történt ez. Agrippa király, hiszel a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.
Agrippa így szólt Pálhoz:
– Még a végén meggyőzöl, hogy legyek keresztény!
Erre Pál:
– Kérem Istentől, hogy előbb vagy utóbb nemcsak te, hanem mindazok, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, mint én – e bilincsek nélkül.
Ekkor felállt a király, a helytartó, Bereniké, és felálltak a velük együtt ülők. Távozóban így beszélgettek egymás között:
– Semmi halálra vagy fogságra méltó dolgot nem tett ez az ember.
Agrippa pedig ezt mondta Festusnak:
– Szabadon lehetett volna bocsátani ezt az embert, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.
– Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére.
Akkor Pál fölemelte a kezét, és védőbeszédet mondott:
– Szerencsésnek tartom magam, Agrippa király, hogy mindazok ellen, amikkel a zsidók vádolnak, ma előtted védekezhetem, mert te kiváló ismerője vagy a zsidók minden szokásának és vitás kérdéseinek. Kérlek tehát, hallgass meg türelemmel! Ifjúkorom óta leélt életemet, melyet kezdettől fogva népem körében és Jeruzsálemben töltöttem, minden zsidó ismeri. Mivel kezdettől fogva ismernek, tanúsíthatják, ha akarják, hogy mint farizeus vallásunk legszigorúbb irányzata szerint éltem. Most is a miatt a reménység miatt állok itt törvényszék előtt, amelyet Isten atyáinknak ígért. Ennek teljesülését reméli, éjjel-nappal állhatatosan szolgálva Istennek, tizenkét törzsünk is. E reménység miatt vádolnak engem a zsidók, Agrippa király. Miért tartjátok hihetetlennek, hogy Isten feltámasztja a halottakat?
Korábban magam is úgy gondoltam, hogy mindent meg kell tennem a Názáreti Jézus neve ellen.
Jeruzsálemben ezt meg is tettem. A szentek közül sokakat börtönbe zárattam, miután a főpapoktól felhatalmazást kaptam. Amikor pedig halálos ítéletükről volt szó, én is erre szavaztam. Zsinagógáról zsinagógára járva gyakran megfenyítettem, így akartam káromlásra kényszeríteni őket. Annyira haragudtam rájuk, hogy még idegen városokban is üldöztem őket.
Amikor éppen ez ügyben a főpapok felhatalmazásával és megbízásából Damaszkuszba mentem, útközben déltájban azt láttam, ó, király, hogy az égből a nap fényénél ragyogóbb világosság ragyog körül engem és kísérőimet. Mindannyian földre rogytunk, s ekkor hangot hallottam, amely héber nyelven így szólt hozzám: „Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod!”
Én ezt mondtam: „Ki vagy, Uram?” Az Úr ekkor így szólt: „Én Jézus vagyok, akit te üldözöl. De kelj föl, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy mostantól szolgájává és tanújává tegyelek azoknak a dolgoknak, amiket láttál, és amiket meg fogok mutatni neked. Megszabadítalak téged a néptől és a pogányok közül, akik közé küldelek, hogy megnyisd szemüket, s hogy a sötétségből a világosságra, a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, s elnyerjék a bűnök bocsánatát, és az örökrészt azok között, akik a bennem való hit által megszentelődtek.”
Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, hanem először Damaszkuszban, azután Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak Istenhez, és cselekedjenek a megtéréshez méltóan. Ezért fogtak el engem a zsidók a Templomban, és ezért akartak megölni. De mivel Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és tanúságot teszek kicsinyek és nagyok előtt egyaránt, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: a Messiásnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.
Amikor ezekkel a szavakkal védekezett, Festus hangosan felkiáltott:
– Bolondokat beszélsz te, Pál! A sok tudomány esztelenségbe visz!
Pál azonban így válaszolt:
– Nem beszélek bolondokat, kegyelmes Festus, hanem igaz és józan szavakat szólok. A király, akihez bátran szólok, tud ezekről. Nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami eldugott helyen történt ez. Agrippa király, hiszel a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.
Agrippa így szólt Pálhoz:
– Még a végén meggyőzöl, hogy legyek keresztény!
Erre Pál:
– Kérem Istentől, hogy előbb vagy utóbb nemcsak te, hanem mindazok, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, mint én – e bilincsek nélkül.
Ekkor felállt a király, a helytartó, Bereniké, és felálltak a velük együtt ülők. Távozóban így beszélgettek egymás között:
– Semmi halálra vagy fogságra méltó dolgot nem tett ez az ember.
Agrippa pedig ezt mondta Festusnak:
– Szabadon lehetett volna bocsátani ezt az embert, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.