20
Miután megszűnt a zavargás, Pál magához hívatta a tanítványokat. Bátorította őket, majd elbúcsúzott, és Makedóniába indult.
2Bejárta a vidéket, és számos beszédben intette a népet, majd Hellászba ment,
ahol három hónapot töltött. Mivel a zsidók merényletet terveztek ellene, amikor hajóra akart szállni Szíria felé, úgy döntött, hogy Makedónián keresztül tér vissza.
Elkísérte őt a bereai Szópatrosz, Pürrhosz fia, a tesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Secundus, a derbéi Gaius és Timóteus, valamint az Ázsia provinciából való Tükhikosz és Trophimosz.
Ők előrementek, és Troászban vártak ránk.
Mi a kovásztalan kenyerek napjai után hajóztunk el Filippiből, és öt nappal később érkeztünk hozzájuk Troászba, ahol hét napot töltöttünk.
A hét első napján, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál tanított, és mivel másnap már el akart utazni, egészen éjfélig beszélt. Elég sok lámpás volt abban az emeleti szobában, ahol együtt voltunk. Egy Eutükhosz nevű ifjú az ablakban ült. Mivel Pál sokáig beszélt, mély álomba merült. Az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy amikor fel akarták emelni, látták, hogy halott. Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne aggódjatok, még él!” Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult. A fiút pedig élve vezették el, és teljesen megvigasztalódtak.
Mi előrementünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, hogy ott vegyük fel Pált, mivel így rendelkezett. Odáig ugyanis a szárazföldön akart menni. Amikor aztán Asszoszban ránk talált, felvettük a hajóra, és Mütilénébe mentünk. Onnét tovább hajóztunk, és másnap Khiosz előtt haladtunk el. Másnap megérkeztünk Szamoszba, harmadnap pedig Milétoszba jutottunk. Pál ugyanis úgy döntött, hogy elhajózik Efezus mellett, hogy ne vesztegesse az időt Ázsia provinciában. Sietett ugyanis, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
Milétoszból azután magához hívatta az efezusi egyház véneit. Amikor megérkeztek, ezt mondta nekik:
– Tudjátok, hogyan viselkedtem közöttetek egész idő alatt, az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem. Szolgáltam az Urat teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek. Semmit sem hallgattam el abból, ami javatokra válik, hanem inkább hirdettem és tanítottam nektek nyilvánosan és házaknál. Tanúságot tettem zsidók és görögök előtt egyaránt az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről. Íme, most a Lélektől kényszerítve Jeruzsálembe megyek, és hogy ott mi lesz velem, nem tudom. Csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra értésemre adja, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De a saját életemnek semmi jelentőséget sem tulajdonítok, csak bevégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy tanúságot tegyek Isten kegyelmének evangéliumáról.
És én biztos vagyok benne, hogy közületek, akik között Isten országát hirdetve jártam, nem látja arcomat többé senki. Ezért a mai napon ünnepélyesen kijelentem előttetek, hogy nem vagyok felelős azért, ami veletek történik, ugyanis szüntelenül hirdettem nektek Isten teljes végzését. Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amelynek őrzőivé tett titeket a Szentlélek, hogy pásztorként gondoskodjatok Isten egyházáról, amelyet tulajdon vérével szerzett magának! Tudom, hogy távozásom után vérengző farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat. Sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Ezért legyetek éberek, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel-nappal szüntelenül könnyek között intettem mindnyájatokat! Most pedig Istennek és kegyelme igéjének oltalmába ajánllak titeket, mert ő képes arra, hogy építsen, és hogy örökséget adjon valamennyi megszentelt között. Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam. Sőt jól tudjátok, hogy a magam és a velem levők szükségleteiről ezzel a két kezemmel gondoskodtam. Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy így, kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodnunk, emlékezve az Úr Jézus szavaira. Mert ő maga mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”
Miután ezeket elmondta, velük együtt térdre borulva imádkozott. Valamennyien hangos sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és megcsókolták. Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz.
A hét első napján, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál tanított, és mivel másnap már el akart utazni, egészen éjfélig beszélt. Elég sok lámpás volt abban az emeleti szobában, ahol együtt voltunk. Egy Eutükhosz nevű ifjú az ablakban ült. Mivel Pál sokáig beszélt, mély álomba merült. Az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy amikor fel akarták emelni, látták, hogy halott. Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne aggódjatok, még él!” Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult. A fiút pedig élve vezették el, és teljesen megvigasztalódtak.
Mi előrementünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, hogy ott vegyük fel Pált, mivel így rendelkezett. Odáig ugyanis a szárazföldön akart menni. Amikor aztán Asszoszban ránk talált, felvettük a hajóra, és Mütilénébe mentünk. Onnét tovább hajóztunk, és másnap Khiosz előtt haladtunk el. Másnap megérkeztünk Szamoszba, harmadnap pedig Milétoszba jutottunk. Pál ugyanis úgy döntött, hogy elhajózik Efezus mellett, hogy ne vesztegesse az időt Ázsia provinciában. Sietett ugyanis, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
Milétoszból azután magához hívatta az efezusi egyház véneit. Amikor megérkeztek, ezt mondta nekik:
– Tudjátok, hogyan viselkedtem közöttetek egész idő alatt, az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem. Szolgáltam az Urat teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek. Semmit sem hallgattam el abból, ami javatokra válik, hanem inkább hirdettem és tanítottam nektek nyilvánosan és házaknál. Tanúságot tettem zsidók és görögök előtt egyaránt az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről. Íme, most a Lélektől kényszerítve Jeruzsálembe megyek, és hogy ott mi lesz velem, nem tudom. Csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra értésemre adja, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De a saját életemnek semmi jelentőséget sem tulajdonítok, csak bevégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy tanúságot tegyek Isten kegyelmének evangéliumáról.
És én biztos vagyok benne, hogy közületek, akik között Isten országát hirdetve jártam, nem látja arcomat többé senki. Ezért a mai napon ünnepélyesen kijelentem előttetek, hogy nem vagyok felelős azért, ami veletek történik, ugyanis szüntelenül hirdettem nektek Isten teljes végzését. Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amelynek őrzőivé tett titeket a Szentlélek, hogy pásztorként gondoskodjatok Isten egyházáról, amelyet tulajdon vérével szerzett magának! Tudom, hogy távozásom után vérengző farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat. Sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Ezért legyetek éberek, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel-nappal szüntelenül könnyek között intettem mindnyájatokat! Most pedig Istennek és kegyelme igéjének oltalmába ajánllak titeket, mert ő képes arra, hogy építsen, és hogy örökséget adjon valamennyi megszentelt között. Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam. Sőt jól tudjátok, hogy a magam és a velem levők szükségleteiről ezzel a két kezemmel gondoskodtam. Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy így, kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodnunk, emlékezve az Úr Jézus szavaira. Mert ő maga mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”
Miután ezeket elmondta, velük együtt térdre borulva imádkozott. Valamennyien hangos sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és megcsókolták. Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz.
Jegyzetek
20,2 Akhaia római provinciára utal.