26
Agrippa király erre Pálhoz fordult e szavakkal: „Megengedjük, hogy szólj a magad érdekében.” Pál erre kiterjesztette kezét, majd belekezdett védekező beszédébe.
„Boldognak tartom magamat, Agrippa király, hogy a te jelenlétedben védekezhetem a zsidók összes vádaskodásai ellen, annál is inkább,
mivel te ismered a zsidóknál honos összes szokásokat és vitás kérdéseket. Kérlek tehát, hallgass meg türelmesen.
Életem kezdettől fogva népem környezetében, Jeruzsálemben folyt, és ifjú koromtól kezdve ismeretes az összes zsidók előtt.
Régtől fogva ismernek, s ha akarják, ők is megerősíthetik, hogy vallásuk legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus.
Most meg azért állok itt és várom ítéletemet, mert reménykedtem Isten atyáinknak tett ígéretében,
hiszen tizenkét törzsünk is abban reménykedik, hogy beteljesül az, ha éjjel-nappal állhatatosan teljesíti szolgálatát. E miatt a reménység miatt vádolnak engem a zsidók, király.
Mi hihetetlent találtok abban, hogy Isten halottakat támaszt föl?
Eleinte én is azt gondoltam, hogy határozottan a názáreti Jézus ellen kell szegülnöm,
s ezt meg is tettem Jeruzsálemben. A főpapok fölhatalmazásával sok szentet fogságba vetettem és kivégzésük mellett szavaztam.
Zsinagógáról zsinagógára jártam, sokszor megkínoztattam őket s így akartam őket káromlásra kényszeríteni. Sőt mindinkább elfogott a düh velük szemben, úgyhogy még idegen városokban is üldöztem őket.
Egy alkalommal a főpapok fölhatalmazásával és engedélyével Damaszkusz felé tartottam.
Ekkor útközben déltájban napnál vakítóbb fényt láttam, király, amely körülragyogott engem és útitársaimat. Mindnyájan földre buktunk.
Ekkor egy hangot hallottam, amely zsidó nyelven így szólt hozzám: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Hiába rugdalózol az ösztöke ellen!
Én erre megkérdeztem: ki vagy te, Uram? Én vagyok Jézus, felelte az Úr, akit te üldözöl.
De kelj föl, állj talpra. Azért jelentem meg előtted, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál és amit még ezután mutatok neked.
Megoltalmazlak népeddel és a pogányokkal szemben.
Ezek közé (most) azért küldelek, hogy fölnyisd szemüket, hogy a sötétségből a világosságba, a sátán hatalmából az Istenhez térjenek, s így elnyerjék a bűnbocsánatot és helyet kapjanak azok között, akiket a belém vetett hit megszentelt.
Ezért hát, Agrippa király, nem voltam hitetlen a mennyei látomás iránt,
hanem hirdettem először a damaszkusziaknak, jeruzsálemieknek és egész Júdea lakósainak, majd a pogányoknak is, hogy tartsanak bűnbánatot és térjenek meg Istenhez a bűnbánat méltó tettei által.
Ezek miatt fogtak el a zsidók a templomban és voltak azon, hogy megöljenek.
Isten oltalma azonban megsegített mind a mai napig. Tanúságot tettem kicsinyek és nagyok előtt. Semmi mást nem mondtam azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek:
vagyis hogy a Messiás szenvedni fog, elsőnek támad föl a halottak közül, s világosságot hirdet népének és a pogányoknak.”
Mikor védekező beszédében eddig jutott, Fesztusz harsány hangon közbekiáltottt: „Elment az eszed, Pál! A sok tudomány elvette az eszedet.”
„Nem vagyok én esztelen, kegyelmes Fesztusz, viszonozta Pál, hanem igaz és józan szavakat hirdetek.
A király, akihez éppen ezért bátran beszélek, ismeri ezeket a dolgokat. Valóban nem hinném, hogy valami is ismeretlen volna előtte ezek közül, hiszen mindez nem zugban történt.
Agrippa király, hiszel a prófétákban? Tudom, hogy hiszel!”
Erre Agrippa azt mondja Pálnak: „Kevés híja, hogy keresztény nem leszek.”
Pál erre így felelt: „Arra kérem az Istent, hogy akár kevés, akár sok, nemcsak te, hanem egész mai hallgatóságom olyan legyen mint én, e bilincsek kivételével.”
Ekkor a király, a helytartó, Berniké és a köröttük ülők fölemelkedtek helyükről.
Távozásuk közben ezeket a szavakat váltották egymás közt: „Ez az ember semmit sem tett, ami halált vagy bilincset érdemelne.”
Agrippa pedig így nyilatkozott Fesztusz előtt: „Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha nem föllebbezett volna a császárhoz.”