24
De a hét első napján kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket.
A követ a sírbolt elől elhengerítve találták.
Amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.
Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában.
Amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a holtak között?
Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt:
»Az Emberfiának bűnösök kezére kell kerülnie és meg kell hogy feszítsék, és a harmadik napon fel kell támadnia.«”
Ekkor visszaemlékeztek szavaira.
Visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. Ezek az asszonyok – a magdalai Mária, Johanna, valamint Jakab anyja, Mária és a többiek – elmondták az apostoloknak, hogy mi történt, de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Ekkor hazament, és magában csodálkozott a történteken.
Íme, tanítványai közül ketten még aznap egy Emmausz nevű faluba igyekeztek, amely Jeruzsálemtől mintegy kétórányi járásra feküdt. A történtekről beszélgettek. Aztán miközben így beszélgettek és vitatkoztak, maga Jézus szegődött oda hozzájuk, és velük együtt ment. Látásukat azonban valami akadályozta. Nem ismerték fel. Ő pedig így szólt hozzájuk:
– Miről beszélgettek egymással útközben?
Erre szomorúan megálltak. Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleofás, és ezt mondta neki:
– Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.
– Mi? – kérdezte tőlük. Azok így válaszoltak neki:
– Az, ami a Názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt. Hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették keresztre.
Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik hajnalban a sírnál jártak, és nem találták ott a testét. Visszatérve azt beszélték, hogy angyalok megjelenését is látták, akik azt hirdették, hogy él. El is mentek néhányan a mieink közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték. Őt azonban nem látták.
Akkor így szólt hozzájuk:
– Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!
Hát nem ezt kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?
És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami valamennyi Írásban róla szólt.
Így értek el ahhoz a faluhoz, ahová igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni.
De azok erősködtek, és kérték:
– Maradj velünk, mert esteledik, sőt a nap is lehanyatlott már!
Betért hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték. Ő azonban eltűnt előlük.
Ekkor így szóltak egymáshoz:
– Ugye hevült a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?
Még abban az órában útra keltek hát, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és övéiket.
Azok ezt mondták:
– Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak.
Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel, amikor megtörte a kenyeret.
Még beszéltek, amikor maga Jézus állt meg közöttük, és így szólt hozzájuk:
– Békesség nektek!
Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. Ezt mondta nekik:
– Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat: én vagyok! Tapintsatok meg, és értsétek meg! A szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.
Ezeket mondva megmutatta nekik a kezét és a lábát. Amikor pedig még mindig nem mertek hinni örömükben, és csak csodálkoztak, így szólt hozzájuk:
– Van itt valami ennivalótok?
Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és a szemük láttára megette. Ezután így szólt hozzájuk:
– Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes Törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.
Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, és így szólt hozzájuk:
– Így van megírva: Krisztusnak szenvednie kell, de harmadnapon fel kell támadnia a halálból, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között Jeruzsálemtől kezdve. Ezeknek ti tanúi vagytok. Én pedig elküldöm nektek, akit Atyám ígért. Maradjatok a városban, amíg a tiétek nem lesz a mennyei erő!
Ezután kivitte őket Betániáig. Felemelte a kezét, és megáldotta őket. Miközben az áldást adta, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.
Ekkor leborulva imádták, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Mindig a Templomban voltak, és áldották Istent.
Visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. Ezek az asszonyok – a magdalai Mária, Johanna, valamint Jakab anyja, Mária és a többiek – elmondták az apostoloknak, hogy mi történt, de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Ekkor hazament, és magában csodálkozott a történteken.
Íme, tanítványai közül ketten még aznap egy Emmausz nevű faluba igyekeztek, amely Jeruzsálemtől mintegy kétórányi járásra feküdt. A történtekről beszélgettek. Aztán miközben így beszélgettek és vitatkoztak, maga Jézus szegődött oda hozzájuk, és velük együtt ment. Látásukat azonban valami akadályozta. Nem ismerték fel. Ő pedig így szólt hozzájuk:
– Miről beszélgettek egymással útközben?
Erre szomorúan megálltak. Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleofás, és ezt mondta neki:
– Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.
– Mi? – kérdezte tőlük. Azok így válaszoltak neki:
– Az, ami a Názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt. Hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették keresztre.
Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik hajnalban a sírnál jártak, és nem találták ott a testét. Visszatérve azt beszélték, hogy angyalok megjelenését is látták, akik azt hirdették, hogy él. El is mentek néhányan a mieink közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték. Őt azonban nem látták.
Akkor így szólt hozzájuk:
– Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!
Hát nem ezt kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?
És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami valamennyi Írásban róla szólt.
Így értek el ahhoz a faluhoz, ahová igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni.
De azok erősködtek, és kérték:
– Maradj velünk, mert esteledik, sőt a nap is lehanyatlott már!
Betért hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték. Ő azonban eltűnt előlük.
Ekkor így szóltak egymáshoz:
– Ugye hevült a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?
Még abban az órában útra keltek hát, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és övéiket.
Azok ezt mondták:
– Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak.
Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel, amikor megtörte a kenyeret.
Még beszéltek, amikor maga Jézus állt meg közöttük, és így szólt hozzájuk:
– Békesség nektek!
Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. Ezt mondta nekik:
– Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat: én vagyok! Tapintsatok meg, és értsétek meg! A szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.
Ezeket mondva megmutatta nekik a kezét és a lábát. Amikor pedig még mindig nem mertek hinni örömükben, és csak csodálkoztak, így szólt hozzájuk:
– Van itt valami ennivalótok?
Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és a szemük láttára megette. Ezután így szólt hozzájuk:
– Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes Törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.
Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, és így szólt hozzájuk:
– Így van megírva: Krisztusnak szenvednie kell, de harmadnapon fel kell támadnia a halálból, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között Jeruzsálemtől kezdve. Ezeknek ti tanúi vagytok. Én pedig elküldöm nektek, akit Atyám ígért. Maradjatok a városban, amíg a tiétek nem lesz a mennyei erő!
Ezután kivitte őket Betániáig. Felemelte a kezét, és megáldotta őket. Miközben az áldást adta, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.
Ekkor leborulva imádták, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Mindig a Templomban voltak, és áldották Istent.