20
Történt egy nap, hogy miközben a Templomban tanította a népet és hirdette az örömhírt, odajöttek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt,
és megkérdezték tőle:
– Mondd meg nekünk, miféle felhatalmazással cselekszel? Ki hatalmazott fel téged?
Így válaszolt nekik:
– Én is kérdezek tőletek valamit. Mondjátok meg nekem: János keresztsége a mennyből való volt, vagy az emberektől?
Erre így tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk: »A mennyből«, azt fogja mondani: »Akkor miért nem hittetek neki?« Ha pedig azt mondjuk:
»Az emberektől«, akkor az egész nép megkövez minket, mert meg vannak győződve róla, hogy János próféta volt.”
Ezért azt felelték, hogy nem tudják, honnét való volt. Erre Jézus így szólt hozzájuk:
– Akkor én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazással teszem mindezeket.
Azután ezt a példázatot mondta a népnek:
– Egy ember szőlőt ültetett, bérbe adta, majd hosszú időre elutazott. Amikor eljött az ideje, elküldött a bérlőkhöz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a bérlők megverték, és üres kézzel küldték vissza. Azután egy másik szolgát küldött. Ezt is megverték, kigúnyolták, és üres kézzel küldték vissza. Egy harmadikat is küldött. Ezt véresre verték és kidobták. Akkor így szólt a szőlő ura: „Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán tiszteletben tartják.” De mikor a bérlők meglátták, így tanakodtak: „Ez az örökös! Öljük meg, hogy miénk legyen az örökség!” Kidobták a szőlőből, és megölték. Vajon most mit tesz velük a szőlő ura? Eljön és elpusztítja ezeket a bérlőket, a szőlőt pedig másoknak adja.
Amikor ezt meghallották, így szóltak:
– Ettől Isten mentsen!
Ő azonban végigmérte őket, és ezt mondta:
– Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: A kő, amelyet az építők megvetettek, szegletkő lett? Aki erre a kőre zuhan, összezúzza magát; akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.
Az írástudók és a főpapok már abban az órában kezet akartak emelni rá, mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot, de féltek a néptől.
Ezután figyelték, és kémeket küldtek utána, akik őszinteséget színleltek. A saját szavaival akarták megfogni, hogy átadhassák a helytartó joghatóságának és hatalmának. Ezek megkérdezték tőle:
– Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy részrehajló, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod Isten útját. Szabad-e adót fizetnünk a császárnak, vagy sem?
Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk:
– Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta?
– A császáré – válaszolták.
Ő pedig ezt mondta nekik:
– Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!
Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt. Meglepődtek feleletén, és hallgattak.
A szadduceusok közül – akik tagadják, hogy van feltámadás – odamentek hozzá néhányan, és megkérdezték:
– Mester, Mózes előírta nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. Nos, volt hét testvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. Ekkor a második vette el az asszonyt, aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy halt meg, hogy nem hagyott maga után gyermeket. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor melyiknek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt.
Jézus így válaszolt nekik:
– E világ gyermekei házasodnak és férjhez mennek, de akik méltónak ítéltetnek arra, hogy részük legyen az eljövendő világban, valamint a halottak közül való feltámadásra, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. Halhatatlanok ugyanis, és hasonlóak az angyalokhoz, és a feltámadás gyermekei lévén Isten gyermekei lesznek. Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is utalt a csipkebokorról szóló szakaszban, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezte. Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké, mert számára mindenki él.
Néhány írástudó ekkor így szólt:
– Mester, jól mondtad.
Többé nem mertek kérdezni tőle semmit.
Akkor ezt mondta nekik:
– Hogyan mondhatják, hogy a Messiás Dávid fia? Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: Így szólt az Úr az én uramhoz: „Ülj a jobbom felől, amíg lábod zsámolyává nem teszem ellenségeidet!” Ha tehát Dávid urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a fia?
Miközben az egész nép hallgatta, így szólt tanítványaihoz:
– Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek hosszú köntösben járni, és szívesen veszik, ha köszöntik őket a tereken. Szeretik a fő helyeket a zsinagógákban, és szeretnek az asztalfőn ülni a lakomákon. Felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Szigorúbb ítélet vár rájuk.
– Mondd meg nekünk, miféle felhatalmazással cselekszel? Ki hatalmazott fel téged?
Így válaszolt nekik:
– Én is kérdezek tőletek valamit. Mondjátok meg nekem: János keresztsége a mennyből való volt, vagy az emberektől?
Erre így tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk: »A mennyből«, azt fogja mondani: »Akkor miért nem hittetek neki?« Ha pedig azt mondjuk:
»Az emberektől«, akkor az egész nép megkövez minket, mert meg vannak győződve róla, hogy János próféta volt.”
Ezért azt felelték, hogy nem tudják, honnét való volt. Erre Jézus így szólt hozzájuk:
– Akkor én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazással teszem mindezeket.
Azután ezt a példázatot mondta a népnek:
– Egy ember szőlőt ültetett, bérbe adta, majd hosszú időre elutazott. Amikor eljött az ideje, elküldött a bérlőkhöz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a bérlők megverték, és üres kézzel küldték vissza. Azután egy másik szolgát küldött. Ezt is megverték, kigúnyolták, és üres kézzel küldték vissza. Egy harmadikat is küldött. Ezt véresre verték és kidobták. Akkor így szólt a szőlő ura: „Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán tiszteletben tartják.” De mikor a bérlők meglátták, így tanakodtak: „Ez az örökös! Öljük meg, hogy miénk legyen az örökség!” Kidobták a szőlőből, és megölték. Vajon most mit tesz velük a szőlő ura? Eljön és elpusztítja ezeket a bérlőket, a szőlőt pedig másoknak adja.
Amikor ezt meghallották, így szóltak:
– Ettől Isten mentsen!
Ő azonban végigmérte őket, és ezt mondta:
– Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: A kő, amelyet az építők megvetettek, szegletkő lett? Aki erre a kőre zuhan, összezúzza magát; akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.
Az írástudók és a főpapok már abban az órában kezet akartak emelni rá, mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot, de féltek a néptől.
Ezután figyelték, és kémeket küldtek utána, akik őszinteséget színleltek. A saját szavaival akarták megfogni, hogy átadhassák a helytartó joghatóságának és hatalmának. Ezek megkérdezték tőle:
– Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy részrehajló, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod Isten útját. Szabad-e adót fizetnünk a császárnak, vagy sem?
Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk:
– Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta?
– A császáré – válaszolták.
Ő pedig ezt mondta nekik:
– Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!
Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt. Meglepődtek feleletén, és hallgattak.
A szadduceusok közül – akik tagadják, hogy van feltámadás – odamentek hozzá néhányan, és megkérdezték:
– Mester, Mózes előírta nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. Nos, volt hét testvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. Ekkor a második vette el az asszonyt, aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy halt meg, hogy nem hagyott maga után gyermeket. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor melyiknek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt.
Jézus így válaszolt nekik:
– E világ gyermekei házasodnak és férjhez mennek, de akik méltónak ítéltetnek arra, hogy részük legyen az eljövendő világban, valamint a halottak közül való feltámadásra, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. Halhatatlanok ugyanis, és hasonlóak az angyalokhoz, és a feltámadás gyermekei lévén Isten gyermekei lesznek. Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is utalt a csipkebokorról szóló szakaszban, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezte. Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké, mert számára mindenki él.
Néhány írástudó ekkor így szólt:
– Mester, jól mondtad.
Többé nem mertek kérdezni tőle semmit.
Akkor ezt mondta nekik:
– Hogyan mondhatják, hogy a Messiás Dávid fia? Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: Így szólt az Úr az én uramhoz: „Ülj a jobbom felől, amíg lábod zsámolyává nem teszem ellenségeidet!” Ha tehát Dávid urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a fia?
Miközben az egész nép hallgatta, így szólt tanítványaihoz:
– Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek hosszú köntösben járni, és szívesen veszik, ha köszöntik őket a tereken. Szeretik a fő helyeket a zsinagógákban, és szeretnek az asztalfőn ülni a lakomákon. Felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Szigorúbb ítélet vár rájuk.