7
Miután elmondott mindent, amit a népnek tanítani akart, bement Kafarnaumba.
Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott.
Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte, jöjjön el, és mentse meg a szolgáját.
Amikor odaértek Jézushoz, nyomatékkal kérték:
– Méltó rá, hogy megtedd a kedvéért, mert szereti népünket, s ő építtette a zsinagógát nekünk.
Jézus erre elindult velük. Amikor már nem járt messze a háztól, a százados elébe küldte barátait, és ezt üzente neki: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó arra, hogy az otthonomba jöjj. Ezért nem tartottam magamat méltónak arra, hogy elmenjek hozzád. Csak egy szót szólj, és szolgám biztos meggyógyul! Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, s nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok egyiknek: »Menj el!«, elmegy; és a másiknak:
»Gyere ide!«, idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: »Tedd meg ezt!«, megteszi.”
Amikor ezt meghallotta, Jézusban csodálat ébredt iránta. Megfordult, és így szólt a nyomában járó sokasághoz:
– Mondom nektek, még Izraelben sem találtam ekkora hitet!
Mikor a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták.
Ezután elment egy Naim nevű városba. Vele mentek tanítványai is nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város kapujához, íme, egy halottat hoztak kifelé. Egy özvegyasszony egyetlen fiát. A városból nagy sokaság jött vele. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: „Ne sírj!”
Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: „Ifjú, neked mondom, kelj fel!” Erre felült a halott, és beszélni kezdett. Jézus pedig átadta őt anyjának. Félelem fogta el mindnyájukat, és dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk, és Isten meglátogatta az ő népét.” Ez a hír elterjedt róla Júdea-szerte és az egész környéken.
Minderről beszámoltak Jánosnak a tanítványai. Ő pedig magához hívatott tanítványai közül kettőt, és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel:
„Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Amikor odaérkeztek hozzá ezek a férfiak, ezt mondták:
– Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: „Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?”
Abban az órában sok embert meggyógyított különféle betegségekből és bajokból; sokakat megszabadított gonosz lelkektől, és jó néhány vaknak visszaadta a látását. Így válaszolt nekik:
– Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok! Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, s a szegényeknek hirdetik az örömhírt.
Boldog, aki nem botránkozik meg miattam!
Amikor János követei elmentek, a sokaságnak Jánosról kezdett beszélni:
– Miért mentetek ki a pusztába? Szél ingatta nádszálat látni? Nem? Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen akik pompás öltözetben és bőségben élnek, azok a királyi palotákban vannak. Akkor miért mentetek ki? Prófétát látni? Igen, sőt mondom nektek, prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről meg van írva: Íme, elküldöm előtted követem, aki majd elkészíti előtted utadat. Mondom nektek, asszonytól születettek között nincs senki nagyobb Jánosnál, de aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála.
Az egész nép hallgatta, s még a vámszedők is elismerték Isten akaratát azáltal, hogy megkeresztelkedtek János keresztségével. A farizeusok és a törvénytudók azonban elvetették Isten tervét azáltal, hogy nem keresztelkedtek meg általa.
– Kihez hasonlítsam hát e nemzedék tagjait? Kihez is hasonlók? Hasonlók azokhoz a gyerekekhez, akik a piacon ülnek, és azt kiáltozzák egymásnak: „Furulyáztunk, és nem táncoltatok; siratót énekeltünk, és nem sírtatok.” Eljött ugyanis Keresztelő János. Kenyeret nem eszik, bort nem iszik, és azt mondjátok: „Megszállott!” Eljött az Emberfia. Eszik és iszik, erre azt mondjátok: „Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja.” De a Bölcsességet valamennyi gyermeke felismerte.
Egy farizeus arra kérte, hogy egyék nála. Be is ment a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. Íme egy bűnös asszony, aki abban a városban élt, megtudta, hogy asztalhoz telepedett a farizeus házában. Illatos olajat hozott alabástromedényben.
Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg. Csókolgatta a lábát, és megkente illatos olajjal. Amikor látta ezt a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: „Ha próféta volna, tudná, ki és miféle ez az asszony, aki érinti. Tudná, hogy bűnös.” Jézus így szólt hozzá:
– Simon, mondanék neked valamit.
– Mester, beszélj! – válaszolta.
– Egy hitelezőnek volt két adósa. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mindkettőnek elengedte a tartozását. Vajon melyikük szereti őt jobban?
Simon így válaszolt:
– Úgy gondolom, az, akinek többet engedett el.
– Helyesen ítéltél – válaszolta.
És az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak:
– Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba. Lábamra nem adtál vizet, ő pedig a könnyeivel öntözte lábam, és hajával törölte meg. Nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, egyre csókolgatja a lábam. Nem kented meg olajjal a fejem, ő pedig illatos olajjal kente meg a lábam. Ezért azt mondom neked: sok bűne – akármennyi lett légyen – bocsánatot nyert. Ez abból is látszik, hogy mekkora szeretetet mutatott. Akinek keveset bocsátanak meg, kevés szeretetet mutat.
Az asszonynak pedig ezt mondta:
– Bűneid bocsánatot nyertek.
Az asztalnál ülők erre mondogatni kezdték egymás között:
– Kicsoda ez, hogy megbocsátja a bűnöket is?
Ő pedig így szólt az asszonyhoz:
– Hited megmentett téged. Menj békével!
Amikor odaértek Jézushoz, nyomatékkal kérték:
– Méltó rá, hogy megtedd a kedvéért, mert szereti népünket, s ő építtette a zsinagógát nekünk.
Jézus erre elindult velük. Amikor már nem járt messze a háztól, a százados elébe küldte barátait, és ezt üzente neki: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó arra, hogy az otthonomba jöjj. Ezért nem tartottam magamat méltónak arra, hogy elmenjek hozzád. Csak egy szót szólj, és szolgám biztos meggyógyul! Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, s nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok egyiknek: »Menj el!«, elmegy; és a másiknak:
»Gyere ide!«, idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: »Tedd meg ezt!«, megteszi.”
Amikor ezt meghallotta, Jézusban csodálat ébredt iránta. Megfordult, és így szólt a nyomában járó sokasághoz:
– Mondom nektek, még Izraelben sem találtam ekkora hitet!
Mikor a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták.
Ezután elment egy Naim nevű városba. Vele mentek tanítványai is nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város kapujához, íme, egy halottat hoztak kifelé. Egy özvegyasszony egyetlen fiát. A városból nagy sokaság jött vele. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: „Ne sírj!”
Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: „Ifjú, neked mondom, kelj fel!” Erre felült a halott, és beszélni kezdett. Jézus pedig átadta őt anyjának. Félelem fogta el mindnyájukat, és dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk, és Isten meglátogatta az ő népét.” Ez a hír elterjedt róla Júdea-szerte és az egész környéken.
Minderről beszámoltak Jánosnak a tanítványai. Ő pedig magához hívatott tanítványai közül kettőt, és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel:
„Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Amikor odaérkeztek hozzá ezek a férfiak, ezt mondták:
– Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: „Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?”
Abban az órában sok embert meggyógyított különféle betegségekből és bajokból; sokakat megszabadított gonosz lelkektől, és jó néhány vaknak visszaadta a látását. Így válaszolt nekik:
– Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok! Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, s a szegényeknek hirdetik az örömhírt.
Boldog, aki nem botránkozik meg miattam!
Amikor János követei elmentek, a sokaságnak Jánosról kezdett beszélni:
– Miért mentetek ki a pusztába? Szél ingatta nádszálat látni? Nem? Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen akik pompás öltözetben és bőségben élnek, azok a királyi palotákban vannak. Akkor miért mentetek ki? Prófétát látni? Igen, sőt mondom nektek, prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről meg van írva: Íme, elküldöm előtted követem, aki majd elkészíti előtted utadat. Mondom nektek, asszonytól születettek között nincs senki nagyobb Jánosnál, de aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála.
Az egész nép hallgatta, s még a vámszedők is elismerték Isten akaratát azáltal, hogy megkeresztelkedtek János keresztségével. A farizeusok és a törvénytudók azonban elvetették Isten tervét azáltal, hogy nem keresztelkedtek meg általa.
– Kihez hasonlítsam hát e nemzedék tagjait? Kihez is hasonlók? Hasonlók azokhoz a gyerekekhez, akik a piacon ülnek, és azt kiáltozzák egymásnak: „Furulyáztunk, és nem táncoltatok; siratót énekeltünk, és nem sírtatok.” Eljött ugyanis Keresztelő János. Kenyeret nem eszik, bort nem iszik, és azt mondjátok: „Megszállott!” Eljött az Emberfia. Eszik és iszik, erre azt mondjátok: „Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja.” De a Bölcsességet valamennyi gyermeke felismerte.
Egy farizeus arra kérte, hogy egyék nála. Be is ment a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. Íme egy bűnös asszony, aki abban a városban élt, megtudta, hogy asztalhoz telepedett a farizeus házában. Illatos olajat hozott alabástromedényben.
Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg. Csókolgatta a lábát, és megkente illatos olajjal. Amikor látta ezt a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: „Ha próféta volna, tudná, ki és miféle ez az asszony, aki érinti. Tudná, hogy bűnös.” Jézus így szólt hozzá:
– Simon, mondanék neked valamit.
– Mester, beszélj! – válaszolta.
– Egy hitelezőnek volt két adósa. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mindkettőnek elengedte a tartozását. Vajon melyikük szereti őt jobban?
Simon így válaszolt:
– Úgy gondolom, az, akinek többet engedett el.
– Helyesen ítéltél – válaszolta.
És az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak:
– Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba. Lábamra nem adtál vizet, ő pedig a könnyeivel öntözte lábam, és hajával törölte meg. Nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, egyre csókolgatja a lábam. Nem kented meg olajjal a fejem, ő pedig illatos olajjal kente meg a lábam. Ezért azt mondom neked: sok bűne – akármennyi lett légyen – bocsánatot nyert. Ez abból is látszik, hogy mekkora szeretetet mutatott. Akinek keveset bocsátanak meg, kevés szeretetet mutat.
Az asszonynak pedig ezt mondta:
– Bűneid bocsánatot nyertek.
Az asztalnál ülők erre mondogatni kezdték egymás között:
– Kicsoda ez, hogy megbocsátja a bűnöket is?
Ő pedig így szólt az asszonyhoz:
– Hited megmentett téged. Menj békével!