2
Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: tartsanak népszámlálást az egész birodalomban.
Ez az első népszámlálás akkor történt, amikor Szíria helytartója Quirinius volt. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. József is felment a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, melyet Betlehemnek neveznek – ugyanis Dávid házából és nemzetségéből való volt –, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki gyermeket várt.
Történt pedig, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.
Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. Az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal azonban ezt mondta nekik: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, ami az egész nép öröme lesz. Ma Üdvözítő született néktek Dávid városában: az Úr Krisztus. Ez lesz számotokra a jel: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” Hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, és így dicsérték Istent: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség az embereknek, akiket szeret.”
Mikor eltávoztak tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg, hogyan is történt mindaz, amiről hírt adott nekünk az Úr!”
Sietve elmentek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Amikor meglátták, elmondták, amit erről a gyermekről mondtak nekik. Mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok elbeszéltek. Mária őrizte szívében ezeket a dolgokat, és kereste értelmüket. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogy előre hírül vitték nekik.
Amikor eltelt nyolc nap, és körül kellett metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant.
Amikor leteltek a tisztulásuknak Mózes Törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak – amint meg van írva az Úr Törvényében: minden elsőszülött fiú az Úrnak legyen szentelve –, és hogy áldozatot mutassanak be az Úr Törvényének előírása szerint: egy pár gerlicét vagy két fiatal galambot.
Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és istenfélő ember volt, várta Izrael vigasztalását, és Szentlélek volt rajta. Azt a kinyilatkoztatást kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a Templomba ment, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a Törvény előírásainak, karjába vette, és így áldotta Istent:
Most elbocsátod, Uram,
szolgádat szavad szerint békességben,
mert meglátta szemem üdvösséged,
amit minden nép szeme láttára megvalósítottál:
a fényt, ami a pogányoknak kinyilatkoztatás,
és népednek, Izraelnek dicsőség.
Apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott, Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: „Íme, ő sokak bukására vagy felemelkedésére rendeltetett Izraelben: jelül, amelynek ellene mondanak. A te lelkedet is kard járja majd át. Így lesz nyilvánvalóvá sok szív szándéka.”
Volt egy prófétanő is, Anna, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon idős volt. Hét évig élt férjével hajadonkora után, és már nyolcvannégy éve özvegy volt. Nem hagyta el a Templomot. Böjttel és imával teljesített szolgálatot éjjel-nappal. Abban az órában ő is odajött, hálát adott Istennek, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik várták Jeruzsálem szabadulását.
Miután mindent elvégeztek az Úr Törvénye szerint, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött. Bölcsesség töltötte el, és Isten kegyelme volt rajta.
Szülei minden évben fel szoktak menni Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek az ünnepi szokás szerint. Az ünnep elmúltával hazafelé indultak. A gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben, szülei azonban nem vették észre. Azt gondolták ugyanis, hogy útitársaik között van. Elmentek egynapi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszamentek Jeruzsálembe, és ott tovább keresték. Három nappal később találtak rá a Templomban. Rabbik körében ült, hallgatta és kérdezgette őket. Aki csak hallotta, csodálkozott értelmén és válaszain. Amikor szülei meglátták, elcsodálkoztak. Anyja így szólt hozzá:
– Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én aggódva kerestünk.
Mire ő így válaszolt:
– Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy Atyámnál kell lennem?
Ők azonban nem értették, amit mondott nekik. Lement velük Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Mindezeket a szavakat anyja őrizgette a szívében. Jézus pedig növekedett. Gyarapodott bölcsességben. Isten és az emberek örömüket találták benne.
Ez az első népszámlálás akkor történt, amikor Szíria helytartója Quirinius volt. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. József is felment a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, melyet Betlehemnek neveznek – ugyanis Dávid házából és nemzetségéből való volt –, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki gyermeket várt.
Történt pedig, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.
Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. Az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal azonban ezt mondta nekik: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, ami az egész nép öröme lesz. Ma Üdvözítő született néktek Dávid városában: az Úr Krisztus. Ez lesz számotokra a jel: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” Hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, és így dicsérték Istent: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség az embereknek, akiket szeret.”
Mikor eltávoztak tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg, hogyan is történt mindaz, amiről hírt adott nekünk az Úr!”
Sietve elmentek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Amikor meglátták, elmondták, amit erről a gyermekről mondtak nekik. Mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok elbeszéltek. Mária őrizte szívében ezeket a dolgokat, és kereste értelmüket. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogy előre hírül vitték nekik.
Amikor eltelt nyolc nap, és körül kellett metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant.
Amikor leteltek a tisztulásuknak Mózes Törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak – amint meg van írva az Úr Törvényében: minden elsőszülött fiú az Úrnak legyen szentelve –, és hogy áldozatot mutassanak be az Úr Törvényének előírása szerint: egy pár gerlicét vagy két fiatal galambot.
Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és istenfélő ember volt, várta Izrael vigasztalását, és Szentlélek volt rajta. Azt a kinyilatkoztatást kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a Templomba ment, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a Törvény előírásainak, karjába vette, és így áldotta Istent:
Most elbocsátod, Uram,
szolgádat szavad szerint békességben,
mert meglátta szemem üdvösséged,
amit minden nép szeme láttára megvalósítottál:
a fényt, ami a pogányoknak kinyilatkoztatás,
és népednek, Izraelnek dicsőség.
Apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott, Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: „Íme, ő sokak bukására vagy felemelkedésére rendeltetett Izraelben: jelül, amelynek ellene mondanak. A te lelkedet is kard járja majd át. Így lesz nyilvánvalóvá sok szív szándéka.”
Volt egy prófétanő is, Anna, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon idős volt. Hét évig élt férjével hajadonkora után, és már nyolcvannégy éve özvegy volt. Nem hagyta el a Templomot. Böjttel és imával teljesített szolgálatot éjjel-nappal. Abban az órában ő is odajött, hálát adott Istennek, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik várták Jeruzsálem szabadulását.
Miután mindent elvégeztek az Úr Törvénye szerint, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött. Bölcsesség töltötte el, és Isten kegyelme volt rajta.
Szülei minden évben fel szoktak menni Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek az ünnepi szokás szerint. Az ünnep elmúltával hazafelé indultak. A gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben, szülei azonban nem vették észre. Azt gondolták ugyanis, hogy útitársaik között van. Elmentek egynapi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszamentek Jeruzsálembe, és ott tovább keresték. Három nappal később találtak rá a Templomban. Rabbik körében ült, hallgatta és kérdezgette őket. Aki csak hallotta, csodálkozott értelmén és válaszain. Amikor szülei meglátták, elcsodálkoztak. Anyja így szólt hozzá:
– Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én aggódva kerestünk.
Mire ő így válaszolt:
– Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy Atyámnál kell lennem?
Ők azonban nem értették, amit mondott nekik. Lement velük Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Mindezeket a szavakat anyja őrizgette a szívében. Jézus pedig növekedett. Gyarapodott bölcsességben. Isten és az emberek örömüket találták benne.