8
Ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette Isten országának örömhírét. Vele volt a Tizenkettő
és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét démon ment ki,
Johanna, Kuzának, Heródes egyik főemberének felesége, és Zsuzsanna, valamint sok más asszony is, akik javaikkal segítették.
Amikor nagy tömeg gyűlt össze, és sokan jöttek hozzá valamennyi városból, példabeszédben ezt mondta:
– Kiment a magvető, hogy elvesse magját. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy az ég madarai megették. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott.
Majd felkiáltott:
– Akinek van füle a hallásra, hallja meg!
Megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat.
Ő így felelt:
– Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait, másoknak viszont példázatokban adatik, hogy nézzenek, de ne lássanak; halljanak, de ne értsenek.
A példázat ezt jelenti. A mag Isten igéje. Akiknél az útfélre esett, azok meghallották, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből az igét, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük. Ezek egy ideig hisznek, de a próbatétel idején elpártolnak. A tövisek közé esett mag azokat jelenti, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést. A jó földbe esett mag azokat jelenti, akik jó és nemes szívvel hallgatják, és meg is tartják az igét, és termést hoznak állhatatosságukkal.
Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, s nem teszi ágy alá, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert nincs olyan rejtett dolog, ami napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna, és ismertté ne válna.
Ügyeljetek tehát arra, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adnak, de akinek nincs, attól azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.
Elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a tömeg miatt. Jelentették neki:
– Anyád és testvéreid kint állnak, és látni akarnak.
Ő azonban így válaszolt:
– Anyám és testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre váltják.
Történt pedig egy napon, hogy bárkába szállt tanítványaival együtt, és azt mondta nekik:
– Keljünk át a tó túlsó partjára!
Elindultak. Amíg a bárka haladt, ő elaludt. Közben szélvész támadt a tavon, úgyhogy már-már elmerültek, és veszélyben forogtak. Ekkor odamentek hozzá, és felébresztették:
– Mester, Mester! Elveszünk!
Felkelt, ráparancsolt a szélre és a víz hullámaira, és azok megszűntek, és csendesség lett.
Aztán így szólt hozzájuk:
– Hol van a hitetek?
Azok félelemmel eltelve csodálkoztak, és ezt mondogatták egymásnak: „Ki ez, hogy még a szélnek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?”
Azután kikötöttek a gerazaiak földjén, amely Galileával átellenben van. Amikor partra szállt, a város felől szembejött vele egy ember, akiben démonok voltak. Már régóta nem vett magára ruhát, és nem házban lakott, hanem sírboltokban. Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult eléje, és hangosan ezt mondta:
– Mi közünk egymáshoz, Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj!
Megparancsolta ugyanis a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből. Ez már számos alkalommal a hatalmába kerítette. Leláncolva, bilincsbe verve szokták őrizni, de elszaggatta béklyóit, s a gonosz lélek a pusztába űzte. Jézus megkérdezte tőle:
– Mi a neved? Az így felelt:
– Légió! – mert sok démon költözött bele.
Ezek kérlelték, ne parancsolja őket vissza az alvilágba. Ott a hegyen legelészett egy nagy disznókonda. Arra kérték, engedje meg, hogy azokba mehessenek. Megengedte nekik. Kijöttek hát a démonok az emberből, és belementek a disznókba. Ekkor a konda a meredélyről a tóba rohant, és belefulladt.
A pásztorok a történtek láttán szétszaladtak, és hírül vitték a városba és a falvakba. Az emberek erre kijöttek, hogy lássák, mi történt. Amikor odaértek Jézushoz, az embert, akiből kimentek a démonok, felöltözve és ép elmével Jézus lábánál ülve találták. Megrettentek. Akik látták, elbeszélték nekik, hogyan szabadult meg a megszállott. Ekkor Geraza vidékének egész népe kérte őt, hogy távozzék közülük, mert nagy félelem lett úrrá rajtuk. Hajóra szállt, és visszatért. Az ember, akiből kimentek a démonok, arra kérte, hogy vele maradhasson, de ő elküldte: „Térj haza, és beszéld el, mit tett veled Isten!” Az pedig elment, és hirdette az egész városban, hogy mit tett vele Jézus.
Amikor Jézus visszatért, a sokaság örömmel fogadta. Mindnyájan várták ugyanis. Ekkor egy Jairus nevű ember jött hozzá, aki a zsinagóga elöljárója volt. Jézus lába elé borulva kérlelte, hogy jöjjön el a házába, mivel egyetlen lánya, aki nagyjából tizenkét éves volt, haldoklott. Menet közben a sokaság minden oldalról szorongatta. Ekkor egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyástól szenvedett, és minden vagyonát orvosokra költötte, de senki sem tudta meggyógyítani, odament, s hátulról megérintette a ruhája szegélyét; azonnal elállt a vérfolyása. Jézus ezt mondta:
– Ki érintett meg?
Amikor mindnyájan tagadták, Péter így szólt:
– Mester, a tömeg szorongat, és tolong körülötted!
– Valaki megérintett – mondta Jézus –, ugyanis észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem.
Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat észrevétlen, remegve előjött, leborult előtte, és elbeszélte az egész nép füle hallatára, hogy miért érintette meg, és miként gyógyult meg azonnal. Jézus pedig ezt mondta neki:
– Leányom, hited megmentett téged, menj békével!
Még beszélt, amikor jött valaki a zsinagóga elöljárójának a házától:
– A lányod meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert!
Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt hozzá:
– Ne félj, csak higgy, és megmenekül!
Amikor bement a házba, senkinek sem engedte meg, hogy bemenjen vele, csak Péternek, Jánosnak, Jakabnak, meg a gyermek apjának és anyjának. Mindenki sírt és gyászolt, de ő így szólt:
– Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik!
Erre kinevették, mert tudták, hogy meghalt. Ő azonban megfogta a lány kezét, és megszólította:
– Kislány, kelj fel!
A lelke visszatért, és azonnal felkelt. Ő pedig meghagyta, hogy adjanak neki enni. Szülei nem tudtak hová lenni az ámulattól, ő pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek ne mondják el, ami történt.
Amikor nagy tömeg gyűlt össze, és sokan jöttek hozzá valamennyi városból, példabeszédben ezt mondta:
– Kiment a magvető, hogy elvesse magját. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy az ég madarai megették. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott.
Majd felkiáltott:
– Akinek van füle a hallásra, hallja meg!
Megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat.
Ő így felelt:
– Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait, másoknak viszont példázatokban adatik, hogy nézzenek, de ne lássanak; halljanak, de ne értsenek.
A példázat ezt jelenti. A mag Isten igéje. Akiknél az útfélre esett, azok meghallották, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből az igét, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük. Ezek egy ideig hisznek, de a próbatétel idején elpártolnak. A tövisek közé esett mag azokat jelenti, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést. A jó földbe esett mag azokat jelenti, akik jó és nemes szívvel hallgatják, és meg is tartják az igét, és termést hoznak állhatatosságukkal.
Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, s nem teszi ágy alá, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert nincs olyan rejtett dolog, ami napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna, és ismertté ne válna.
Ügyeljetek tehát arra, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adnak, de akinek nincs, attól azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.
Elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a tömeg miatt. Jelentették neki:
– Anyád és testvéreid kint állnak, és látni akarnak.
Ő azonban így válaszolt:
– Anyám és testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre váltják.
Történt pedig egy napon, hogy bárkába szállt tanítványaival együtt, és azt mondta nekik:
– Keljünk át a tó túlsó partjára!
Elindultak. Amíg a bárka haladt, ő elaludt. Közben szélvész támadt a tavon, úgyhogy már-már elmerültek, és veszélyben forogtak. Ekkor odamentek hozzá, és felébresztették:
– Mester, Mester! Elveszünk!
Felkelt, ráparancsolt a szélre és a víz hullámaira, és azok megszűntek, és csendesség lett.
Aztán így szólt hozzájuk:
– Hol van a hitetek?
Azok félelemmel eltelve csodálkoztak, és ezt mondogatták egymásnak: „Ki ez, hogy még a szélnek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?”
Azután kikötöttek a gerazaiak földjén, amely Galileával átellenben van. Amikor partra szállt, a város felől szembejött vele egy ember, akiben démonok voltak. Már régóta nem vett magára ruhát, és nem házban lakott, hanem sírboltokban. Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult eléje, és hangosan ezt mondta:
– Mi közünk egymáshoz, Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj!
Megparancsolta ugyanis a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből. Ez már számos alkalommal a hatalmába kerítette. Leláncolva, bilincsbe verve szokták őrizni, de elszaggatta béklyóit, s a gonosz lélek a pusztába űzte. Jézus megkérdezte tőle:
– Mi a neved? Az így felelt:
– Légió! – mert sok démon költözött bele.
Ezek kérlelték, ne parancsolja őket vissza az alvilágba. Ott a hegyen legelészett egy nagy disznókonda. Arra kérték, engedje meg, hogy azokba mehessenek. Megengedte nekik. Kijöttek hát a démonok az emberből, és belementek a disznókba. Ekkor a konda a meredélyről a tóba rohant, és belefulladt.
A pásztorok a történtek láttán szétszaladtak, és hírül vitték a városba és a falvakba. Az emberek erre kijöttek, hogy lássák, mi történt. Amikor odaértek Jézushoz, az embert, akiből kimentek a démonok, felöltözve és ép elmével Jézus lábánál ülve találták. Megrettentek. Akik látták, elbeszélték nekik, hogyan szabadult meg a megszállott. Ekkor Geraza vidékének egész népe kérte őt, hogy távozzék közülük, mert nagy félelem lett úrrá rajtuk. Hajóra szállt, és visszatért. Az ember, akiből kimentek a démonok, arra kérte, hogy vele maradhasson, de ő elküldte: „Térj haza, és beszéld el, mit tett veled Isten!” Az pedig elment, és hirdette az egész városban, hogy mit tett vele Jézus.
Amikor Jézus visszatért, a sokaság örömmel fogadta. Mindnyájan várták ugyanis. Ekkor egy Jairus nevű ember jött hozzá, aki a zsinagóga elöljárója volt. Jézus lába elé borulva kérlelte, hogy jöjjön el a házába, mivel egyetlen lánya, aki nagyjából tizenkét éves volt, haldoklott. Menet közben a sokaság minden oldalról szorongatta. Ekkor egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyástól szenvedett, és minden vagyonát orvosokra költötte, de senki sem tudta meggyógyítani, odament, s hátulról megérintette a ruhája szegélyét; azonnal elállt a vérfolyása. Jézus ezt mondta:
– Ki érintett meg?
Amikor mindnyájan tagadták, Péter így szólt:
– Mester, a tömeg szorongat, és tolong körülötted!
– Valaki megérintett – mondta Jézus –, ugyanis észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem.
Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat észrevétlen, remegve előjött, leborult előtte, és elbeszélte az egész nép füle hallatára, hogy miért érintette meg, és miként gyógyult meg azonnal. Jézus pedig ezt mondta neki:
– Leányom, hited megmentett téged, menj békével!
Még beszélt, amikor jött valaki a zsinagóga elöljárójának a házától:
– A lányod meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert!
Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt hozzá:
– Ne félj, csak higgy, és megmenekül!
Amikor bement a házba, senkinek sem engedte meg, hogy bemenjen vele, csak Péternek, Jánosnak, Jakabnak, meg a gyermek apjának és anyjának. Mindenki sírt és gyászolt, de ő így szólt:
– Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik!
Erre kinevették, mert tudták, hogy meghalt. Ő azonban megfogta a lány kezét, és megszólította:
– Kislány, kelj fel!
A lelke visszatért, és azonnal felkelt. Ő pedig meghagyta, hogy adjanak neki enni. Szülei nem tudtak hová lenni az ámulattól, ő pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek ne mondják el, ami történt.