Az ártatlan Jób ismeri Isten hatalmát
27 Jób folytatta beszédét és így szólt: Amint igaz, hogy él az Isten, ki elvette igazam, s a Mindenható keserűvé tette a szívem, addig, amíg csak lélegzet van bennem, s Isten lehelete van az orromban, ajkam álnokságot addig biztos nem szól, sem a nyelvem nem mond hazugságot. Távol legyen tőlem, hogy nektek helyeseljek, ártatlanságomat nem adom fel holtig. Igazamhoz ragaszkodom, nem mondok le róla. Egyetlen napomért sem szégyenkezik szívem. Ellenségeim jussanak a gonoszok sorsára, ellenfeleim meg a bűnösökére! Mit remél a bűnös, mikor imádkozik, mikor fölemeli lelkét az Istenhez? Talán meghallgatja kiáltását Isten, amikor majd balsors szakad a nyakába? Örömét leli-e a Mindenhatóban, és mindig segítségül hívhatja az Istent? Elétek tárom az Isten tetteit, a Mindenható terveit nem tartom titokban, hiszen magatok is mindnyájan láttátok. Miért tápláltok tovább is hiú reménységet?Cofár beszéde: Az átkozott
Ezt a sorsot szánta Isten a gonosznak, ezt adta örökségül a Mindenható a zsarnoknak. Ha sok is a fia, kard várja őket, és nem lakhatik jól kenyérrel a sarjuk. Maradékaikat pestis viszi sírba, és az özvegyeik nem tartanak gyászt. Ha ezüstöt halmoz fel, mintha csak por volna, a ruhát csak sárnak rakja csomóba. Ő csak gyűjtögeti, de fel a jámbor ölti, az ezüstjét meg a tiszta örökli. Házát, mint a pók a hálóját, úgy építette, olyan az, mint a csősz csinálta kunyhó. A gazdag lefekszik, nem kezdi el újra, felnyitja a szemét, és már semmi sincs meg. Nappal, mint az árvíz, bajok zúdulnak rá, elfújja éjszaka a viharnak szele. Keleti szél viszi, nincsen maradása, elsöpri onnét, ahol a lakóhelye volt. Irgalmat nem ismerve nyilakat szór rá, menekülnie kell a hatalma elől. Kezüket összecsapva tapsolnak fölötte, és saját házából utánapisszegnek.
Minden fejezet...