B) A mostani nyomorúság 30
De most kinevetnek a nálam ifjabbak, akiknek az apját arra sem méltattam, hogy juhászkutyámnak megfogadjam.
Mit ért volna nekem kezüknek ereje? Eltűnt már belőlük az erőnek telje.
Nélkülözés, éhség felőrölte őket, hiszen a puszta gyökereit rágták, meg a bozótot a vadon sivatagban.
A sósfüvet szedték s a bokrok levelét, a rekettye gyökere volt a kenyerük.
A közösség köréből kitaszítják őket, s kiabálnak rájuk, mint a tolvajokra.
Szörnyű barlangokban kénytelenek lakni, porral telt odúkban, sziklaüregekben.
Tüskebokrok közül hallik kiáltásuk, csalánbokrok alatt kuporognak együtt.
És a gyermekeik: rettenetes fajzat, nép, melynek neve sincs, ország száműzöttje.
És ezeknek lettem most én gúnydalává, ezeknek szolgálok beszédjük tárgyául.
Undorodnak tőlem és távolmaradnak, és nem átallanak arcomba köpködni.
Mert fellazította íjam, s meghajlított, kivetik szájukból (menten) a zabolát.
Jobboldalam felől áll föl ez a fajzat, kövekkel dobálnak, ez a lövedékük, és utakat törnek, hogy tönkretehessenek.
Minden kivezető utamat elzárják, nekem esnek, és nincs, aki tiltaná nekik.
Széles faltörésen nyomulnak befelé, és a romok között hengergetnek.
Rettenetes dolgok fordultak ellenem, szelek szárnyán eltűnt méltóságom, akárcsak a felhő, elszállt boldogságom.
És mostan szétfolyik énbennem a lélek, nyomorteli napok szakadnak nyakamba.
Betegség mardossa csontomat éjszaka, s akik marcangolnak, sohasem pihennek.
Hatalmas erővel megfogja ruhámat, s mint köntös nyílását, összefűzköd.
Beletaszított engemet a sárba, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Hozzád kiáltok, de nem adsz feleletet, itt állok, ám te ügyet sem vetsz rám.
Kegyetlen zsarnok lettél velem szemben, hatalmas kezeddel harcba szállsz ellenem.
Fölemelsz a földről, szélvész szárnyára vetsz, és mennydörgésnek hangjával rettentesz.
Nagyon jól tudom, hogy halálba viszel, a házba, ahol minden élő összegyűlik.
De ráemeltem-e a szegényre kezem, mikor nyomorában segélyért kiáltott?
Inkább sirattam, kire nehéz napok jártak, lelkem a szegényért gyászba öltözködött.
Bizony, jót reméltem, és a rossz ért utol, fényességet vártam, és sötétség érkezett.
Egész bensőm nyugtalanul forrong, rám szakadtak a nyomor napjai.
Sötétségben járok, nincs vigasztalásom, feljajdulok, ha a gyűlésben felállok.
A sakáloknak lettem testvérévé, sorstársává váltam a struccmadaraknak.
Bőröm feketedik és leszakad rólam. Lázas forróságban égnek a csontjaim. C) Jób védekezése
Gyászdallá változott citerám zengése, furulyámnak hangja siratóénekké.
Minden fejezet...