2. A VITA MÁSODIK MENETE
Jób szavaival ítéletet von magára
15 Temáni Elifáz válaszolt és így szólt: Biztos tudás nélkül beszél-e bölcs ember? Benső világát csak széllel béleli-e, hogy vitázni kezdjen semmit érő szóval és mindenféle mihaszna beszéddel? Sőt, korlátot szabsz Isten félelmének, s megszeged Isten előtt az áhítat csendjét. Talán bűnöd teszi szádat beszédessé, és a ravaszkodók nyelvét választottad. A saját szád és nem én ítéllek el, tanúbizonyságot ajkad szól ellened. Te születtél talán az első embernek, s már a halmok előtt a világra jöttél? Megfigyelő voltál Isten tanácsában? Minden bölcsességet magadhoz ragadtál? Mit tudsz te, amit magunk is ne tudnánk? Értesz-e olyasmit, mi előttünk rejtély? Őszek és öregek vannak itt közöttünk, akik apádnál is több napot láttak már. Istennek vigaszát kevésnek találod, és szavát, amely veled oly gyöngéden bánt? Miért ragad el úgy indulatod, hogy a szemed vérben forog, és az Isten ellen fordul a haragod és minden szavad, amit kiejt a szád? Vajon mi az ember, hogy tiszta lehetne, asszonynak szülötte igaz hogyan volna? Angyalaiban sincs, látod, bizodalma, nem tiszta az ég sem a szemében. Még sokkal kevésbé, ki egészen romlott, az ember, ki a bűnt, mint a vizet issza. Elbeszélem neked, te meg hallgass rám, amit szemem látott, azt mondom el neked, amit a bölcs emberek hirdethettek, amit apáik előlük el nem titkoltak. Csak ők maguk voltak az ország urai, idegenek köztük nem kóborolhattak. A bűnös minden nap kínokban gyötrődik, a rövid időben, mely a zsarnoknak jut. Ijesztő hangokat hallanak fülei, pusztulás támadhat rá még békében is. Sötétségből nem mer fénybe menekülni, hisz ki van szemelve, kard fogja megölni. Sorsa, hogy keselyűk falják fel a testét, jól tudja, hogy pusztulás fenyegeti. A sötétség napja félelmet kelt benne, és erőt vesz rajta nyomorúság, ínség. Megragadják, mint egy harcra termett király, merthogy Isten ellen emelte a kezét, s szembe mert szegülni a Mindenhatóval. Kemény nyakkal rohant harcolni ellene és pajzsának szilárd domborulatával. Csupa zsír borítja egész ábrázatát, hájas kövérség tölti ki ágyékát. Romba dőlt városok lettek lakásává, lakhatatlan házakban talált menedéket. Amit épített magának, az mind összedőlt. Nem lesz soká gazdag, vagyona ingatag, és nem vet többé árnyékot a földre. Az égető hőség leperzseli sarját, és a viharos szél letépi virágát. Ne reméljen sokat magas növésétől, minden szerzeménye csak megcsalja. Már időnap előtt elszárad indája, és az ágai többé nem zöldülnek ki. Mint tőke, ledobja a savanyú fürtöt, eldobja virágát, akár az olajfa. Terméketlen marad gonoszoknak törzse, a jogtalanság sátrát megemészti a tűz. Azok, akik nyomorúságot fogannak, csupa bajt szülnek, és csak hazugság születik ölükből.
Minden fejezet...