5. A PÁRBESZÉDEK BEFEJEZÉSE
Jób panasza és védekezése
A) A régi szép napok. 29 Jób folytatta beszédét és így szólt: Ó, ki hozza vissza a régmúlt hónapokat, a napokat, amikor Isten oltalmazott? Mikor szövétneke fénylett fejem fölött, fényénél hatoltam át a sötétségen. Bárcsak újra látnám őszöm napjait, mikor Isten védte sövénnyel sátramat. Amikor még nálam lakott az Úr, és körülvett gyermekeimnek serege. Amikor tiszta tejben mostam a lábam, és olajpatakok folytak a sziklából. Amikor fölmentem a városkapun át, és a piactéren helyet foglaltam; mihelyt megláttak, az ifjak félreálltak, az öregek felálltak, s állva maradtak. A főemberek meg félbehagyták szavuk, a szájukra rátették kezüket. Az előkelők is visszafogták hangjuk, nyelvük odatapadt szájuk padlásához. A fül, amely hallotta, boldognak hirdetett, engem dicsért a szem, amelyik láthatta: hogyha kért, felkaroltam a szegényt, meg az árvát is, ha nem talált gyámolt. A veszni indulónak rám szállt áldása, s az özvegy szívébe is örömet loptam. Az igazságosságot ruhaként viseltem, jog és igazság volt köntösöm, süvegem. A vaknak úgy szolgáltam, hogy a szeme voltam, a sántának meg én voltam a lába. A szegény embereknek atyjuk voltam, s jövevények ügyét rendjén kivizsgáltam. Az istentelenek agyarát kivertem, foguk közül téptem ki a rablott holmit. Így szóltam magamban: „Büszkén halok meg, olyan magas korban, akárcsak a pálma. Gyökerem a víznek álljon mindig nyitva, és az ágaim közt harmat éjszakázzon! Dicsőségem legyen egyre ifjabb, és mindig újuljon meg kezemben az íj!” Meghallgattak és várakoztak rám, csöndben figyeltek, hogy hallják tanácsom. A beszédemre választ nem is adtak, felülről lefelé csurgott a szavam. Úgy várakoztak rám, mint nyári záporra, tavaszi esőért liheg így a szájuk. Rájuk mosolyogtam, hogyha elcsüggedtek, arcom sugárzását nem törhették meg. Megszabtam útjukat és vezérük voltam, mint valami király, trónoltam körükben, és ahová tetszett, vezethettem őket.
Minden fejezet...