6
Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, Tibériás tavának a túlsó partjára.
Nagy sokaság követte, mert látták azokat a jeleket, amelyeket a betegeken tett.
Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült tanítványaival együtt.
Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus körültekintett, és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöphöz:
– Hol vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?
Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye, mert ő maga jól tudta, hogy mire készül. Fülöp így válaszolt neki:
– Kétszáz dénár árú kenyér sem lenne elég, hogy mindenki kapjon valami keveset.
Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá:
– Van itt egy gyerek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?
– Ültessétek le az embereket! – mondta Jézus. Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát az emberek, szám szerint mintegy ötezren.
Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek. Ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz:
– Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi ne vesszen kárba!
Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér maradék darabkáival, amit az étkező sokaság meghagyott, tizenkét kosarat töltöttek meg. Az emberek látva a jelet, amelyet tett, ezt mondták:
– Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba!
Akkor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult távolabb a hegyre, egyedül.
Estefelé lementek tanítványai a tengerhez, bárkába szálltak és elindultak a tenger túlsó partjára, Kafarnaumba. Sötét volt már, és Jézus még mindig nem ment oda hozzájuk. A tenger pedig háborgott, mert erős szél fújt. 19Amikor mintegy huszonöt-harminc stadiumnyira jártak a parttól, látják ám, hogy Jézus a tengeren járva közeledik a bárkához. Megrémültek, de Jézus így szólt hozzájuk:
– Én vagyok, ne féljetek!
Ekkor fel akarták venni a bárkába, de a bárka egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak.
Másnap a tenger túlsó partján maradt sokaság megállapította, hogy ott nem volt más bárka, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a bárkába, hanem csupán a tanítványai mentek el. De Tibériásból jöttek bárkák annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután az Úr hálát adott. Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a bárkákba, elmentek Kafarnaumba, és keresték Jézust. Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle:
– Rabbi, mikor jöttél ide?
Jézus ezt válaszolta nekik:
– Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből, és jóllaktatok. Ne veszendő táplálékért fáradozzatok, hanem azért a táplálékért, amelyik megmarad az örök életre, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert ő az, akit az Atya, Isten, pecséttel jelölt meg.
Ekkor megkérdezték tőle:
– Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző munkát végezzünk?
Jézus ezt felelte nekik:
– Az az Istennek tetsző munka, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.
Erre megkérdezték:
– És te milyen jelet teszel, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mi a te műved? A mi atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni.
Jézus így válaszolt nekik:
– Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek a mennyei kenyeret, az igazit. Mert az Isten kenyere az, aki a mennyből száll le, és életet ad a világnak.
– Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret! – mondták neki.
Jézus ezt mondta nekik:
– Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik meg többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik meg többé soha. De megmondtam nektek: láttatok ugyan, mégsem hisztek. Mindaz, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, azt nem vetem ki. Mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki küldött engem. Annak pedig, aki küldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyámnak ugyanis az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom az utolsó napon.
A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: „Én vagyok az a kenyér, amelyik a mennyből szállt le” – és azt kérdezték:
– Nem Jézus ez, a József fia, akinek apját-anyját jól ismerjük? Hogyan mondhatja hát: „A mennyből szálltam le”?
Jézus így válaszolt nekik:
– Ne zúgolódjatok egymás között! Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki küldött engem. Én pedig feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájukat Isten tanítja majd. Mindaz, aki hallgatta az Atyát, és tanítást kapott tőle, hozzám jön. Nem mintha bárki is látta volna az Atyát: csak aki Istentől van, az látta az Atyát.
Bizony, bizony, mondom nektek, aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere.
Atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. A kenyér, amely a mennyből száll le, ilyen: aki eszik belőle, nem hal meg. Én vagyok az az életet adó kenyér, amelyik a mennyből szállt le. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, élni fog örökké. Sőt a kenyér, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.
A zsidók erre vitatkozni kezdtek egymás közt, és ezt kérdezgették:
– Hogyan adhatja ez nekünk a testét eledelül?
Jézus így szólt hozzájuk:
– Bizony, bizony, mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, akkor az élet nincs bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Ugyanis az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Ahogyan engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog általam. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le. Ez nem olyan, mint amilyet az atyák ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.
Ezeket mondta, amikor a kafarnaumi zsinagógában tanított.
Miután ezt hallották, tanítványai közül sokan így szóltak:
– Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja?
Mivel pedig Jézus magától is tudta, hogy ezért zúgolódnak tanítványai, így szólt hozzájuk:
– Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd látjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol előzőleg volt? A Lélek az, aki éltet, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet.
De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek.
Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt.
– Ezért mondtam nektek – tette hozzá –, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya.
Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.
Jézus ekkor így szólt a Tizenkettőhöz:
– Talán ti is el akartok menni?
Simon Péter így felelt:
– Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.
Jézus így válaszolt nekik:
– Ugye én választottalak ki benneteket, a Tizenkettőt? Egy közületek mégis ördög!
Júdásról, Simonnak, a Kariótinak a fiáról mondta ezt. Ő volt ugyanis az, akinek el kellett árulnia, pedig egy volt a Tizenkettő közül.
Amikor Jézus körültekintett, és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöphöz:
– Hol vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?
Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye, mert ő maga jól tudta, hogy mire készül. Fülöp így válaszolt neki:
– Kétszáz dénár árú kenyér sem lenne elég, hogy mindenki kapjon valami keveset.
Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá:
– Van itt egy gyerek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?
– Ültessétek le az embereket! – mondta Jézus. Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát az emberek, szám szerint mintegy ötezren.
Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek. Ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz:
– Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi ne vesszen kárba!
Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér maradék darabkáival, amit az étkező sokaság meghagyott, tizenkét kosarat töltöttek meg. Az emberek látva a jelet, amelyet tett, ezt mondták:
– Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba!
Akkor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult távolabb a hegyre, egyedül.
Estefelé lementek tanítványai a tengerhez, bárkába szálltak és elindultak a tenger túlsó partjára, Kafarnaumba. Sötét volt már, és Jézus még mindig nem ment oda hozzájuk. A tenger pedig háborgott, mert erős szél fújt. 19Amikor mintegy huszonöt-harminc stadiumnyira jártak a parttól, látják ám, hogy Jézus a tengeren járva közeledik a bárkához. Megrémültek, de Jézus így szólt hozzájuk:
– Én vagyok, ne féljetek!
Ekkor fel akarták venni a bárkába, de a bárka egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak.
Másnap a tenger túlsó partján maradt sokaság megállapította, hogy ott nem volt más bárka, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a bárkába, hanem csupán a tanítványai mentek el. De Tibériásból jöttek bárkák annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután az Úr hálát adott. Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a bárkákba, elmentek Kafarnaumba, és keresték Jézust. Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle:
– Rabbi, mikor jöttél ide?
Jézus ezt válaszolta nekik:
– Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből, és jóllaktatok. Ne veszendő táplálékért fáradozzatok, hanem azért a táplálékért, amelyik megmarad az örök életre, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert ő az, akit az Atya, Isten, pecséttel jelölt meg.
Ekkor megkérdezték tőle:
– Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző munkát végezzünk?
Jézus ezt felelte nekik:
– Az az Istennek tetsző munka, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.
Erre megkérdezték:
– És te milyen jelet teszel, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mi a te műved? A mi atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni.
Jézus így válaszolt nekik:
– Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek a mennyei kenyeret, az igazit. Mert az Isten kenyere az, aki a mennyből száll le, és életet ad a világnak.
– Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret! – mondták neki.
Jézus ezt mondta nekik:
– Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik meg többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik meg többé soha. De megmondtam nektek: láttatok ugyan, mégsem hisztek. Mindaz, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, azt nem vetem ki. Mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki küldött engem. Annak pedig, aki küldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyámnak ugyanis az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom az utolsó napon.
A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: „Én vagyok az a kenyér, amelyik a mennyből szállt le” – és azt kérdezték:
– Nem Jézus ez, a József fia, akinek apját-anyját jól ismerjük? Hogyan mondhatja hát: „A mennyből szálltam le”?
Jézus így válaszolt nekik:
– Ne zúgolódjatok egymás között! Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki küldött engem. Én pedig feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájukat Isten tanítja majd. Mindaz, aki hallgatta az Atyát, és tanítást kapott tőle, hozzám jön. Nem mintha bárki is látta volna az Atyát: csak aki Istentől van, az látta az Atyát.
Bizony, bizony, mondom nektek, aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere.
Atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. A kenyér, amely a mennyből száll le, ilyen: aki eszik belőle, nem hal meg. Én vagyok az az életet adó kenyér, amelyik a mennyből szállt le. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, élni fog örökké. Sőt a kenyér, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.
A zsidók erre vitatkozni kezdtek egymás közt, és ezt kérdezgették:
– Hogyan adhatja ez nekünk a testét eledelül?
Jézus így szólt hozzájuk:
– Bizony, bizony, mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, akkor az élet nincs bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Ugyanis az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Ahogyan engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog általam. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le. Ez nem olyan, mint amilyet az atyák ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.
Ezeket mondta, amikor a kafarnaumi zsinagógában tanított.
Miután ezt hallották, tanítványai közül sokan így szóltak:
– Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja?
Mivel pedig Jézus magától is tudta, hogy ezért zúgolódnak tanítványai, így szólt hozzájuk:
– Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd látjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol előzőleg volt? A Lélek az, aki éltet, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet.
De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek.
Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt.
– Ezért mondtam nektek – tette hozzá –, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya.
Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.
Jézus ekkor így szólt a Tizenkettőhöz:
– Talán ti is el akartok menni?
Simon Péter így felelt:
– Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.
Jézus így válaszolt nekik:
– Ugye én választottalak ki benneteket, a Tizenkettőt? Egy közületek mégis ördög!
Júdásról, Simonnak, a Kariótinak a fiáról mondta ezt. Ő volt ugyanis az, akinek el kellett árulnia, pedig egy volt a Tizenkettő közül.
Jegyzetek
6,19 1 stadium = kb. 185 méter.