20
A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.
Ezért elfutott, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk:
– Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!
Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány előreszaladt – gyorsabban, mint Péter –, és elsőnek ért a sírhoz. Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. Megérkezett Simon Péter is, aki követte, és bement a sírba. Látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz. Látta, és hitt. Még nem tudták ugyanis, hogy az Írás szerint fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután hazamentek.
Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba. Látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt. Az egyik fejtől, a másik meg lábtól.
– Asszony, miért sírsz? – kérdezik tőle.
– Mert elvitték az én Uramat – válaszolja –, és nem tudom, hová tették.
Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látja, hogy Jézus áll ott, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.
– Asszony, miért sírsz? Kit keresel? – kérdezte Jézus.
Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá:
– Uram, ha te vitted el, mondd meg nekem, hová tetted, és én elmegyek, hogy elhozzam.
– Mária! – mondta neki Jézus.
Az megfordult, és így szólt hozzá héberül:
– Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester.
Jézus így szólt hozzá:
– Ne tartóztass! Még nem mentem fel az Atyához. Menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
A magdalai Mária elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat”, és elmondta, mit mondott neki.
Aznap, a hét első napján este ott, ahol összegyűltek a tanítványok, a zsidóktól való félelmükben az ajtókat zárva tartották. Eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk:
– Béke veletek!
Miután így szólt, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus erre ismét ezt mondta nekik:
– Béke veletek! Ahogy engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.
Ezt mondván rájuk lehelt, és így folytatta:
– Vegyétek a Szentlelket! 23Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, és akiket megőriztek, azok megmaradnak.
Tamás, egy a Tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor Jézus megjelent. Így szólt hozzá a többi tanítvány:
– Láttuk az Urat.
Ő azonban ezt mondta nekik:
– Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.
Nyolc nappal később ismét odabent voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, Jézus eljött, megállt középen, és így szólt:
– Béke veletek!
Azután Tamáshoz fordult:
– Tedd ide az ujjad, és nézd meg a kezem, nyújtsd ide a kezed, és tedd az oldalamra, és ne légy tovább hitetlen, hanem hívő!
Tamás így felelt:
– Én Uram, én Istenem!
Jézus így szólt hozzá:
– Mivel látsz engem, hiszel. Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.
Sok más jelet is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia; és e hitben életetek legyen az ő nevében.
– Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!
Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány előreszaladt – gyorsabban, mint Péter –, és elsőnek ért a sírhoz. Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. Megérkezett Simon Péter is, aki követte, és bement a sírba. Látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz. Látta, és hitt. Még nem tudták ugyanis, hogy az Írás szerint fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután hazamentek.
Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba. Látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt. Az egyik fejtől, a másik meg lábtól.
– Asszony, miért sírsz? – kérdezik tőle.
– Mert elvitték az én Uramat – válaszolja –, és nem tudom, hová tették.
Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látja, hogy Jézus áll ott, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.
– Asszony, miért sírsz? Kit keresel? – kérdezte Jézus.
Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá:
– Uram, ha te vitted el, mondd meg nekem, hová tetted, és én elmegyek, hogy elhozzam.
– Mária! – mondta neki Jézus.
Az megfordult, és így szólt hozzá héberül:
– Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester.
Jézus így szólt hozzá:
– Ne tartóztass! Még nem mentem fel az Atyához. Menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
A magdalai Mária elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat”, és elmondta, mit mondott neki.
Aznap, a hét első napján este ott, ahol összegyűltek a tanítványok, a zsidóktól való félelmükben az ajtókat zárva tartották. Eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk:
– Béke veletek!
Miután így szólt, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus erre ismét ezt mondta nekik:
– Béke veletek! Ahogy engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.
Ezt mondván rájuk lehelt, és így folytatta:
– Vegyétek a Szentlelket! 23Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, és akiket megőriztek, azok megmaradnak.
Tamás, egy a Tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor Jézus megjelent. Így szólt hozzá a többi tanítvány:
– Láttuk az Urat.
Ő azonban ezt mondta nekik:
– Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.
Nyolc nappal később ismét odabent voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, Jézus eljött, megállt középen, és így szólt:
– Béke veletek!
Azután Tamáshoz fordult:
– Tedd ide az ujjad, és nézd meg a kezem, nyújtsd ide a kezed, és tedd az oldalamra, és ne légy tovább hitetlen, hanem hívő!
Tamás így felelt:
– Én Uram, én Istenem!
Jézus így szólt hozzá:
– Mivel látsz engem, hiszel. Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.
Sok más jelet is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia; és e hitben életetek legyen az ő nevében.
Jegyzetek
20,23
Megtartva az Örökkévaló cselekvésére utaló szenvedő szerkezetet (passivum divinum) a mondat első fele így hangzik:
„Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azoknak megbocsáttatnak.” A viszonylag elterjedt fordítás („Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad”), úgy tűnik, hogy a Mt 16,19 („Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit föloldasz a földön, föl lesz oldozva a mennyekben is”) fényében értelmezi a Jn 20,23-at. Hangsúlyoznunk kell, hogy a Jn 20,23 fordításától független annak az érvénye, hogy a Katolikus Egyház a Trentói Zsinat állásfoglalása értelmében a bűnbánat szentségére vonatkoztatja a Jn 20,23 szövegét.