A máltai tartózkodás.
28 Megmenekülésünk után megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják. A bennszülöttek igazán emberségesen bántak velünk: tüzet raktak és mindnyájunkat odahívtak a ránk szakadt eső és hideg elől. Pál összeszedett egy csomó rőzsét, de mikor a tűzre rakta, a hőség elől egy vipera kúszott elő és a kezére vetette magát. Mikor a bennszülöttek meglátták a kezén csüngő állatot, ezt mondogatták egymásnak: „Ez az ember bizonyosan gyilkos, mert kimenekült ugyan a tengerből, de az igazság nem hagyja életben.” Ő azonban lerázta az állatot a tűzbe és semmi baja sem történt. Azok pedig várták, hogy fölpuffad vagy holtan rogy össze. Jó ideig vártak, de amikor látták, hogy semmi baj sem éri, véleményt változtattak és azt mondták róla, hogy isten. Azon a vidéken volt a vidék első tisztviselőjének, Publiusznak a birtoka. Ez házába fogadott és három napig szívesen látott minket. Publiusz apja történetesen láztól és vérhastól gyötörve feküdt. Pál bement hozzá, s imádsággal és kézrátétellel meggyógyította. Erre az eseményre aztán a sziget többi betege is odajött és meggyógyultak. Nagy tiszteletben tartottak minket, s amikor hajóra szálltunk, minden szükségessel elhalmoztak.A hajóút utolsó szakasza.
Három hónap múlva egy alexandriai hajón tovább indultunk. Ez a hajó a szigeten telelt, és a Dioszkúroszok jelvényét viselte. Szirakúzába érve három napig ott vesztegeltünk. Innen a part mellett haladva Régiumba érkeztünk. Egy nappal később déli szél támadt, s így a következő napon Puteoliba érkezhettünk. Itt testvérekre találtunk, kérésükre egy hétig ott maradtunk és csak azután indultunk tovább Róma felé. A testvérek, amint hírt kaptak rólunk, elénk siettek egészen Forum Appii és Tres Tabernae tájékáig. Pál láttukra hálát adott Istennek és bizalomra gerjedt. Rómába érkezésünk után Pál engedélyt kapott, hogy magánlakásban maradhasson egy katona őrizete mellett.Pál Rómában hirdeti Krisztust.
Harmadnapra magához kérette a tekintélyesebb zsidókat. Mikor összejöttek, ezekkel a szavakkal fordult hozzájuk: „Testvéreim, én semmit sem tettem a nép vagy az ősi szokások ellen, mégis bilincsbe verve adtak át Jeruzsálemből a rómaiak kezébe. Ezek megvizsgálták az ügyemet s aztán szabadon akartak bocsátani, mert semmi főbenjáró vétséget nem követtem el. Azonban a zsidók tiltakozása következtében kénytelen voltam a császárhoz föllebbezni, de nem azért, mintha népem ellen akarnék vádaskodni. Ez az oka annak, hogy látni kívántalak titeket és néhány szót akartam szólni hozzátok. Ezt a bilincset ugyanis Izrael reménysége miatt verték rám.” Azok erre kijelentették neki: „Nem kaptunk levelet felőled Júdeából, és az ideérkező testvérek közül sem hozott senki hírt vagy mondott rólad valami rosszat. Szeretnénk tőled hallani, milyen fölfogást vallasz. Azt tudjuk ugyanis erről a felekezetről, hogy mindenütt ellenzésre talál.” Megállapodtak vele egy napban, és ekkor igen sokan eljöttek hozzá a lakására. Meggyőző erővel magyarázott nekik az Isten országáról, és reggeltől estig igyekezett őket megnyerni Jézusnak a Mózes törvényéből és a prófétákból merített érvekkel. Némelyek elfogadták azt, amit mondott, mások meg hitetlenek maradtak. Végül, mivel nem értettek egyet, szétoszlottak. Pál ekkor ezt a mondást olvasta rájuk: „Helyesen szólt a Szentlélek, mikor Izajás próféta által ezt mondta atyáitoknak: Menj el ehhez a néphez és így beszélj:Hallván halljatok, de nem értitek,
nézvén nézitek, de nem látjátok. Megkérgesedett e népnek a szíve:
fülükre nagyot hallanak
és behunyják szemüket,
hogy szemükkel ne lássanak
és ne halljanak fülükkel,
szívükkel ne értsenek,
és meg ne térjenek,
hogy meggyógyítsam őket. Vegyétek tehát tudomásul, hogy Isten üdvözítő szándéka a pogányoknak szól, s azok hallgatni fognak rá.” Ezekre a szavakra a zsidók nagy vitatkozva eltávoztak tőle. Két álló esztendeig maradt bérelt szállásán. Mindenkit fogadott, aki betért hozzá, és nagy bizalommal akadálytalanul tanította az Úr Jézus Krisztusról szóló igazságokat.