Kis türelmet
Keresés a Bibliában
1
Jób becsületessége  A két próbatétel: 1,6-2,10  Jób elveszíti minden vagyonát  1Volt Úc földjén egy férfi, akinek Jób volt a neve. Ez a férfi feddhetetlen volt és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó. 2És született neki hét fia és három leánya,

2
Jób súlyosan megbetegszik  A három barát látogatása  1Történt pedig, amikor egyik napon eljöttek az Isten fiai és jelentkeztek az Úr előtt, a sátán is eljött közöttük és a színe elé állt; 2az Úr pedig megkérdezte a sátánt: »Honnan jössz?« Az ezt válaszolta: »Szerte bolyongtam a földön és bejártam azt.«

3
Jób panasza: 3,1-26  Az élet terhe  1Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját 2és mondta:

4
Elifáz első beszéde  Válasz Jób szavaira  Elifáz látomása  1Válaszolt pedig a temáni Elifáz és mondta: 2»Tán bosszantásnak veszed, ha megkíséreljük a választ,de ki tudja magába fojtani gondolatát?

5
Az ember felelőssége  Istennek vagyunk alávetve  1Kiálts csak! Van-e, aki felel neked?Fordulj valakihez a szentek közül! 2Valóban öli a balgát a harag,s az együgyűt bosszúság gyilkolja.

6
Jób tiltakozása: 6,1-7,2  Az ember sorsa elviselhetetlen  Az ember csalódik a barátokban
 
1Jób pedig ezekkel a szavakkal válaszolt: 2»Bár mérlegre vetnék haragot érdemlő vétkeimetés a nyomorúságot, melyet szenvedek,

7
Az élet nyomorúságai  A csapás érthetetlensége  1Katonasor az ember élete a földön,és napjai olyanok, mint a napszámos napjai: 2kívánkozik árnyék után, mint a szolga,és várja munkája végét, mint a napszámos.

8
Bildád első beszéde: 8,1-22  A Isten igazságossága  Nemzedékek tapasztalata  1És felelt a súhi Bildád, és ezt mondta: 2»Meddig beszélsz ilyeneket,és meddig olyanok a szád szavai, mint a heves szél?

9
Jób vitába száll: 9,1-10,22  Isten hatalma  Az ember tehetetlensége  1Felelt Jób, és így szólt: 2»Bizony tudom, hogy úgy van,és hogy nem lehet igaza az embernek Istennel szemben;

10
Jób panasza  1Undorodik a lelkem az élettől!Szabadjára engedem magamban panaszomat.Szólok lelkem keserűségében! 2Mondom Istennek: Ne kárhoztass engem!Jelentsd meg nekem: miért ítélsz el ennyire?

11
Szófár első beszéde: 11,-20  Isten nagysága  Az ember feladata  1És felelt a naámai Szófár, és ezt mondta: 2»Válasz nélkül maradjon-e a bőbeszédű,vagy a fecsegőnek legyen-e igaza?

12
Jób válasza: 12,1-14,22  Isten hallgatása  Isten tettei felfoghatatlanok  1Erre Jób így válaszolt: 2»Tehát csak ti vagytok-e emberek,és veletek kihal a bölcsesség?

13
A barátok üres fecsegése  Jób bizonyítja ártatlanságát  1Íme, mindezt már látta szemem,és hallotta fülem, meg is értett mindent. 2Ahogy ti tudjátok, tudom én is,nem vagyok nálatok alábbvaló.

14
Jób helyzete reménytelen  1Az asszony szülötte, az ember,rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal: 2mint a virág, kinyílik és elhervad,eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.

15
Elifáz második beszéde  Minden ember bűnös  A gonosz sorsa reménytelen  1És felelt a temáni Elifáz, és ezt mondta: 2»Úgy felel-e a bölcs, mintha szélnek beszélne,és megtöltheti-e bensőjét hevességgel?

16
Jób válasza: 16,1-17,16  A részvétlen vigasztalók  Isten csapása ok nélkül való  Jób igazának tanúja az ég  1És felelt Jób, és ezt mondta: 2»Ilyesfélét már többször hallottam;terhemre való vigasztalók vagytok ti mindannyian!

17
A megcsúfolt igaz panasza  Menekülés az alvilágba  1A lelkem megtört,napjaim végüket járják,már csak a sír vár rám! 2Nem vétettem,mégis keserűségeken időzik szemem.

18
Bildád második beszéde: 18,1-21  Bildád védi igazát  A gonosz ember sorsa  1És felelt a súhi Bildád, és ezt mondta: 2»Mikor értek a szóbeszéd végére?Előbb térjetek észre, s úgy beszéljünk!

19
Jób válasza: 19,1-29  A gyalázkodók elutasítása  Isten tette felfoghatatlan  A rokonok és barátok hűtlensége  Jób reménye és bizalma  1És felelt Jób, és ezt mondta: 2»Meddig akarjátok keseríteni lelkemet,és meddig őröltök engem beszéddel?

20
Szófár második beszéde: 20,1-29  Jób szemrehányása alaptalan  A gonosz ember sorsa  1És felelt a naámai Szófár, és ezt mondta: 2»Azért hajszolja bennem egyik gondolat a másikat,és csapong elmém ide s tova,

21
Jób válasza: 21,1-34  Jób türelmet kér  A gonoszok boldogulása  Csalóka vigasz  1És felelt Jób, és ezt mondta: 2»Hallgassátok meg, kérlek, szavamat,és szálljatok magatokba!

22
Elifáz harmadik beszéde: 22,1-30  Jób a bűnei miatt szenved  Isten mindent tud  Jóbnak alázattal meg kell térnie  1És felelt a temáni Elifáz, és így szólt: 2»Lehet-e az embert Istenhez hasonlítani,még ha tökéletes is tudása?

23
Jób válasza: 23,1-24,25  Jób bírája az Isten  1És felelt Jób, és ezt mondta: 2»Most is keserves a panaszom,s az engem sújtó kéz súlyosabb, mint ahogy panaszolom.

24
A bűnösök önteltsége  A gonosz ember halála  1Nincsenek az idők elrejtve a Mindenható elől,de akik ismerik őt, nem tudják ítélete napjait. 2Vannak, akik odébb tolják a határokat,elrabolnak nyájakat, hogy legeltessék azokat;

25
Bildád harmadik beszéde: 25,1-6  Minden ember bűnös  1És felelt a súhi Bildád, és ezt mondta: 2»Hatalom és félelmetesség van annál,aki rendet teremt magasságaiban.

26
Jób válasza: 26,1-27,23  Üres, igaztalan szavak  A mindenható Isten nagysága  1És felelt Jób, és ezt mondta: 2»Kinek vagy a segítője? Gyenge valakinek?és erőtlennek karját gyámolítod?

27
Jób védelmezi ártatlanságát  A gonosz ember pusztulása  1És Jób folytatta szavait és így szólt: 2»Az élő Istenre mondom, aki megrövidített igazamban,s a Mindenhatóra, aki keserűséggel illette lelkemet,

28
Ének a bölcsességről: 28,1-28  A bölcsesség fensége  Isten útja  1Van az ezüstnek lelőhelye,és helye az aranynak, ahol kimossák, 2a vasat a földből hozzák elő,s a melegtől megolvadt kő érccé változik,

29
Jób lezárja a vitát: 29,1-31,40  Az áldott múlt  1Jób ismét folytatta mondását és így szólt: 2»Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban,azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,

30
A borzalmas jelen  1Most pedig olyanok űznek belőlem csúfot,akik korban utánam vannak,akiknek atyáit nem tartottam arra érdemesnek,hogy nyájam kutyái közé állítsam! 2Semmire sem mennék kezük erejével,még az életre sem látszanak méltóknak,

31
Jób hű és ártatlan  Jób várja Isten válaszát  1Szerződést kötöttem szememmel,hogy szűzre nem tekintek. 2És mi a jutalmam Istentől felülről,s örökrészem a Mindenhatótól a magasságból?

32
Eliú első beszéde: 32,1-33,33  Eliú bemutatkozása  1Ama három férfi pedig felhagyott azzal, hogy Jóbnak válaszoljon, mivel igaznak tartotta magát. 2Ekkor haragra gyúlt és fölbosszankodott a búzi Eliú, Barákel fia, Rám nemzetségéből; azért gerjedt haragra Jób ellen, mert magát Istennel szemben igaznak hirdette.

33
Eliú összegzi Jób érveit  Isten útjai sokfélék  1Halljad tehát, Jób, beszédemet,és figyelj minden szavamra! 2Íme, megnyitom számat,szóljon nyelvem torkomban!

34
Eliú második beszéde: 34,1-37  Jób múltja  A Mindenható tette helyénvaló  Isten hatalma  Isten igazságos  1És újra megszólalt Eliú, és ezeket is mondta: 2»Halljátok, bölcsek, szavaimat,figyeljetek rám, ti okosak!

35
Eliú harmadik beszéde: 35,1-16  Isten fensége  Isten türelme  1És újra megszólalt Eliú, és ezt mondta: 2»Vajon helyesnek látszik-e neked felfogásod,hogy mondod: ‘Inkább nekem van igazam, mint Istennek!’

36
Eliú negyedik beszéde: 36,1-37,24  Az isteni megtorlás  A szenvedés értelme  Isten nagysága  1És folytatta Eliú, és ezeket mondta: 2»Tűrj engem még egy keveset, és megjelentem neked,mert van még mit mondanom Istenért;

37
Isten ereje  Az igazi istenfélelem  1Az én szívem is megremeg miattaés felriad helyéről. 2Halljátok csak hangja dörgését,s a morajt, amely szájából kijön!

38
Isten első beszéde: 38,1-40,2  A teremtés titka  1És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből, és ezt mondta: 2»Kicsoda az, aki elhomályosítja a gondviseléstbelátás nélküli beszédével?

39
1Tudod-e a kőszáli kecske ellési idejét?Figyeled-e a szarvastehén fajzását? 2Számon tartod-e vemhességük hónapjait,és tudod-e ellésük idejét?

40
Jób válasza: 40,3-5  Isten második beszéde: 40,6-41,26  Isten bölcsessége és hatalma  1Ismét szólt az Úr, és ezt mondta Jóbnak: 2»Oly könnyen meghátrál-e, aki Istennel perbe szállt?Nos feleljen erre Isten vádlója!«

41
1Íme, az ilyennek reménye semmivé válik,már puszta látásától is földre vágódik! 2Nincs olyan merész, aki ingerelni merné,és ki állhat meg az én színem előtt?

42
Jób belátja tévedéseit  Isten igazolja Jóbot  Isten megáldja Jóbot  1És felelt Jób az Úrnak, és mondta: 2»Tudom, hogy mindent megtehetsz,és hogy egy gondolat sincs rejtve előtted.

MtMkLkJnApCselRóm1Kor2KorGalEfFilKol1Tesz2Tesz1Tim2TimTitFilemZsidJak1Pt2Pt1Jn2Jn3JnJúdJel
TerKivLevSzámMTörvJózsBírRút1Sám2Sám1Kir2Kir1Krón2KrónEzdNehTóbJuditEsztJóbZsoltPéldPrédÉnBölcsSirákIzJerSiralmBárEzDánOzJoelÁmAbdJónMikNáhHabSzofAggZakMal1Mak2Mak