Jób panasza: 3,1-26
Az élet terhe 3 Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját és mondta:
3 »Vesszen a nap, amelyen születtem,
az éj, amelyen mondták: ‘Fiú fogantatott.’
Legyen az a nap sötétség,
Isten odafenn ne törődjék vele,
napfény azon ne világítson.
Lepje el sötétség s a halál árnya,
ülje meg sűrű felleg,
és borítsa keserűség!
Sötét förgeteg vegye ez éjjelt birtokába;
az év napjai közé be ne tudják,
s a hónapokhoz ne számítsák!
Maradjon az az éjjel magtalan,
vígság azon ne legyen;
8 átkozzák el azok, akik napot átokkal illetnek,
akik készek felkelteni a Leviatánt!
Öltözzenek sötétbe hajnalának csillagai,
várja a világosságot, de hiába,
ne lássa hajnal hasadását,
mert nem zárta el az engem hordozó méhnek kapuját,
mert nem tartotta távol szememtől a nyomorúságot!
Miért nem haltam meg a méhben?
Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből?
Térd engem miért fogadott,
miért tápláltak emlők?
Így most csendben aludnék,
békességben szenderegnék együtt
királyokkal, országok tanácsosaival,
akik pusztaságot építettek maguknak,
vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek,
akik ezüsttel töltötték meg házaikat.
Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé,
mint a magzat, amely nem látott napvilágot.
Ott felhagynak a gonoszok a tombolással,
és pihennek az erőben megfogyottak;
együtt vannak bántódás nélkül, akik hajdan foglyok voltak,
nem hallják többé a börtönőr szavát.
Együtt van ott kicsiny és nagy egyaránt,
s a szolga már nem függ urától.
Mire való világosság a nyomorultnak
és élet a keseredett léleknek?
Azoknak, akik várják a halált, de nem jő,
és ásva keresik, jobban mint a kincset;
akik örülnének mérték nélkül,
ha a sírt végre megtalálnák?
Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve,
akit Isten homályba burkolt?
Sóhajjal kezdem étkezésemet,
mint víz árja ömlik hangos zokogásom;
mert amitől félve féltem, az elért engem,
s amitől rettegtem, eljött reám.
Nem voltam álnok, nem hallgattam,
nem nyugodtam, mégis rámborult a harag!«
Jegyzetek
3,3 Ezek a szavak nem a sors elleni tudatos lázadást, inkább a határtalan fájdalmat fejezik ki. Az Ószövetség korában vagyunk, amikor még ismeretlen volt a szenvedés és áldozat értéke.
3,8 Leviatán a 40,25-ben krokodilt, a Zsolt 104,36-ban pedig valami nagy, tengeri bálnafélét jelent. Itt a szöveg az ősi jelentést feltételezi: a régi szövegekből ismert csodalény, a tekergő és ártalmas, hétfejű kígyó (az őskáosz szörnyetege, amelyet a népi hiedelem szerint mágiával meg lehet idézni).