Kis türelmet
Keresés a Bibliában
1
A Fiú, mint az isteni ígéret beteljesedése: 1,1-4,13  A Fiú és az angyalok  1Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, 2ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette,

2
Isten tanúsága a Fiúról  A Fiú leereszkedése és felmagasztalása  1Ezért még inkább figyelnünk kell mindarra, amit hallottunk, hogy valamiképpen el ne sodródjunk. 2Mert ha már az angyalok által hirdetett ige is olyan hatalmas volt, hogy minden bűn és engedetlenség elnyerte igazságos, megérdemelt büntetését,

3
A Fiú és Mózes  Isten szava, mint ítélet  1Ezért tehát, szent testvérek, a mennyei hivatás részesei, tekintsetek a mi hitvallásunk követére és főpapjára, Jézusra, 2aki hűséges ahhoz, aki őt megbízta, mint ahogy az volt Mózes is az ő egész házában.

4
Isten szava, mint ígéret  Krisztus, az új szövetség igaz és tökéletes főpapja: 4,14-10,18  A főpapi tisztség  1Mivel tehát még érvényben van az ő nyugalmába való bemenetelünk ígérete, féljünk attól, hogy közületek bárkit is későn jöttnek találjanak! 2Mert a jó hírt kinyilatkoztatta nekünk ugyanúgy, mint nekik; de nekik nem szolgált javukra a hallott beszéd, mert nem egyesültek hitükben azokkal, akik hallgattak rá.

5
A közösség gyöngesége  1Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. 2Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel,

6
Az ígéret, mely meg nem hiúsul  1Így tehát, mellőzve Krisztus tanításának elemeit, a tökéletesebb dolgokra térünk át, s nem rakjuk le újra az alapot a holt cselekedetekből való megtérésről és az Istenben való hitről, 2a keresztségek tanításáról, valamint a kézföltételről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről.

7
Krisztus és az Ószövetség papjai: 7,1-8,13  Melkizedek és a levita papság  Krisztus és a levita papság  Krisztus, a tökéletes főpap  1Mert ez a Melkizedek, Szálem királya, a fölséges Isten papja, aki Ábrahámnak eléje ment, amikor az a királyok legyőzése után visszatért, megáldotta őt. 2Ábrahám tizedet adott neki mindenből. A neve előszöris azt jelenti, hogy az igazságosság királya, azután pedig Szálem királya, azaz a békesség királya;

8
Krisztus, az új szövetség közvetítője  1Mindabból azonban, amit mondunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben, 2mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített.

9
Krisztus és az ószövetségi áldozatok: 9,1-10,18  Az Ószövetség istentisztelete  Krisztus egyszeri áldozata  1Voltak ugyan az előzőnek is istentiszteleti törvényei és evilági szentélye, 2hiszen felállították a sátrat, az elsőt, amelyben lámpás, asztal és kitett kenyerek voltak; ezt nevezik szentélynek.

10
Tökéletes kiengesztelődés Istennel  A hit útja: 10,19-13,19  A hit megvallása  Óvás az elpártolástól  Figyelmeztetés a kitartásra  1Mivel tehát a törvényben a jövendő javaknak csak az árnyéka van meg, nem a dolgok valóságos formája, ugyanazokkal az áldozatokkal, melyeket évről-évre szünet nélkül bemutatnak, sohasem teheti tökéletesekké azokat, akik bemutatják. 2Nemde felhagytak volna az áldozatok bemutatásával, ha az imádók egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem volna többé bűntudatuk?

11
Az ősatyák hite: 11,1-12,3  Az ősatyák  A pátriárkák  A hit többi tanúja  1A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk. 2A régiek erről tettek tanúságot.

12
Befejező Intelmek: 12,4- 13,19  A fenyítés az atyai szeretet jele  Óvás a könnyelműségtől  A helyes istenfélelem  1Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát. 2Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az eléje tárt öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül.

13
Felhívás az igaz keresztény életre  Befejezés: áldások és köszöntések: 13,20-25  1A testvéri szeretet maradjon meg bennetek! 2Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, mert általa egyesek tudtukon kívül angyalokat fogadtak be szállásra.

MtMkLkJnApCselRóm1Kor2KorGalEfFilKol1Tesz2Tesz1Tim2TimTitFilemZsidJak1Pt2Pt1Jn2Jn3JnJúdJel
TerKivLevSzámMTörvJózsBírRút1Sám2Sám1Kir2Kir1Krón2KrónEzdNehTóbJuditEsztJóbZsoltPéldPrédÉnBölcsSirákIzJerSiralmBárEzDánOzJoelÁmAbdJónMikNáhHabSzofAggZakMal1Mak2Mak