1
Felirat: 1,1 Ítélet a népek felett: 1,3-2,16 A szomszédos népek ellen 1A tekoai pásztorok közül való Ámosz szavai, melyeket Izrael felől látott Uzijának, Júda királyának napjaiban és Jeroboámnak, Joás fiának, Izrael királyának napjaiban, két évvel a földrengés előtt. 2Így szólt:»Bömböl az Úr Sionról,és hallatja szavát Jeruzsálemből;és elhervadnak a pásztorok ékes mezői,és kiszárad a Kármel teteje.«2
Júda és Izrael ellen 1Ezt mondja az Úr:»Moábnak három, sőt négy gonosztette miattnem fordítok el róla semmit sem:mert mésszé égette Edom királyának csontjait. 2Tüzet bocsátok Moábra,hogy eméssze meg Káriót várait;és Moáb meghal harci zajban,harci lárma és trombita harsogása közben.3
Büntető ítélet Izrael vezetői ellen: 3,1-6,14 Izrael kiválasztása és felelőssége Isten és prófétái Ítélet Szamaria felett 1Halljátok e szót, amit az Úr ellenetek kimondott, Izrael fiai, minden nemzetség ellen, amelyet Egyiptom földjéről kivezettem: 2»Egyedül csak titeket vettelek figyelembea föld összes nemzetsége közül;éppen ezért meg is torlom rajtatokminden gonoszságotokat!4
A szegények elnyomása A képmutató istentisztelet 1Halljátok e szót, Básán tehenei,akik Szamaria hegyén laktok,akik elnyomjátok a szűkölködőketés meggyötritek a szegényeket,akik így szóltok uraitokhoz:‘Hozzatok, hadd igyunk!’ 2Megesküdött szentségére az Úr Isten:»Bizony, íme, olyan napok jönnek rátok,hogy szigonyokkal vonszolnak titeket,maradékaitokat pedig halászhorgokkal;5
A jog kijátszása Az Úr eljövendő napja Az igazi istentisztelet 1Halljátok e szót, mellyel gyászdalt zengek fölöttetek,Izrael háza!Elesett és nem kel fel többé 2Izrael szűz leánya;leverve fekszik földjén, és nincs senki sem,aki talpra állítaná.6
A vezetők bűnei 1Jaj nektek, gondtalanul élőknek, a Sionon,és nektek, elbizakodottaknak, Szamaria hegyén,ti előkelők, a nép főemberei,akikhez folyamodik Izrael háza! 2Menjetek el csak Kalnéba és nézzetek körül,menjetek onnan Nagy-Emátba,menjetek le a filiszteus Getbe,különbek vagytok-e ezeknél az országoknál?Vajon szélesebbek-e határaik a ti határaitoknál?7
Látomások; egy életrajzi részlet: 7,1-9,6 Első látomás: a sáskajárás csapása Második látomás: a tűz Harmadik látomás: a mérőón A próféta üldöztetése 1A következő dolgot mutatta nekem az Úr Isten: Íme, sáskákat alkotott, amikor a mező sarjadni kezdett; a királyi kaszálás után lett ez a sarjú. 2Mikor ezek megették a föld egész füvét, így szóltam: »Úr Isten, irgalmazz, kérlek! Hogyan állhat fenn Jákob, hiszen kicsiny ő?«8
Negyedik látomás: a gyümölcsko- sár A rászorultak kisemmizése 1A következő dolgot mutatta nekem az Úr Isten:Íme, egy érett gyümölccsel telt kosár. 2És mondta: »Mit látsz, Ámosz?«és mondtam: »Érett gyümölccsel telt kosarat.«És mondta nekem az Úr:»Eljött a vég népemre, Izraelre;nem leszek többé elnéző vele szemben!9
Ötödik látomás: a templom és az ország pusztulása Ítélet és üdvösség: 9,7-15 Kiválasztás és ítélet 1Láttam az Urat,amint az oltár fölött állt és mondta:»Üss az oszlopfőre,hadd rendüljenek meg a szemöldökfák,összetöröm mindannyiuk fejét.Aki pedig ezután is megmarad közülük,azt karddal ölöm meg.Nem futhatnak el, akik futásnak erednek,és nem menekülhetnek meg, akik menekülnek. 2Ha leszállnak az alvilágba,kezem onnan is előhozza őket;ha felszállnak az égbe,onnan is lerántom őket.
Mt ◦ Mk ◦ Lk ◦ Jn ◦ ApCsel ◦ Róm ◦ 1Kor ◦ 2Kor ◦ Gal ◦ Ef ◦ Fil ◦ Kol ◦ 1Tesz ◦ 2Tesz ◦ 1Tim ◦ 2Tim ◦ Tit ◦ Filem ◦ Zsid ◦ Jak ◦ 1Pt ◦ 2Pt ◦ 1Jn ◦ 2Jn ◦ 3Jn ◦ Júd ◦ Jel
Ter ◦ Kiv ◦ Lev ◦ Szám ◦ MTörv ◦ Józs ◦ Bír ◦ Rút ◦ 1Sám ◦ 2Sám ◦ 1Kir ◦ 2Kir ◦ 1Krón ◦ 2Krón ◦ Ezd ◦ Neh ◦ Tób ◦ Judit ◦ Eszt ◦ Jób ◦ Zsolt ◦ Péld ◦ Préd ◦ Én ◦ Bölcs ◦ Sirák ◦ Iz ◦ Jer ◦ Siralm ◦ Bár ◦ Ez ◦ Dán ◦ Oz ◦ Joel ◦ Ám ◦ Abd ◦ Jón ◦ Mik ◦ Náh ◦ Hab ◦ Szof ◦ Agg ◦ Zak ◦ Mal ◦ 1Mak ◦ 2Mak
Ter ◦ Kiv ◦ Lev ◦ Szám ◦ MTörv ◦ Józs ◦ Bír ◦ Rút ◦ 1Sám ◦ 2Sám ◦ 1Kir ◦ 2Kir ◦ 1Krón ◦ 2Krón ◦ Ezd ◦ Neh ◦ Tób ◦ Judit ◦ Eszt ◦ Jób ◦ Zsolt ◦ Péld ◦ Préd ◦ Én ◦ Bölcs ◦ Sirák ◦ Iz ◦ Jer ◦ Siralm ◦ Bár ◦ Ez ◦ Dán ◦ Oz ◦ Joel ◦ Ám ◦ Abd ◦ Jón ◦ Mik ◦ Náh ◦ Hab ◦ Szof ◦ Agg ◦ Zak ◦ Mal ◦ 1Mak ◦ 2Mak