3
Kezdjük ismét önmagunkat ajánlgatni? Vagy szükségünk van – mint némelyeknek – hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre?
Ti vagytok a levelünk, amely be van írva szívünkbe, s amit ismer és olvas minden ember.
Hiszen nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunkra bízott levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van megírva; és nem kőtáblára, hanem az emberi szívbe.
Ekkora bizalommal vagyunk Isten iránt Krisztus által.
Ez nem jelenti azt, hogy alkalmasak vagyunk valamire, vagy hogy bármit is a magunk erejének tulajdonítunk. Ellenkezőleg, alkalmasságunk Istentől van.
Ő tett minket alkalmassá arra, hogy szolgái legyünk egy új szövetségnek, amelyik nem a betűé, hanem a Léleké. Mert a betű öl, a Lélek viszont életet ad.
Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálatát oly dicsőség övezte, hogy Izrael fiai nem tudtak Mózes arcára nézni arcának semmivé foszló dicsősége miatt, akkor mennyivel inkább dicsőség övezi a Lélek szolgálatát? Hiszen ha az elítélés szolgálatában lenni dicsőség, mennyivel inkább az az üdvöt adó igazság szolgálata! Sőt ami ott dicsőséges volt, itt már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt. Ha ugyanis a semmivé foszló dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó.
Mivel ilyen reményünk van, teljes nyíltsággal állunk elő; és nem úgy, mint Mózes, aki fátylat tett az arcára, hogy Izrael fiai ne lássák a semmivé foszló dicsőség végét. De gondolkodásuk is eltompult. Mind a mai napig ugyanez a fátyol borul az Ószövetség olvasására, és az csak Krisztusban tűnik el. Igen, mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, fátyol borítja a szívüket. De ha valaki megtér az Úrhoz, a fátyol eltűnik. Ez „az Úr” a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig mindnyájan, miközben födetlen arccal, mintegy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét, az Úr Lelke által egyre inkább hasonlóvá válunk a szemlélt dicsőséghez.
Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálatát oly dicsőség övezte, hogy Izrael fiai nem tudtak Mózes arcára nézni arcának semmivé foszló dicsősége miatt, akkor mennyivel inkább dicsőség övezi a Lélek szolgálatát? Hiszen ha az elítélés szolgálatában lenni dicsőség, mennyivel inkább az az üdvöt adó igazság szolgálata! Sőt ami ott dicsőséges volt, itt már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt. Ha ugyanis a semmivé foszló dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó.
Mivel ilyen reményünk van, teljes nyíltsággal állunk elő; és nem úgy, mint Mózes, aki fátylat tett az arcára, hogy Izrael fiai ne lássák a semmivé foszló dicsőség végét. De gondolkodásuk is eltompult. Mind a mai napig ugyanez a fátyol borul az Ószövetség olvasására, és az csak Krisztusban tűnik el. Igen, mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, fátyol borítja a szívüket. De ha valaki megtér az Úrhoz, a fátyol eltűnik. Ez „az Úr” a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig mindnyájan, miközben födetlen arccal, mintegy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét, az Úr Lelke által egyre inkább hasonlóvá válunk a szemlélt dicsőséghez.