3
Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek?
(2Kor 5,12)
A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember;
(1Kor 9,2.3)
A kik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira.
(Jer 31,33)
Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van.
(Ján 14,6)
Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van:
(Csel 16,14;Ján 15,15)
A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.
(Róm 8,2; Ján 6,63;5Móz 27,26)
Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orczájára arczának elmúló dicsősége miatt:
(2Móz 24,12;2Móz 34,30.33)
Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata?
(Csel 16,16-18)
Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata?
(Róm 1,17;3,21)
Sőt a dicsőített nem is dicsőséges ebben a részben az őt meghaladó dicsőség miatt.
(Kol 2,17)
Mert ha dicsőséges az elmulandó, sokkal inkább dicsőséges, a mi megmarad.
(Zsid 12,18)
Azért ilyen reménységben nagy nyiltsággal szólunk;
(2Kor,3 4. Eféz. 6,19.)
És nem, miként Mózes, a ki leplet borított az orczájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét.
(2Móz 34,33.35)
De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;
(Ésa 6,10;2Kor,3 13.)
Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.
(Ján 1,12)
Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.
(Róm 11,23.25.26)
Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.
(2Kor,3 6. Ján. 4,24.)
Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.
(1Kor 13,12)