5
Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk összeomlik, Istentől kapunk örök hajlékot a mennyben, amelyet nem emberkéz alkotott.
Ezért sóhajtozunk e földi sátorban arra vágyakozva, hogy felölthessük rá mennyből való hajlékunkat,
feltéve, hogy amennyiben felöltöttük, többé nem leszünk mezítelenek.
Mi is tehát, akik e sátorban vagyunk, mintegy teher alatt sóhajtozunk, mert ezt nem akarjuk levetni, hanem amazt fel akarjuk rá venni, hogy a halandót elnyelje az élet.
Isten pedig, aki minket erre felkészített, foglalóul adta nekünk a Lelket.
Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg e testben van otthonunk, távol vagyunk az Úrtól – azaz a hit irányítja lépteinket, nem a látás –, de bizakodunk, és jobban szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. Ezért arra törekszünk, hogy – akár itt lakunk még, akár elköltözünk – tetszésére legyünk. Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki megkapja, amit érdemel aszerint, amit e testben cselekedett, akár jót, akár rosszat.
Tudván tehát, mit jelent az Úr félelme, embereket próbálunk meggyőzni; Isten előtt pedig nyilvánvaló, hogy milyenek vagyunk, és remélem, hogy a ti megítélésetek szerint is az. Nem arról van szó, hogy ismét önmagunkat ajánlgatjuk nektek, hanem arról, hogy alkalmat adunk nektek arra, hogy büszkék legyetek ránk, s hogy felelni tudjatok azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van. Ha tehát valaha is révületbe estünk: Istenért volt; ha megfontoltan beszélünk: értetek van. Ugyanis Krisztus irántunk való szeretete erre a meggyőződésre kényszerít bennünket: ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindannyian meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne éljenek többé önmaguknak, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.
Úgyhogy mi mostantól fogva senkit sem emberi mérték szerint minősítünk. Még ha Krisztust emberi mérték szerint értékeltük is, többé már nem úgy értékeljük. Más szóval, ha valaki Krisztusban van, akkor az új teremtmény: minden régi a múlté; íme, új dolgok jöttek létre.
Mindez pedig Isten műve, aki kiengesztelődött velünk Krisztus által, és a kiengesztelődés szolgálatát adta számunkra feladatul. Azaz Isten a világgal Krisztusban engesztelődött ki: nem tartván számon az emberek vétkeit ránk bízta a kiengesztelődésről szóló igehirdetést. Tehát Krisztus követei vagyunk, azaz mintha maga Isten kérne általunk. Krisztus nevében könyörgünk: engesztelődjetek ki Istennel!
Mert azt, aki bűntelen volt, értünk bűnné tette, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.
Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg e testben van otthonunk, távol vagyunk az Úrtól – azaz a hit irányítja lépteinket, nem a látás –, de bizakodunk, és jobban szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. Ezért arra törekszünk, hogy – akár itt lakunk még, akár elköltözünk – tetszésére legyünk. Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki megkapja, amit érdemel aszerint, amit e testben cselekedett, akár jót, akár rosszat.
Tudván tehát, mit jelent az Úr félelme, embereket próbálunk meggyőzni; Isten előtt pedig nyilvánvaló, hogy milyenek vagyunk, és remélem, hogy a ti megítélésetek szerint is az. Nem arról van szó, hogy ismét önmagunkat ajánlgatjuk nektek, hanem arról, hogy alkalmat adunk nektek arra, hogy büszkék legyetek ránk, s hogy felelni tudjatok azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van. Ha tehát valaha is révületbe estünk: Istenért volt; ha megfontoltan beszélünk: értetek van. Ugyanis Krisztus irántunk való szeretete erre a meggyőződésre kényszerít bennünket: ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindannyian meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne éljenek többé önmaguknak, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.
Úgyhogy mi mostantól fogva senkit sem emberi mérték szerint minősítünk. Még ha Krisztust emberi mérték szerint értékeltük is, többé már nem úgy értékeljük. Más szóval, ha valaki Krisztusban van, akkor az új teremtmény: minden régi a múlté; íme, új dolgok jöttek létre.
Mindez pedig Isten műve, aki kiengesztelődött velünk Krisztus által, és a kiengesztelődés szolgálatát adta számunkra feladatul. Azaz Isten a világgal Krisztusban engesztelődött ki: nem tartván számon az emberek vétkeit ránk bízta a kiengesztelődésről szóló igehirdetést. Tehát Krisztus követei vagyunk, azaz mintha maga Isten kérne általunk. Krisztus nevében könyörgünk: engesztelődjetek ki Istennel!
Mert azt, aki bűntelen volt, értünk bűnné tette, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.