Íme, mindezt már látta szemem,
és hallotta fülem, meg is értett mindent.
Ahogy ti tudjátok, tudom én is,
nem vagyok nálatok alábbvaló.
Én azonban a Mindenhatóhoz szólok,
Istennel kívánok vitába szállni!
Előbb megmutatom, hogy hazugságot koholtok,
és hamis nézeteket vallotok.
Bárcsak hallgatnátok,
akkor bölcsek lennétek!
Halljátok tehát kifogásomat,
és figyeljetek ajkam vitájára!
Rászorul-e Isten a ti hazugságtokra,
hogy érte csalárdul beszéljetek?
Részrehajlók vagytok-e iránta,
vagy Istenért akartok perbe szállni?
Jó néven veszi-e ő, aki előtt nincsen titok,
vagy csellel akarjátok rászedni, mintha ember volna?
Keményen megfedd ő titeket,
ha titokban pártjára keltek.
Mihelyt felkel, megrettent,
és félelme megszáll titeket!
Emléketek olyan lesz, mint a hamu,
és nyakatok sárrá válik.
Hallgassatok egy kevéssé, hogy elmondhassam,
ami eszemben jár.
Miért tépem a húsomat fogaimmal
és hordom a lelkemet kezemen?
Ha meg is öl engem, benne reménykedem,
de megvédem előtte útjaimat.
Akkor ő üdvösségem lesz,
mert nem járulhat színe elé semmilyen álnok.
Figyeljetek szavamra,
fogadja be fületek, amit felvetek:
ha ítéletemre kerül a sor,
tudom, hogy nekem lesz igazam.
Ki állja velem a vitát?
Jöjjön tehát! Miért kelljen hallgatva kimúlnom?
Csak kettőt ne tégy velem,
s akkor nem rejtőzöm el a színed elől:
távoztasd tőlem kezedet,
és félelmed ne rémítsen engem!
Akkor szólíts és megfelelek neked,
vagy pedig én szólok és Te felelsz nekem.
Mennyi a gonosztettem és a vétkem?
Bűneimet, vétkeimet jelentsd meg nekem!
Miért rejted el orcádat
és gondolsz engem ellenségednek?
Széltől hányatott levéllel érezteted hatalmadat
s a száraz polyvát üldözöd!
Mert keserűségeket írsz fel ellenem
és tönkre akarsz tenni ifjúkorom bűneivel;
kalodába teszed lábamat
és kikémleled minden utamat;
vizsgálod a lábam nyomdokát,
nekem, akinek el kell pusztulnom, mint a szúette fának,
mint a ruhának, amelyet moly emészt!