A betániai vacsora.
12 Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Ott lakott Lázár, akit Jézus feltámasztott halottaiból. Vacsorát rendeztek tiszteletére. Márta szolgált, Lázár meg együtt telepedett vele asztalhoz. Mária pedig vett egy font valódi nárduszból készült drága olajat. Megkente vele Jézus lábát és hajával megtörölte. A ház betelt az olaj illatával. Egyik tanítványa, karióti Júdás, aki elárulta, méltatlankodott ezért: „Miért nem adták el inkább ezt az illatszert háromszáz dénárért, s miért nem osztották ki a szegények közt?” Ezt nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és elsikkasztotta a bevételt. Jézus rászólt: „Hagyd békén, hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi. Szegények mindig lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek.”Határozat Lázár ellen.
A zsidók közül sokan megtudták, hogy ő ott van. Odajöttek, de nemcsak Jézus kedvéért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit föltámasztott halottaiból. Erre a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta sok zsidó ment oda és hitt Jézusban.Bevonulás Jeruzsálembe.
Másnap nagy tömeg vonult föl az ünnepre. Hallották, hogy Jézus Jeruzsálembe jön. Pálmaágakat fogtak és kivonultak eléje. Így kiáltoztak:„Hozsanna!
Áldott, ki az Úr nevében jön,
Izrael királya!” Akadt ott egy szamár, Jézus felült rá. Erről mondja az Írás: „Ne félj, Sion leánya!
Nézd csak, királyod jön
szamárcsikó hátán.” Tanítványai eleinte nem értették, de mikor Jézus megdicsőült, eszükbe jutott, hogy meg volt írva róla, úgy, amint végbement. A nép, azok, akik ott voltak, mikor Lázárt előhívta a sírból és feltámasztotta halottaiból, tanúságot tett róla. Azért vonult elébe a tömeg, mert hallották, hogy ezt a csodát művelte. A farizeusok viszont egymás szemére vetették: „Látjátok, hogy semmire sem mentek vele: az egész világ utána fut!”
Jézus és a pogányok.
Azok közt, akik fölzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek Fülöphöz fordultak, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp Andráshoz ment és megbeszélte vele. Aztán András és Fülöp megmondták Jézusnak. Jézus így válaszolt: „Eljött az óra, mikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem esik földbe és el nem hal, egyedül marad; de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt; aki viszont gyűlöli életét e világon, megmenti azt az örök életre. Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya.Szózat az égből.
Most mélyen megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Hogy szabadíts meg attól az órától, Atyám? De hiszen éppen azért az óráért jöttem! Atyám, dicsőítsd meg nevedet.” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és továbbra is megdicsőítem.” Az ott álló nép ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások azonban megjegyezték: „Angyal beszélt vele.” Jézus fölvilágosította őket: „Nem értem hallatszott ez a szózat, hanem tiértetek. Ítélet van most e világon, most vetik ki e világ fejedelmét. Én pedig, ha fölmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok.” E szavakkal akarta jelezni, milyen halállal hal meg. A nép ellene vetette: „Mi úgy hallottuk a törvényből, hogy a Messiás örökké megmarad. Hogyan mondhatod tehát, hogy az Emberfiát föl kell magasztalni? Kicsoda ez az Emberfia?” Jézus így válaszolt nekik: „Már csak rövid ideig van nálatok a világosság. Járjatok a világosságban, amíg a tiétek, különben elborít titeket a sötétség. Aki a sötétségben jár, nem tudja hová megy. Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” E szavak után Jézus elment és nem mutatkozott előttük.A zsidók hitetlensége.
Jóllehet ennyi csodát művelt a szemük láttára, mégsem hittek benne. Így teljesedett be Izajás próféta jövendölése: „Uram, ki hitte igehirdető szavunkat,és az Úr ereje ki előtt nyilvánult meg?” Azért nem tudtak hinni, mert amint Izajás megjövendölte: „Szemüket elvakította
és megkérgesítette szívüket,
hogy szemükkel ne lássanak,
szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek,
hogy meggyógyítsam őket.” Így szólt Izajás, aki látta dicsőségét és jövendölt róla. A tanácstagok közül mégis sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották be, hogy ki ne zárják őket a zsinagógából. Többre tartották ugyanis az emberek megbecsülését, mint Isten dicsőségét.