4
Ismét tanítani kezdett a tengerparton. Igen nagy sokaság gyűlt össze körülötte, úgyhogy egy vízen levő bárkába szállva leült, az egész sokaság pedig a tengerparton volt.
Sokat tanította őket példázatokban. Tanítás közben így szólt hozzájuk:
– Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. Történt pedig vetés közben, hogy a mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és felkapkodták. Másik meg sziklás helyre esett, ahol nem volt sok föld. Azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben. És amikor feljött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. Egy másik tövisek közé esett. A tövisek megnőttek, megfojtották, és nem hozott termést. A többi pedig jó földbe esett. Termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent. És meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is.
Majd ezt mondta:
– Akinek van füle a hallásra, hallja!
Amikor egyedül maradt, a körülötte levők a Tizenkettővel együtt megkérdezték a példázatokról. Jézus így szólt hozzájuk:
– Nektek megadatott Isten országának a titka, de a kívülállóknak minden példázatokban marad: hogy nézvén nézzenek, de ne lássanak, és hallván halljanak, de ne értsenek; hogy meg ne térjenek, és bocsánatot ne nyerjenek.
És így szólt hozzájuk:
– Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többi példázatot? A magvető az igét veti. Akik az útfélen vannak, ezek: oda hull az ige, és mihelyt meghallják, nyomban jön a Sátán, és elragadja a beléjük vetett igét. Akiknél pedig a mag a sziklás talajra hullott, ezek: amikor meghallják az igét, azonnal örömmel fogadják, de nem ereszt bennük gyökeret, hanem csak átmeneti, és ha nyomorúság vagy üldözés jön az ige miatt, azonnal eltántorodnak. Mások meg, mint a tövisek közé hullott mag: meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, és terméketlen marad. Akiknél a jó földbe hullott a mag, azok hallgatják az igét és befogadják, és termést hoznak: az egyik a harmincszorosát, a másik a hatvanszorosát és némelyik a százszorosát.
Ezután így szólt hozzájuk:
– Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nemde azért, hogy a lámpatartóba tegyék? Mert nincs semmi rejtett dolog, hacsak nem azért, hogy kiderüljön; és nincs semmi titok, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!
És ezt mondta nekik:
– Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek, sőt ráadást is fognak adni. Mert, akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.
És ezt mondta:
– Úgy van az Isten Országa, mint amikor az ember elveti a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal. A mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.
És ezt mondta:
– Mihez hasonlítsuk az Isten Országát, vagy milyen példázattal szemléltessük? Olyan, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön. De miután elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az ég madarai.
Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, hogy megérthették. Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk. Maguk között azonban tanítványainak mindent megmagyarázott.
Ugyanazon a napon, amikor beesteledett, így szólt hozzájuk:
– Menjünk át a túlsó partra!
Erre, amikor elbocsátották a tömeget, magukkal vitték őt úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is volt vele. Nagy szélvész támadt, s a hullámok úgy becsapdostak a bárkába, hogy már-már megtelt. Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltik, s ezt mondják neki:
– Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?
Felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek:
– Csendesedj és némulj el!
Erre elállt a szél, és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult:
– Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?
Erre nagy félelem fogta el őket, és ezt mondták egymásnak:
– Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?
– Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. Történt pedig vetés közben, hogy a mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és felkapkodták. Másik meg sziklás helyre esett, ahol nem volt sok föld. Azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben. És amikor feljött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. Egy másik tövisek közé esett. A tövisek megnőttek, megfojtották, és nem hozott termést. A többi pedig jó földbe esett. Termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent. És meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is.
Majd ezt mondta:
– Akinek van füle a hallásra, hallja!
Amikor egyedül maradt, a körülötte levők a Tizenkettővel együtt megkérdezték a példázatokról. Jézus így szólt hozzájuk:
– Nektek megadatott Isten országának a titka, de a kívülállóknak minden példázatokban marad: hogy nézvén nézzenek, de ne lássanak, és hallván halljanak, de ne értsenek; hogy meg ne térjenek, és bocsánatot ne nyerjenek.
És így szólt hozzájuk:
– Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többi példázatot? A magvető az igét veti. Akik az útfélen vannak, ezek: oda hull az ige, és mihelyt meghallják, nyomban jön a Sátán, és elragadja a beléjük vetett igét. Akiknél pedig a mag a sziklás talajra hullott, ezek: amikor meghallják az igét, azonnal örömmel fogadják, de nem ereszt bennük gyökeret, hanem csak átmeneti, és ha nyomorúság vagy üldözés jön az ige miatt, azonnal eltántorodnak. Mások meg, mint a tövisek közé hullott mag: meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, és terméketlen marad. Akiknél a jó földbe hullott a mag, azok hallgatják az igét és befogadják, és termést hoznak: az egyik a harmincszorosát, a másik a hatvanszorosát és némelyik a százszorosát.
Ezután így szólt hozzájuk:
– Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nemde azért, hogy a lámpatartóba tegyék? Mert nincs semmi rejtett dolog, hacsak nem azért, hogy kiderüljön; és nincs semmi titok, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!
És ezt mondta nekik:
– Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek, sőt ráadást is fognak adni. Mert, akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.
És ezt mondta:
– Úgy van az Isten Országa, mint amikor az ember elveti a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal. A mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.
És ezt mondta:
– Mihez hasonlítsuk az Isten Országát, vagy milyen példázattal szemléltessük? Olyan, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön. De miután elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az ég madarai.
Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, hogy megérthették. Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk. Maguk között azonban tanítványainak mindent megmagyarázott.
Ugyanazon a napon, amikor beesteledett, így szólt hozzájuk:
– Menjünk át a túlsó partra!
Erre, amikor elbocsátották a tömeget, magukkal vitték őt úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is volt vele. Nagy szélvész támadt, s a hullámok úgy becsapdostak a bárkába, hogy már-már megtelt. Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltik, s ezt mondják neki:
– Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?
Felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek:
– Csendesedj és némulj el!
Erre elállt a szél, és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult:
– Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?
Erre nagy félelem fogta el őket, és ezt mondták egymásnak:
– Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?