5
És átjutottak a tenger túlsó partjára, a gerazaiak földjére.
Amint kiszállt a bárkából, azonnal szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember,
akinek a sírboltokban volt a lakása, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki.
Ugyan sokszor megkötözték már bilincsekkel és láncokkal, de a láncokat szétszaggatta, a bilincseket pedig összetörte; úgyhogy senki sem tudta megfékezni.
Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között tartózkodott, kiáltozott és kővel vagdosta magát.
Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte,
és hangosan felkiáltott:
– Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!
Jézus ugyanis ezt mondta neki: „Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!” És megkérdezte tőle:
– Mi a neved?
Az így felel neki:
– Légió a nevem, mert sokan vagyunk.
És nagyon kérlelte, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Ott, a hegyoldalban volt egy nagy legelésző konda. A tisztátalan lelkek ezt kérték:
– Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!
Megengedte nekik. A tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és a disznókba költöztek. Mire a konda, mintegy kétezer állat, a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. A kondások pedig elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézus közelébe érnek, és látják, hogy a megszállott, akiben a „Légió” volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. Akik látták, elmondták nekik, hogyan történt a dolog a megszállottal és a disznókkal. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék el a határukból.
Amikor azután beszállt a hajóba, kérlelte őt az előbb még megszállott ember, hogy vele maradhasson. Ő azonban nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá:
– Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!
Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Dekapolisz területén mindazt, amit Jézus tett vele, és mindenki álmélkodott.
Amikor Jézus ismét átkelt [a bárkával] a túlsó partra, nagy sokaság gyűlt köréje, és ő a tenger partján maradt. Az egyik zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, jön hozzá. Meglátva őt a lába elé borul, és esedezve kéri:
– A kislányom a halálán van. Jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon!
Elindult vele. A nagy sokaság is követte, és tolongott körülötte.
Egy asszony – aki tizenkét éve vérfolyásos volt, és sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét ráköltötte, de semmi hasznát sem látta, hanem még rosszabbul lett –, amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek, odajött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját. Ezt mondogatta ugyanis:
„Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy kigyógyult a bajából. Jézus is azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a tömegben megfordulva így szólt:
– Ki érintette meg a ruhámat?
A tanítványai ezt mondták:
– Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, és azt kérdezed, „ki érintett meg engem”!
Erre körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő. Leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. Ő pedig ezt mondta neki:
– Lányom, a hited megszabadított. Menj békével, és gyógyulj meg bajodból!
Még beszélt, amikor a zsinagógai elöljáró házától érkezők ezt mondták:
– A lányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert?
Jézus meghallotta, amit mondtak. Így szólt a zsinagógai elöljáróhoz:
– Ne félj, csak higgy!
Senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. Megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához. Látta a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat. Bement, és így szólt hozzájuk:
– Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.
Erre csak nevettek rajta.
Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele levőket, s bement oda, ahol a gyermek volt. Megfogta a gyermek kezét, és ezt mondta neki:
– Talita kum! – ami azt jelenti: „Lányka, neked mondom, kelj fel!”
A lányka [azonnal] felállt, és járt kelt. Tizenkét éves volt. Azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. Szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja. Aztán szólt, hogy adjanak enni a lánynak.
– Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!
Jézus ugyanis ezt mondta neki: „Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!” És megkérdezte tőle:
– Mi a neved?
Az így felel neki:
– Légió a nevem, mert sokan vagyunk.
És nagyon kérlelte, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Ott, a hegyoldalban volt egy nagy legelésző konda. A tisztátalan lelkek ezt kérték:
– Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!
Megengedte nekik. A tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és a disznókba költöztek. Mire a konda, mintegy kétezer állat, a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. A kondások pedig elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézus közelébe érnek, és látják, hogy a megszállott, akiben a „Légió” volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. Akik látták, elmondták nekik, hogyan történt a dolog a megszállottal és a disznókkal. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék el a határukból.
Amikor azután beszállt a hajóba, kérlelte őt az előbb még megszállott ember, hogy vele maradhasson. Ő azonban nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá:
– Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!
Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Dekapolisz területén mindazt, amit Jézus tett vele, és mindenki álmélkodott.
Amikor Jézus ismét átkelt [a bárkával] a túlsó partra, nagy sokaság gyűlt köréje, és ő a tenger partján maradt. Az egyik zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, jön hozzá. Meglátva őt a lába elé borul, és esedezve kéri:
– A kislányom a halálán van. Jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon!
Elindult vele. A nagy sokaság is követte, és tolongott körülötte.
Egy asszony – aki tizenkét éve vérfolyásos volt, és sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét ráköltötte, de semmi hasznát sem látta, hanem még rosszabbul lett –, amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek, odajött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját. Ezt mondogatta ugyanis:
„Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy kigyógyult a bajából. Jézus is azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a tömegben megfordulva így szólt:
– Ki érintette meg a ruhámat?
A tanítványai ezt mondták:
– Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, és azt kérdezed, „ki érintett meg engem”!
Erre körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő. Leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. Ő pedig ezt mondta neki:
– Lányom, a hited megszabadított. Menj békével, és gyógyulj meg bajodból!
Még beszélt, amikor a zsinagógai elöljáró házától érkezők ezt mondták:
– A lányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert?
Jézus meghallotta, amit mondtak. Így szólt a zsinagógai elöljáróhoz:
– Ne félj, csak higgy!
Senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. Megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához. Látta a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat. Bement, és így szólt hozzájuk:
– Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.
Erre csak nevettek rajta.
Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele levőket, s bement oda, ahol a gyermek volt. Megfogta a gyermek kezét, és ezt mondta neki:
– Talita kum! – ami azt jelenti: „Lányka, neked mondom, kelj fel!”
A lányka [azonnal] felállt, és járt kelt. Tizenkét éves volt. Azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. Szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja. Aztán szólt, hogy adjanak enni a lánynak.