6
Eltávozott onnét. Hazament, és a tanítványai követték.
Amikor azután eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak:
– Honnan veszi ezeket? Miféle bölcsesség ez, ami neki adatott? És miféle csodák ezek, amelyek keze által történnek? Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk a nővérei is?
És botránkoztak rajta.
Jézus pedig ezt mondta nekik:
– Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között, sőt a saját házában.
Nem is tudott egyetlen csodát sem tenni ott, azon kívül, hogy néhány beteget – a kezét rájuk téve – meggyógyított. Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított.
Ezek után magához hívta a Tizenkettőt, és elküldte őket kettesével, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött, és megparancsolta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra, csak vándorbotot: se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben. Sarut viszont kössenek, és „Ne vegyetek – tette hozzá – két köntöst!” Ezt mondta nekik: „Ha valahol bementek egy házba, maradjatok ott egészen addig, amíg tovább nem mentek onnét! Ha egy helység nem fogad be titeket, és nem is hallgatnak rátok, akkor kimenve onnét még a port is rázzátok le lábatokról bizonyítékul számukra!”
Elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal és meggyógyítottak.
Hallott erről Heródes király, mert neve ekkorra már közismertté vált, és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért van csodatevő ereje. Mások viszont azt mondták: „Ez Illés!”; ismét mások viszont azt beszélték: „Próféta, hasonló valamelyik prófétához!” Amikor tehát Heródes ezt meghallotta, így szólt: „Ez János, akit én fejeztettem le! Ő támadt fel a halálból.”
Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és tartotta bilincsbe verve börtönben Heródiás – testvére, Fülöp felesége – miatt, akit feleségül vett. János ugyanis ezt mondta Heródesnek: „Nem szabad együtt élned testvéred feleségével.” Heródiás ezért megharagudott rá, és szerette volna megöletni, de nem sikerült neki. Heródes ugyanis félve tisztelte Jánost, igaz és szent embernek tartotta, és védelmébe vette. Mikor hallgatta, rendszerint zavarba jött, mégis szívesen hallgatta.
Eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. Ekkor ennek a Heródiásnak a lánya ment be táncolni. Tetszett Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a lánynak: „Kérj tőlem, amit akarsz, megadom neked!” Meg is esküdött neki: „Bármit kérsz is, megadom neked, akár országom felét is!” A lány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Az pedig ezt válaszolta: „Keresztelő János fejét.” A lány azonnal sietve bement a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” A király erre nagyon szomorú lett, mert esküje és a vendégek miatt nem akarta elutasítani. Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el a fejét. Az elment, lefejezte a börtönben, elhozta a fejét egy tálon, és odaadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor ezt meghallották tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.
Az apostolok összegyűltek Jézus körül, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk:
– Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjétek ki magatokat egy kissé!
Olyan nagy jövés-menés volt ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Elhajóztak egy lakatlan helyre magukban. De sokan meglátták és felismerték őket, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és elkezdte őket sok mindenre tanítani.
Amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és így szóltak hozzá:
– Lakatlan ez a hely, és az idő már későre jár. Küldd el őket, hogy a környező településekre és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak!
Ő azonban így válaszolt nekik:
– Adjatok nekik enni ti! Mire ezt mondták neki:
– Mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?
Jézus azonban ezt mondta nekik:
– Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg! Megnézvén így szóltak:
– Öt, meg két halunk.
Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld fűre. Le is ültek százas és ötvenes csoportokban. Ekkor Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is elosztotta mindnyájuknak. Mindannyian ettek, és jóllaktak. Összeszedték a megmaradt kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral, és azt is, ami a halakból maradt. Akik ettek [a kenyerekből], ötezren voltak – csak a férfiak.
Ekkor azonnal arra kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak bárkába, és menjenek át előre a túlsó partra Betszaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot. Miután elvált tőlük, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a bárka a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük, és el akart menni mellettük. Amikor meglátták, amint a tengeren jár, úgy gondolták, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban rögtön megszólította őket, és ezt mondta nekik: „Bátorság, én vagyok, ne féljetek!”
Beszállt hozzájuk a hajóba. A szél elült, ők pedig szerfölött álmélkodtak. Nem értettek meg ugyanis semmit a kenyerekből, s a szívük is kemény volt.
Átkelvén a túlsó partra Genezáretbe érkeztek, és kikötöttek. Mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal felismerték az emberek. Befutották az egész környéket, és kezdték a betegeket hordágyakon oda vinni, ahol hallomásuk szerint volt. Ahová csak ment – falvakba, városokba vagy tanyákra –, kitették a szabadba a betegeket, és kérlelték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Akik csak megérintették, meggyógyultak.
– Honnan veszi ezeket? Miféle bölcsesség ez, ami neki adatott? És miféle csodák ezek, amelyek keze által történnek? Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk a nővérei is?
És botránkoztak rajta.
Jézus pedig ezt mondta nekik:
– Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között, sőt a saját házában.
Nem is tudott egyetlen csodát sem tenni ott, azon kívül, hogy néhány beteget – a kezét rájuk téve – meggyógyított. Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított.
Ezek után magához hívta a Tizenkettőt, és elküldte őket kettesével, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött, és megparancsolta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra, csak vándorbotot: se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben. Sarut viszont kössenek, és „Ne vegyetek – tette hozzá – két köntöst!” Ezt mondta nekik: „Ha valahol bementek egy házba, maradjatok ott egészen addig, amíg tovább nem mentek onnét! Ha egy helység nem fogad be titeket, és nem is hallgatnak rátok, akkor kimenve onnét még a port is rázzátok le lábatokról bizonyítékul számukra!”
Elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal és meggyógyítottak.
Hallott erről Heródes király, mert neve ekkorra már közismertté vált, és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért van csodatevő ereje. Mások viszont azt mondták: „Ez Illés!”; ismét mások viszont azt beszélték: „Próféta, hasonló valamelyik prófétához!” Amikor tehát Heródes ezt meghallotta, így szólt: „Ez János, akit én fejeztettem le! Ő támadt fel a halálból.”
Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és tartotta bilincsbe verve börtönben Heródiás – testvére, Fülöp felesége – miatt, akit feleségül vett. János ugyanis ezt mondta Heródesnek: „Nem szabad együtt élned testvéred feleségével.” Heródiás ezért megharagudott rá, és szerette volna megöletni, de nem sikerült neki. Heródes ugyanis félve tisztelte Jánost, igaz és szent embernek tartotta, és védelmébe vette. Mikor hallgatta, rendszerint zavarba jött, mégis szívesen hallgatta.
Eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. Ekkor ennek a Heródiásnak a lánya ment be táncolni. Tetszett Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a lánynak: „Kérj tőlem, amit akarsz, megadom neked!” Meg is esküdött neki: „Bármit kérsz is, megadom neked, akár országom felét is!” A lány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Az pedig ezt válaszolta: „Keresztelő János fejét.” A lány azonnal sietve bement a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” A király erre nagyon szomorú lett, mert esküje és a vendégek miatt nem akarta elutasítani. Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el a fejét. Az elment, lefejezte a börtönben, elhozta a fejét egy tálon, és odaadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor ezt meghallották tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.
Az apostolok összegyűltek Jézus körül, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk:
– Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjétek ki magatokat egy kissé!
Olyan nagy jövés-menés volt ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Elhajóztak egy lakatlan helyre magukban. De sokan meglátták és felismerték őket, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és elkezdte őket sok mindenre tanítani.
Amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és így szóltak hozzá:
– Lakatlan ez a hely, és az idő már későre jár. Küldd el őket, hogy a környező településekre és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak!
Ő azonban így válaszolt nekik:
– Adjatok nekik enni ti! Mire ezt mondták neki:
– Mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?
Jézus azonban ezt mondta nekik:
– Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg! Megnézvén így szóltak:
– Öt, meg két halunk.
Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld fűre. Le is ültek százas és ötvenes csoportokban. Ekkor Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is elosztotta mindnyájuknak. Mindannyian ettek, és jóllaktak. Összeszedték a megmaradt kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral, és azt is, ami a halakból maradt. Akik ettek [a kenyerekből], ötezren voltak – csak a férfiak.
Ekkor azonnal arra kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak bárkába, és menjenek át előre a túlsó partra Betszaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot. Miután elvált tőlük, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a bárka a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük, és el akart menni mellettük. Amikor meglátták, amint a tengeren jár, úgy gondolták, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban rögtön megszólította őket, és ezt mondta nekik: „Bátorság, én vagyok, ne féljetek!”
Beszállt hozzájuk a hajóba. A szél elült, ők pedig szerfölött álmélkodtak. Nem értettek meg ugyanis semmit a kenyerekből, s a szívük is kemény volt.
Átkelvén a túlsó partra Genezáretbe érkeztek, és kikötöttek. Mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal felismerték az emberek. Befutották az egész környéket, és kezdték a betegeket hordágyakon oda vinni, ahol hallomásuk szerint volt. Ahová csak ment – falvakba, városokba vagy tanyákra –, kitették a szabadba a betegeket, és kérlelték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Akik csak megérintették, meggyógyultak.