102 (101). ZSOLTÁR. IMA MEGPRÓBÁLTATÁSBAN
102 (Egy szenvedő imája, aki nyomorúságában elpanaszolja baját az Úrnak.) Hallgasd meg imámat, Uram, kiáltásom jusson színed elé! Ne rejtsd el előlem arcodat megpróbáltatásom napján! Fordítsd felém füled, ha hozzád kiáltok, hallgasd meg sietve szavam! Mert napjaim tovatűnnek, mint a füst, tagjaim égnek, mint a tűz. Kiaszott, mint a fű, s kiszáradt a szívem, elfelejtettem megenni kenyerem. Sóhajtozván emésztem magam, bőröm csontomra tapadt. Hasonlítok a pusztában lakó pelikánhoz, olyan lettem, mint a bagoly a romok közt. Az álom elkerül és panaszkodom, mint elhagyott madár a háztetőn. Ellenségeim folyton gúnyolnak, akik dicsérnek, azok nevemmel átkozódnak. Kenyerem úgy eszem, mint a hamut, és italom könnyeimmel vegyül. Mert haragszol rám, s megvonod kegyelmed. Magadhoz emeltél, de most újra elvetsz, napjaim olyanok, mint a sűrűsödő árnyék, magam meg elszáradok, mint a fű. Ám te, Uram, örökké megmaradsz, és neved fennmarad minden nemzedéken át. Kelj föl és könyörülj meg Sionon, mert eljött az idő, hogy irgalmas légy hozzá; már itt van az óra. Sion kövei kedvesek szolgáidnak, sírás fogja el őket romjain. Akkor majd félik a pogányok az Úr nevét, és a föld minden királya meghajol Fölséged előtt: Ha majd az Úr újra fölépíti Siont, ha megjelenik fönségében, ha meghallja a szegények kiáltását, és nem veti el többé imájukat. Jegyezzék fel ezt a jövő nemzedéknek, és egy újjáéledt nép zeng majd dicséretet az Úrnak. Mert az Úr letekintett fönséges szentélyéből, rátekintett a földre az égből. Meghallotta a foglyok sóhajtását, és megszabadította a halálra szántakat. Szolgáid fiai akkor biztonságban élnek, és törzsük megmarad színed előtt mindörökre, hogy az Úr nevét hirdessék a Sionon és Jeruzsálemben dicsőségét, ha majd összegyűlnek ott a népek, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak. Útközben megtört az erőm: Engedd tudnom, mily kevés napjaimnak (száma). Ne ragadj el életem derekán, te, akinek évei túlnőnek minden nemzedéken. Az idő kezdetén te teremtetted a földet, és az ég a te kezed alkotása. Ezek elmúlnak, de te megmaradsz, és mint a köntös, elavulnak mind. Cseréled őket, mint a ruhát, és megváltoznak. De te ugyanaz maradsz, és éveid nem érnek véget.103 (102). ZSOLTÁR. ISTEN A SZERETET
103 (Dávidtól.) Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm dicsérje szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled! Megbocsátja minden bűnödet, és meggyógyítja minden gyöngeséged. Megmenti életed a pusztulástól, kegyelemmel és irgalommal koszorúz. Életed eltölti javakkal, mint a sasé, megújul ifjúságod. Igazságos tetteket visz végbe az Úr, az elnyomottnak igazságot szolgáltat. Útjait kinyilvánította Mózesnek, a tetteit Izrael fiainak. Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban. Nem perel untalan, haragja nem tart örökké. Nem bűneik szerint bánik velünk, és nem vétkeink szerint fizet vissza. Mert amilyen magas az ég a föld felett, olyan nagy irgalma az igazak iránt. Amilyen távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk bűneinket. Ahogy az apa megkönyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik. Tudja jól, milyen az alkatunk, tudja, hogy a porból származunk. Az ember napjai a fűhöz hasonlók, virul, mint a mező virága, de egy kis szellő s már vége van: a hely is elfeledte, ahol addig állt. Ám az Úr kegyelme mindörökre az igazakkal van, és igazságossága fiaik fiaival. Azokkal, akik hívek szövetségéhez, akik vigyáznak, hogy törvényei szerint éljenek. Az Úr az égben készítette el trónját, királyi hatalma parancsol a mindenségnek. Áldjátok az Urat, angyalai, mind, ti hatalmasok, kik teljesítitek parancsait, és lesitek a szavát! Áldjátok az Urat, égi seregek, mind, ti szolgái, kik teljesítitek akaratát! Áldjátok az Urat, művei, mind, uralmának minden helyén! Lelkem, áldjad az Urat!104 (103). ZSOLTÁR. A TEREMTÉS HIMNUSZA
104 Áldjad, lelkem, az Urat! Uram, Istenem, mindennél nagyobb vagy! Fönségbe és méltóságba öltözöl, a fény, mint köntös, úgy fog körül. Az eget kifeszíted, mint a sátort, lakóhelyed a vizek fölött rendezted be. A felhőket fogatként használod, a szelek szárnyán szállsz tova. A szeleket követeddé teszed, a haragos villámot szolgáddá. A földet biztos alapra helyezted, nem inog meg az idők folyamán. Vizek árjával vetted körül, a hegyeket is vizek borították. De parancsodra visszafolytak, s megremegtek mennydörgő hangodra. A hegyek kiemelkedtek, a völgyek leszorultak arra a helyre, amelyet nekik szántál. Határt szabtál nekik, amit nem lépnek át, nem önthetik el többé a földet. Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek. Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük. Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük. A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod. Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen, a szívét meg borral vidíthassa hogy az olaj kenetül szolgáljon fejére, s a kenyér erőt kölcsönözzön neki. Az Úr fái is teleszívják magukat, a Libanon cédrusai, melyeket ültetett. A madarak rakják ott fészküket, tetejükön a gólya tanyázik. A zergéé a hegyek magaslata, a borz a sziklák közt rejtőzik. Te alkottad a holdat, hogy az időt mérje, és a nap is tudja, mikor nyugodjék le. Te hozod a sötétséget és ránk köszönt az éj, s az erdő vadjai körülhúznak. Az oroszlánkölykök zsákmányért ordítanak, Istentől követelik táplálékukat. De ha a nap fölkel, mind visszavonulnak, és elrejtőznek a barlangokban. Az ember elindul a munkája után, hogy dolgozzék az est beálltáig. Milyen sokrétű a te műved, Uram! Mindent bölcsességedben alkottál, s a föld teremtményeiddel van tele. Nézd, mily nagy és széles a tenger, benne az élőlények nyüzsgő sokasága, kicsi és nagy állatok serege. Rajta járnak a hajók, s ott kóborol a leviatán is, amit teremtettél, hogy a tengerben kergetőzzék. Rád vár minden élő, hogy ételt adj nekik a kellő időben. Megadod nekik, és ők összegyűjtik, kitárod kezed, s eltelnek javakkal. De ha elrejted arcodat, félelem szállja meg őket. Ha megvonod éltető erődet, elpusztulnak és a porba térnek. Ám ha kiárasztod lelkedet, fölébrednek, és megújítod a föld színét. Dicsőség legyen az Úrnak mindörökké, örüljön az Úr műveinek! Ha letekint a földre, az megremeg, ha megérinti a hegyeket, azok füstölnek. Egész életemben az Úrnak énekelek, zsoltárokkal dicsérem, amíg csak vagyok. Találjon tetszésre nála énekem, hisz az Úrban lelem örömöm.105 (104). ZSOLTÁR
A bűnösök tűnjenek el a földről, és ne legyenek többé gonoszok. Áldjad, lelkem, az Urat!AZ ÜDVTÖRTÉNET ESEMÉNYEI
105 (Alleluja!) Magasztaljátok az Urat, szólítsátok nevét, hirdessétek műveit a népek között! Daloljatok, zenéljetek neki, hirdessétek minden csodáit! Dicsekedjetek szent nevében! Akik keresik az Urat, azoknak örüljön a szívük! Tekintsetek az Úrra és erejére, keressétek mindig tekintetét! Gondoljatok csodáira, amelyeket művelt, a jelekre és ajka szavaira! Ti, fiai Ábrahámnak, az Úr szolgájának, fiai Jákobnak, az ő választottjának! Az Úr a mi Istenünk, ítéletei az egész világon érvényesek. Mindvégig emlékezik szövetségére, ígéretére, amelyet ezernyi nemzedékre adott, a szövetségre, amelyet Ábrahámmal kötött, az esküre, amelyet Izsáknak esküdött, s amelyet Jákobnak szilárd törvényül adott, örök kötésül Izraelnek. Így nyilatkozott: Kánaánt neked adom osztályrészül és örökségedül. Amikor még kis számban és kevesen, jövevényként éltek azon a földön, az egyik törzstől a másikig, s az egyik országból a másik néphez vándoroltak, akkor sem engedte, hogy elnyomják őket, királyokat büntetett miattuk: „Fölkentjeimet ne érintsétek, prófétáimnak ne ártsatok!” Aztán éhínséget hozott a földre, összetörte botjukat, a kenyeret. De előreküldött egy férfit számukra, Józsefet, akit szolgaként eladtak. Lábát bilincsbe verték, nyakát vasjáromba kényszerítették, amíg be nem teljesedett, amit előre megmondott, amíg az Úr szava nem igazolta őt. A király maga küldött, hogy oldják le bilincsét, a népek fejedelme tette szabaddá. Megtette házának urává, minden javának intézőjévé, hogy akarata szerint vezesse nagyjait, és bölcsességre tanítsa véneit. Aztán Izrael átvonult Egyiptomba, Jákob jövevény lett Kám földjén. Az Úr megsokasította népét, erősebbé tette elnyomóinál. Majd megváltoztatta szívüket, és meggyűlölték népét, s álnokul bántak szolgáival. Akkor Mózest küldte, a szolgáját, és küldte Áront, a választottját. Ők jeleit mutatták előttük, nagy csodáit Kámnak földjén. Sötétséget támasztott, sötét lett, de ellenálltak parancsainak. Vizüket vérré változtatta, halaikat kipusztította. Békákkal borította a földet, egészen a király lakhelyéig. Szólt, és légyrajok törtek elő, és szúnyogok minden határukon. Eső helyett jégverést küldött, és pusztító tűz hullott országukra. Tönkretett szőlőt és fügefát, minden mezejükön letörte a fákat. Szólt, és sáskák jöttek, meg számtalan pusztító bogár. Felfaltak mindent, ami zöldellt a földön, felfalták földjeik termését. Lesújtott minden elsőszülöttre, a férfierő minden zsengéjére. Majd kivezette őket arannyal s ezüsttel rakodva, gyengélkedő nem volt törzseikben. Az egyiptomiak örültek kivonulásuknak, mert rettegésben éltek miattuk. Felhőt terített az égre, hogy bevonja őket, éjjel pedig tűzzel világított nekik. Áhítozásukra fürjeket küldött, és égi kenyérrel lakatta jól őket. Sziklát nyitott meg és víz tört elő, patakban folyt a pusztán végig. Mert megemlékezett szent ígéretéről, amit Ábrahámnak, a szolgájának tett. Ujjongás közt vezette ki népét, örömrivalgás közepette választottait. Nekik adta a pogányok földjeit, s ők hozzászerezték a népek kincseit, hogy megtartsák törvényeit, hogy teljesítsék parancsait.Előző nap Olvasási terv Következő nap